Katona Klári Nanfu Wang

Vállalások

Mindennapos találgatásaink, feltételezéseink, kétségeink, a sarkunkban járó bizonytalanságok, a megfoghatatlan, szinte megfogalmazhatatlan érzeteink sok mindent tükröznek, csak azt nem, hogy valóban tudjuk, mi folyik szűkebb és tágabb környezetünkben. Pedig abban a hitben élünk, hogy kinyílt előttünk a világ, egy gombnyomásnyi távolságra vagyunk egymástól, az információ áramlása soha nem tapasztalt mértékű, ahogy a híradás gyorsasága is, a tájékoztatásnak pedig egyre több csatornája van. Valami mégis máshogy van. Mert a lehetőségek tágulása a lehetőségekkel való visszaélések előtt is szabad utat nyitott. Új, hatékony eszköz született ezzel a félretájékoztatáshoz, az elbizonytalanításhoz, a zavarkeltéshez, akár az elhallgattatásokhoz.

Innen a sarkunkban járó bizonytalanság. A kiábrándultság. Az értetlenség. Vívódásaink. A helyes, a helytelen, a tudás megkérdőjeleződése. Szembekerüléseink egymással. A félelmek. Az elszigetelődések. Az összezavarhatóság. Nemzetek közt, nemzeteken belül.

Mi történik?

Mi történik velünk? – napokig, hetekig mást alig tudtam kérdezni, amikor a járvány miatt először az idősek, a fiatalok elkülönítésével, majd minden mással a bezártság felé toltak bennünket. Miközben annyi minden hordozott ellentmondásokat…

Kérdezni? Kit, miről lehetett volna? Csak hiányos, szűrt információk érkeztek. Találgatni is csak azok alapján lehetett volna. Minek? Tudható, az sehová sem vezetett volna. Maradt a kivárás. Hosszúra nyúlt idejére pedig az önmagunk józanságáért folytatott, a gyakran csak a magunkra erőltetettségétől higgadtnak mondható igyekezet. A küzdelem, akár.

A gondolkodás a mérlegelések, a hiányzó tények miatt okafogyottnak látszott. A kevés tudható ismeretében összerakható mozaikok kimondott mondatokba foglalása amúgyis hamar kivívhatta az összeesküvés-elmélet vádját. Óvatosságunk már-már gyávaságot mutatott.

Mi történik velünk? – kérdeztem sokszor csak magamtól. Miközben a legközelebbiek közül is lett vírustagadó, vírust rettegő, bezárkózott, minden áron mozgásban maradó, egészségesen túlélő, fertőzésből gyógyult és halott.

Csak tisztánlátásunk nem lett. Átmenetileg sem.

Miközben szinte mindenhol ugyanaz történt. Mint korábban még soha. Mert még semmi nem tette hasonlóvá New York, Mátészalka, Vuhan, Berlin, ­Mumbai életképeit, amelyek a járvány terjedésével most kísérteties hasonlóságot mutattak. Értékes információ helyett valami más ért el az emberekhez.

Szinte egyidőben.

Ez a jelentése az angol In the Same Breath címnek – ami a magyarul az Azonos lélegzet címet kapta –, amellyel a kínai születésű, amerikai dokumentarista, Nanfu Wang útjára bocsátotta a filmjét. A történettel, mely rémisztően érint valamennyiünket. Nyitóképein az új év érkeztét ünneplő, hömpölygő, léggömböket eregető tömeget látjuk Vuhan utcáin, a felhőkarcolók tövében. A tizenegymilliós nagyváros lakóihoz intézett újévi beszédében az államfő, Xi Jinping, a beköszöntött 2020-at sorsfordító évként üdvözli. A fejlődés, a sikeres társadalom építésének éveként. Ezután pár perccel indul a történet párhuzamos vonulatának kibontakozása.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!