Katona Klári Rosa, Rosita, Rita

…és egyszercsak meghallottam a Somewhere bevezető akkordjait, és a legnagyobb meglepetésemre a West Side Story új megfilmesítésében is szerepet vállaló, kilencvenéves Rita Moreno kezdte énekelni a reményt, a Bernstein klasszikussá lett dallamára írt Stephen Sondheim-sorokkal. Csak ültem az óriási filmvászon előtt, és szólt a világ egyik legszebb dala, a zenemű fődala, és én alig hittem, amit látok. A hatását még kevésbé.

Steven Spielberg, annyi nagy pillanat okozása után, hihetetlenül meglepett és végtelenül meghatott. Amíg valami még odafért közém és az élmény közé, annyit gondoltam, hogy ez a meglepetése biztosan az elsők között kap örök helyet a legfelejthetetlenebb megvalósított elgondolásai sorában. Már csak különleges gondolkodása és a tisztelet okán, amellyel mások tehetsége felé fordul. Mert az elém táruló képben először minden őt tükrözte.

Az is, hogy gyermekkori álma megvalósításához felkérte az eredeti filmben Anitát fergetegesen alakító Rita Morenót, aki az 1961-ben készült örökérvényű filmadaptáció sikerének egyik záloga lett. Ezt a valódi viszonyt tisztelve, kettős szerepet ajánlott neki. Az egyiket a filmvásznon. A másikat pedig – mert nem kevesebbet szánt neki – a film létrehozásában. Maga mellett. Együtt lettek executive producerei Spielberg első, nagyszabású musicalrendezésének. Ez a pozíció a film létrehozásában meglehetősen lényegi. Feladatköre nem feltétlenül azonos minden egyes film készítésénél, de sok más mellett felelőssége lehet a film kreatív részének alakításában a forgatáson, a költségvetés felügyeletében, ami a film finanszírozásáig is terjedhet. Fontos pozíció hát a film létrejöttét illetően.

De ezeknek a gondolatoknak csak később lett helyük. Mert akkor épp azt láttam, hogy Spielberg érzékelhető szándéka megteremtette neki a kiteljesedés különleges lehetőségét, s hogy egy széken ülve, kendővel felkötött hajjal, a filmbéli Valentina megejtően énekel. Mert filmbéli jelenlétét, a szándék mellett, Steven Spielberg egy új, a darabban addig nem létező karakter, Valentina szerepének megírattatásával segítette.

Ahogy néztem és hallgattam a műfajtól teljesen elvonatkoztatott éneklését, kicsiny hangon, szinte mesélősen, arra gondoltam, megérkezett a „helyre”.

Ami valamennyiünket vár.

Elvitt oda, ahol megfoghatatlanul is láttatást nyert a remény.

Ott, a történet sűrűjében, miközben az egymás gyűlöletében izzó fiatalságot megkísértette az örökölt düh és az értelmetlenségben a halál is utat talált.

És tudható, hogy láttán – ahogy ott, a széken ülve, egy összehajtott kendővel felkötött hajjal, kicsiny hanggal, bravúr nélkül énekelt – világszerte könnyek csordultak. Mert ahová a dalt emelte, ott közel került a „valahol”.

Sok minden előzte ezt meg.

Puerto Rico elhagyása. Röviddel azután, hogy ötéves korára szülei elváltak és anyja útra kelt vele Amerikába. Picinyke fiútestvérét hátrahagyva érkeztek. Veszteséggel.

…és kirajzolódtak New York kikötőjének körvonalai. A Szabadság-szobor teljesen elkápráztatta. Még sosem látott nő megformálásával szobrot. Mindennek ellentmondott, amit addig a pozícióról tudott, ahová hazájában a férfit és a nőt helyezték. Bő nyolc évtizeddel a történtek után, még mindig kulturális sokként tud csak érkezésük idejére gondolni. Minden más és minden idegen volt. Ahogy az Óz a nagy varázsló történetében kiszínesedik a világ, úgy változott minden az otthon után egyszerre fekete-fehérré – meséli. Miközben az amerikai álom csak azt ígérte: minden megtörténhet.

Ahogy meg is történt.

Nem könnyen, nem akadálytalanul, de megtörtént. Útját az amerikai álom megtestesülésének látja. A lehetőségek miatt. Amit egy megszeppent, egyetlen angol szót sem beszélő kislány kapott.

Az iskola mellett táncórákat vett és már tizenhárom évesen bekerült egy Broadway-darabba. Bemutatkozása a „Skydrift” musicalban Hollywood figyelmét is felkeltette. Több megkeresés érkezett, végül a MGM filmstúdió egyik embere lépett, s megszervezte bemutatását a stúdió vezetőjénél. Ahová a tizenhat éves Rosa Dolores Alverío egy elkápráztatónak gondolt Elizabeth Taylor-kinézettel érkezett. Louis B. Mayer azonban az igazi Rositát látta. Vagy talán még Rosá-t? Hétéves szerződést ajánlott. Három év múlva Rosita Moreno eljátszhatta első filmszerepét. A másodikra pedig már Rita Moreno lett. Apróbb szerepek mentén halad, javarészt etnikai jegyek alapján rá osztottakban. Rosszul élte meg. Aztán övé lett Anita szerepe a West Side Story megfilmesített változatában. Alakításáért Oscar-díjat kapott. A The Best Supporting Actor kategóriában, amit mi a legjobb mellékszereplőnek járó díjnak nevezünk, az angol pedig támogató színészként fejez ki.

Ki gondolná, hogy az Oscar-díj sem tudta kiemelni abból, hogy latinnak, egzotikusnak lássák és annak is mondják, ha elutasítják. Mert másként továbbra sem gondoltak rá, máshogy nem gondolkodtak benne. Megszenvedte a bánásmódot.

Ráadásul a West Side Story bemutatója után egy hónappal a filmstúdió azt szivárogtatta ki róla, hogy együttműködésre képtelen, önfejű és makacs, úgyhogy kiszállt. Amit róla írtak, az inkább büszkeséggel töltötte el, és megtartotta, hogy akárhány évesen, akármilyen élethelyzetben, mindig kimondja, amit akart. Szóval döntött, kiszállt és fizette a sztereotípiáktól való függetlenedés árát. Hét évig egy-egy nyárra szerveződött színházi társulattal dolgozott. Televízió show-k vendége volt. Még azért is díjat kapott. Emmy-díjat, a kiemelkedően egyéni előadásáért. A Muppett Show-béli szerepléséért. Ezzel a díjjal a legfőbb díjak odaítélésének történetében a harmadik olyan előadó lett – amit máig összesen tizenhatan mondhatnak magukról –, akit mind a négy nagy díjjal kitüntettek. Aki így EGOT, azaz Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjas lett.

Első latin előadóként.

A Nemzeti Művészeti Tanács aktív tagja. A művészet virágzásának, elérhetőségének, támogatásának szószólója lett. Közben már PEGOT díjas. George W. Bush elnöki Szabadság-éremmel tüntette ki, Barack Obama pedig A Művészet Nemzeti Érdemérmével. A legmagasabb kitüntetéssel, amit művésznek, a művészet patrónusának kormánya nevében az elnök ad.

Nyugdíjba vonulni? Eszébe sincs.

Micsoda életem volt! – mondta lányának tavaly, az életéről készült dokumentumfilm első vetítése után.

S ráadásul, micsoda élete van!

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.