Sir Ben

Katona Klári | 2022.07.22. 18:32

Olvasási idő kb. 8 perc

Soha ne fogadd el a nemet válaszként… Így írom le, három ponttal a mondat végén. Nem azért, mert sejtetni akarok valamit, hanem mert annyi gondolati mélységet hordoz. Bármelyikünk belegondol, a három pont helyére valamit lényegeset tesz majd hozzá, abból, amit számára felvet. Ebben egészen biztos vagyok.

A mondat egy 1951-ben készült film címe. Ezt Krishna Pandit Bhanji élettörténései részeként tudtam meg én is. Nyolcéves volt, amikor a nála egy évvel idősebb hadiárva kisfiú és szamara történetét az Az apró csoda című könyv alapján filmre vitték, bemutatták. Elbűvölte, amit ott látott: miután a helyi templomban nem kapott áldást szamara felgyógyuláshoz, Peppino, a kisfiú, Rómába indul, hogy hű társa életben maradásához pápai áldást nyerjen.

Amikor Sir Ben Kingsley-t hetven éves kora körül Martin ­Scorsese megajándékozta a film egy kópiájával, még akkor is úgy nézte végig, mintha egy saját magáról készült fekete-fehér képet látna. A gyerekkori filmélmény indította el útján afelé, akivé lett.

Akkoriban gyakran kapta magát azon, hogy minden mozdulatát, gesztusát úgy indítja el, mintha azt egy láthatatlan kamera folyamatosan követné és egy csapattal filmezné. A meghatározó élmény után képzeletbeli filmje lett, önmaga főszereplésével. Ettől erősödött, alakult, egyértelműsödött vágya arra, hogy filmszínész legyen. Mert akkor, úgy egy-két éven belül arra is rájött, hogy bárkit nagyon könnyen meg tud személyesíteni környezetéből. Meg egyébként is. Olyan hírességet is szűkebb közössége köreibe tudott varázsolni, mint az akkori idők elsöprő népszerűségű táncos-komikusa, Danny Kaye.

Hamar eldőlt hát, hogy a kis Krishna Bhanji hová tart.

Első meghallgatására még eredeti nevén jelentkezett, de a reakciókból azonnal érzékelte, hogy annak idegen hangzása gyengíti esélyeit. Ahogy nevet változtatott, azonnal szerződtették. A híres Aldwych Theatre színpadán debütált. A következő szezonban pedig, még csak huszonnégy évesen, már a Royal Shakespeare Company társulatának tagja volt. Az azt követő tizenöt évben elkötelezett színházi színészként élt.

Elkötelezetten haladt az úton, pedig sok biztatást nem kapott. Máig emlegeti, mennyire rideg és szeretettelen volt az otthoni légkör, a vele járó lét. S bár szárnypróbálgatásait figyelve sokszor ültek szülei a közönség soraiban, semmilyen visszajelzést sem kapott tőlük. Soha. Ahogy ölelést sem. Szerencsére a szavak nélkül kifejezett nemlegesség megerősítette saját igenléseiben.

A Royal Shakespeare Company tagsága mellé is kapott némi megküzdeni valót. Az egyik nagynevű rendező azt jósolta neki, hogy mindig csak szolgák, szolgálók szerepe jut majd neki. Az uralkodók, királyok, államférfiak, jelentős politikusok szerepét majd mások kapják. Aztán, ahogy mondja, „mindegyiket eljátszottam. Jobbat nem is tehetett volna velem az a nagyember. Azzal, hogy elmondta, mi mindent nem tudok megcsinálni, felvillanyozott. Felmutatta, láttatta velem, hogy mi mindenre vagyok képes. Az összes általa felhozott lehetetlenség örömteli beteljesítésére ösztönzött.”

Győzött, ha ez nem is mozgatta őt. Bejárta a ranglétrát, és azon kevesek egyike lett, akik a társulat története során megkapták Hamlet, majd Othello szerepét is.

Hogy ma Amerikában hangját hallatja a női rendezők, filmírók igazságosabb foglalkoztatása, nagyobb szerephez juttatása érdekében, annak gyökerei a londoni társulatban megélt különleges sikerek egyikéhez nyúlnak vissza. Az ő Hamletjét, ahogy egy helyütt meséli, nő rendezte. Buzz Goodbody a társulat első női rendezője volt, egyben az első nő, aki a színtársulatnak Hamlet előadást rendezett. Számára kiemelkedően meghatározó lehetőséget nyújtva alakításához.

Ben Kingsley különlegesnek gondolja azt a prizmát, a lencsét, a női szem perspektíváját – a szerető női szem látószögét –, melyen keresztül látnak és láttatnak. Emiatt lett Hollywood felé ügyük hangadó szószólója ő, aki, amikor belegondolt, maga is megdöbben a tényen: a száznál is több film közül, amiben szerepelt, összesen négyben dolgozott női íróval, rendezővel. Súlyosan egyensúlyvesztett helyzetnek tartja ezt. Miközben a nőknek kivételes adottságuk van a férfi sebezhetőség filmvásznon való megjelenítésére. Szinte kínálják hozzá a lehetőséget. Férfi rendezők között alig van, aki hasonló képességgel rendelkezne. Ben Kingsley ezt is pontosan tudja, hiszen a legnagyobbakkal dolgozott. Közülük legfeljebb kettőt tudna megnevezni, akik ennek jelentőségét, értékét valóban értik, s nem csak a karakter megformálása szempontjából. Hanem a helyénvalósága miatt. Hiszen emberségünk szerves része. Férfiként, nőként is. Legalábbis annak kéne tekinteni, mondja. Mert ez egy hiányzó felmutatni való. Egy olyan közegben, a ­filmvásznon, ahol az alakítás lényege más, mint a színpadi játék esetében. Úgy magyarázza, hogy a színházi színészi játék a téren át való hatásokozás művészete, amit a kamera egyáltalán nem tűr. Előtte állva a megmutatkozás, egy finomra hangoltságában a helyzethez illő, rezdülésekkel is kifejezhető megformálás.

Kivételesen nagy szerepekben kísérletezte ki saját megformáló képességének tökéletesítését. Olyan feladat ez, ami ötven év után is ugyanúgy érdekli, izgatja.

Gandhi személyének megformálásával maga lett az átváltozás magas foka és a maradandóság. Az abban mutatott kivételességet vitte tovább szerepvállalásaiban, játékában. Sosem vált beskatulyázhatóvá. A Schindler listája rideg valóságának filmrevitelében, Itzhak Stern karaktere kapcsán beszél az elasztikusság visszanyerésének fontosságáról. Arról, aminek hiányában egy ekkora lélegzetű kihívás összeroppanthatná. Mindent eldöntő az alakításhoz szükséges kifeszítettséget addig a pontig vinni, ahonnan még biztonsággal visszanyerhető az eredeti állapot. Fel kell tudni ismerni a figyelmeztető jeleket, hogy mindenképpen saját határaidon belül tudj maradni, magyarázza. Tudatosan.

A mindennapi életben felmerülő nehézségeket, felvetődő problémákat látva, sokaknak érthetetlen egy-egy kimagasló eredményt, jelentős sikert elért ember gondja. Azt lehet gondolni, hogy mindaz, amit elért, minden nehézséget felülír. Hogy akként, amivé lett, bizonyos nehézségek el sem érhetik. De valamitől nem így van – azt kell mondanom. Egyre inkább látszik, hogy így vagy úgy, de valamennyien próbára tevődünk, megmérettetünk. Elkerülhetetlenül. Ki gyermek-, ki felnőttkorában.

Saját, jól leplezett sebeit sokáig szakmai eredményeivel gyógyítgatta. Aztán 2002-ben Erzsébet királynő, apja kardjával, lovaggá ütötte. Úgy érezte ekkor, Anglia megölelte.

„Elfogadunk és szeretünk azért, amit teszel”, mondta a királynő. Az anyai szeretet teljes hiányában és a rasszizmus eladdig csendes elviselésében szerzett mérhetetlen törékenysége felülíródott. Minden nem kikerült a válaszokból. Erzsébet királynő szavaival Sir Ben megkapta a gyógyító ölelést.

Ez is érdekelheti még

Megerősödtek a populisták Európában, de nem sikerült áttörniük

Tóth Ákos

Habár minden jel arra mutatott, hogy Európában számottevően megerősödnek a szélsőjobboldali és populista pártok, de nem valószínű, hogy ezek az erők az Európai Tanácsban blokkoló erőt tudnának képezni a jövőben – hangzott el a Political Capital (PC), a Friedrich-Ebert Alapítvány (FES) és a Jelen közös rendezvényén, ahol Kőváry Sólymos Karin, a Brnoi Egyetem doktori hallgatója és a Jan Kuciak Oknyomozó Alapítvány kutatója, valamint Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője elemezte a hagyományos pártok számára egyelőre nehezen kezelhető helyzetet a PC és a FES közös tanulmánya alapján, Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztőjének moderálásával.

Elolvasom

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Keresés