Kormos Lili Minden folt hozzátartozik a könyv történetéhez

5 perc szünet Bősze Tímea papírrestaurátorral

Van egy kis műhely a Király és a Csengery utca sarkán, ami tényleg olyan, mint a Gazdag Erzsi által versbe szedett Mesebolt. Az alsó szinten található antikváriumban a zeneirodalom kincsei között lehet válogatni, a felső szinten pedig Bősze Tímea kezei között új életre kel minden, ami papír. Legyen szó kincset érő régiségről, sokat forgatott mesekönyvről, vagy egy kis falu több száz évvel ezelőtti anyakönyvi kivonatairól, nála begyógyulnak a szakadások, eltűnnek a foltok és kiegyenesednek a szamárfülek.

Könyv- és papírrestaurátor vagy, tehát bármi, ami papír, legyen az kotta, térkép, oklevél vagy tize­n­nyolcadik századi biblia, a kezedbe kerülhet?

Gyakorlatilag igen, sőt van egy festményrestaurátor hölgy, akivel nagyon jó viszonyban vagyok, és sokszor előfordul, hogy egy-egy kép hozzám kerül, mielőtt ő elkezdene dolgozni vele, mivel ő a festményt tudja helyrehozni, de az alapot, ha például széttört vagy kilyukadt a karton, nem. Úgyhogy volt, amikor az olajfestmény jött hozzám, kijavítottam a hibákat és aztán ő helyreállította a képet. De volt olyan is, hogy egy ‘50-es, ‘60-as évekbeli játékokra specializálódott gyűjtő keresett meg, és elhozott hozzám egy kis papírdobozt, amiben 60-70 évvel ezelőtt árultak bizonyos játékokat, és mivel neki ezek megvoltak, szerette volna újra benne tárolni őket. Rá volt írva, hogy konzerv, szóval, gondolom, korábban egy kamrában használták. Tényleg minden megállhat nálam, ami papíron van.

De a grafikába nem nyúlsz bele?

Nem, én csak az alapot kezelem. Dolgozom a Liszt Múzeumnak is, és hoztak hozzám például egy Liszt-portrét. El volt koszolódva, a papír tele volt töréssel, hiánnyal, mire viszont végeztem vele, lett belőle egy teljesen kiegészített, letisztított, kiállítható kép.

Különböző állapotban kerülnek hozzád a tárgyak, de vannak fix munkafázisok, amelyeken mindig keresztül mennek?

Szinte mindig a tisztítás az első lépés, annál is inkább, mert ameddig az nincs meg, nem is nagyon lehet tovább haladni. Ennek az első fázisa a száraz tisztítás, a leggyengédebb eszközöktől haladva az erősebbek felé. Először jön az ecset, amivel le lehet porolni a felületeket, vagy ki lehet sepregetni az oldalpárok közül a törmeléket, aztán a vulkanikus gumiból készült úgynevezett „dirty sponge”, ami tulajdonképpen radíroz. Különböző erősségű változatai vannak, és nagy felületek letakarításánál nagyon jól lehet használni őket. Aztán ott a radírpor, ami tulajdonképpen lereszelt radír, rá kell szórni a tisztítandó felületre, és kesztyűs kézzel szépen áttörölni vele a papírt. Végül pedig jönnek a különböző radírok.

Honnan tudod, mikor melyiket kell használni?

Kitapasztalod, hogy milyen típusú szennyeződéshez milyen keménységű radír kell például, vagy rájössz, hogy egy ujjnyomot nagyon nehéz eltüntetni, már ha el lehet egyáltalán. Ha mindez nem elegendő, akkor jön a nedves tisztítás. Ilyenkor mindig meg kell vizsgálni a papírt, nedvességi próbát kell csinálni, hogy kiderüljön, vízérzékeny-e a festék vagy tinta, amit használtak, mert ha ezt elmulasztod, és úgy teszed vízbe, akkor levérezhet, eltűnhet róla a festék, és azzal már nem tudsz utána mit csinálni. Szerencsére vannak anyagok, amelyekkel ezeket az érzékeny festékeket, tintákat le lehet védeni, és lehetővé teszik, hogy átmosd a papírt anélkül, hogy sérülne a kép vagy a felirat.

Mi következik a tisztítás után?

A javítás, vagyis kijavítom a szakadásokat, kisimítom a gyűrődéseket, pótlom a hiányokat. Ha igazán szerencsés vagy, akad ugyanolyan korú és struktúrájú papírod, mint amilyennel dolgozol, és azzal tudod kiegészíteni, de ez ritkán fordul elő, úgyhogy általában japán papírt használunk. Többféle vastagságú, színű és struktúrájú változatban létezik, és nagyon szépen lehet vele dolgozni. Ezzel együtt: nem az a cél, hogy ne látszódjon a papíron a restaurálás.

Pedig eleinte azt gondoltam, a munkád lényege az, hogy a papír, amin dolgozol, makulátlan legyen.

Egyrészt nem tudna az lenni, másrészt borzalmas is lenne, ha egy XVI. századi könyvből újat csinálnék. Minden folt, gyűrődés, ami ott van egy könyvben, hozzátartozik a történetéhez, ráadásul sok mindent ki is lehet olvasni belőlük. Rengetegszer találok lapszéli jegyzeteket, picike rajzokat, látom a nyomát egy préselt virágnak és így tovább. Az úgynevezett minimális intervenció az egyik alapelve a restaurálásnak, vagyis az, hogy a lehető legkevésbé avatkozzunk bele egy tárgy életébe. Stabilizáljuk az állapotát attól függően, hogy mire fogják használni, mert nem mindegy, hogy egy múzeumban lesz kiállítva, vagy valaki naponta le akarja venni a polcról, de nem lehet cél egy új tárgy létrehozása.

A tárgyhasználat evolúciója hosszú időn keresztül afelé haladt, hogy minél időtállóbb anyagokból készüljenek a minket körülvevő tárgyak. A papír nem időtálló, nem is strapabíró, mégis ragaszkodunk hozzá. Szerinted miért?

Sok száz éve létezik a könyvnyomtatás, és ennyi idő alatt a kultúránk részévé vált. Évek óta arról van szó, hogy a digitális világ tönkreteszi a Gutenberg-­galaxist, de én azt gondolom, hogy amikor kibillen az egyensúly, és most szemlátomást ez történik, az idővel helyre is áll. Szerintem mindig is volt olyan gyerek, aki szeretett olvasni, meg olyan is, amelyik nem. A könyvolvasás, a tudás könyvekből való megszerzése, a belőlük való tanulás mélyen beágyazódott a kultúránkba. Tv, rádió, pláne internet még sehol nem volt, mikor már könyvekből szerezték a műveltségüket az emberek.

Amikor dolgozol, gondolsz arra, hogy mekkora érték van a kezed alatt, vagy a tárgy az csak tárgy, és a te feladatod az, hogy helyrehozd, az értékétől függetlenül?

Az én munkám szempontjából nincs különbség, minden darabhoz a tudásom legjavával állok hozzá. Nyilván fantasztikus érzés, amikor értékes tárgy kerül a kezembe, amit kihívás megcsinálni, amiről első ránézésre nem tudom megmondani, hogy viselkedik majd az anyag a kezeim között. Az ilyen munkák akkor is ott motoszkálnak a fejemben, amikor nem ezekkel foglalkozom, mert tudattalanul is próbálok megoldást találni. Előfordult már, hogy reggel, mikor felkeltem, beugrott a megoldás, pedig aktívan nem is gondolkodtam rajta.

Mennyire unikális, amit csinálsz? Hányan vagytok a szakmában?

Kevesebben vagyunk, mint ahány szakemberre szükség lenne, de azt pontosan nem tudom, hogy a piacról hányan tudnának megélni. Akik dolgoznak, azok ugyanis túlnyomó részt intézményekben helyezkedtek el, és próbálnak vállalni ezt-azt mellé, de hát az nem a piac. Sajnos nem jók a fizetések, a közalkalmazotti státusz eltörlése előtt, olyan nettó 170-180 ezer forintot kapott egy restaurátor. Pedig ez egy kvalifikált munka, mert nem mindegy, hogy egy történelmi dokumentumhoz ki nyúl hozzá és mit csinál vele. Kevesen vagyunk, de ez nem is fog változni, ameddig nincs perspektíva ebben a szakmában.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.