Katona Klári Cate Blanchett – Egyensúly

Cate Blanchett – Egyensúly

Fotó: Sophy Holland

Nem hinném, hogy bárki kitalálta volna, mit válaszol Cate Blanchett egy nyilvános fórumon a közönség soraiból elhangzott kérdésre. Nem azért, mert az túl összetett, vagy mert több mindenre vonatkozó volt, hanem a válasz ténye miatt. Miért? Mert az teljesen más gondolkodást mutató volt. Színpadi színésznőként szólította meg őt a fiatal lány, őszinte érdeklődéssel a színpadi játék, szerepjátszási technikáinak módjait illetően. Az érdekelte, hogy egy hosszú időn át játszott darabban mivel tartja frissen saját viszonyát a megformált karakterrel. Ha a játszások során kapcsolata lazulna az alakított szerep-személlyel, mit tud tenni, hogy mégis mindent úgy adhasson át a közönségnek, mint az első alkalmak egyikén? „A nyelv szerelmese vagyok – ezzel kezdte válaszát. A szavakban rejlő erő és lehetőség miatt. Ezért, ha ilyesmit érzek, előveszem a szótárt, és a szerepben szereplő szavak értelmét újra tisztázva, megértve kerülök vissza a mondandó mélyebb értelméhez, s ezzel a játszott személyhez.”

Szótáregyeztetés – jut eszembe rögtön az egyik legfontosabb szó, amit az élethez annyira elengedhetetlennek tartok az egymásnak adható jók közül. A tisztánlátáshoz. A jól érthetőséghez. Hogy ugyanarról gondolkodhassunk, beszélhessünk. Aminek híján félreértéseink csak sokasodnak, helyzeteink nehezülnek. Aztán arra gondolok, hogy az angol anyanyelvűeknek mennyire természetes a szótárt kezük ügyében tartani, forgatni, míg nálunk egyetemi diplomáig juthatunk a használata nélkül.

De mert még kiegészíti válaszát, vele gondolkodom tovább. Mert az eddigiekhez fűzött mondataiból is jócskán van mit megérteni: „Egyébként pedig a darabhoz, a szerephez való éber viszonyt azzal igyekszem fenntartani, hogy csak a kezdés pillanataira koncentrálok. Az azután következőkre nem. Csak arra, ahogy belépek a játéktérbe, ahogy aztán leülve vagy épp állva, a történtetésbe kezdek. Teljesen újként kezelve mindent, abban teljesedve, amivé a játékot az egymás közötti létezésünk, párbeszédeink, egymásra hatásaink teszik. Akkor és ott.”

Ez önmagában életlecke – gondolom. A beidegződésektől mentesnek maradni, az ismételtet is újrateremtésként élni, nem kevesebb: önadomány. Amiben minden megfrissülhet, amivel bármilyen romlásnak elejét vehetjük, a megszokássá degradálódást elkerülhetjük. Legyen szó bármiről. Szerelemről, barátságról, hivatásról, önmagunkról.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!