A magyar iskolák a lexikális tudást erőltetik, a fejlett oktatási rendszerek a valósághoz igazodnak

Ónody-Molnár Dóra | 2022.10.31. 10:46

Címkék:

oktatás

Olvasási idő kb. 18 perc

Szabó Kálmán a MÁV-nál dolgozott, rendszeresen focizik az unokájával és 524 ismerőse van a Facebookon. Valójában Szabó Kálmán nem létezik, a profilképét egy arcképgenerátor alkotta meg. Vajon a magyar diákok képesek lennének arra, hogy a hamis profilt felismerjék? A magyar oktatási rendszer biztosan nem segíti őket ehhez hozzá, ehelyett az okostelefonokkal pár másodpercen belül elérhető lexikális ismeretek bemagolását erőlteti. A pedagógusuk engedetlenségi mozgalma alkalmat teremthetne arra, hogy a béremelés jogossága mellett a magyar oktatás tartalmi megújulásának szükségességéről is beszéljünk.

Miközben Magyarországon egyre szélesebb rétegek kapcsolódnak be a tanárok megalázó bérezése és a sztrájkjog súlyos korlátozása miatt kibontakozó tiltakozó megmozdulásokba, sőt korábban nem látott szolidaritás bontakozik ki szülők, diákok és pedagógusok között az oktatási rendszer jobbítása érdekében, addig a világ számos országában is a tanulás, az iskola áll a közérdeklődés fókuszában.

Valójában egyfajta csendes forradalom zajlik, amelynek középpontjában olyan kérdések sűrűsödnek, hogy „mit oktatunk?”, „kinek oktatunk?”, „hogyan oktatunk?”, „mi is az oktatás valódi célja?”, „mit vár el az iskolától a munkaerőpiac és mit a szülő?”. Soha nem volt ugyanis akkora szakadék az iskolában folyó oktatás-nevelés-tanítás és az iskolán kívüli világ között, mint ebben az időszakban.

Míg az iskola a legtöbb országban pontosan úgy működik, mint a múlt században, addig a gyerekek már a 21. század szülöttjei, zsebükben egy nagyteljesítményű számítógépet hordoznak, amely biztosítja számukra az elérést a világ összes könyvtárához, méghozzá másodpercek alatt.

Most, amikor a magyar utcákon, szerte az országban élőláncokat hoznak létre a diákok a tanáraik jobb megbecsülése érdekében, amikor a szülők egyre nagyobb számban érzik át, hogy az oktatásban már korábban kialakult, de évről-évre egyre mélyülő válság súlyos következményeit a gyerekeik is cipelik, a válság lehetőség is lenne egyben, hogy ne csak a pedagógusok bérezéséről essék szó – ami nagyon fontos kérdés –, hanem arról is, mit várunk el az iskolától a 21. században, vagyis mi a tanulás valódi célja.

Persze egy ilyen súlyos történelmi pillanatot már korábban is elmulasztott a magyar társadalom és a politika egyaránt, hiszen a Covid időszaka a magyar oktatási rendszer újragondolását is szolgálhatta volna. 2020 kora tavaszán mindössze egyetlen hétvégét kaptak a gyerekek, a szülők és a tanárok, hogy alkalmazkodjanak a magyar oktatás történetének eddigi legradikálisabb kísérletéhez. Érdemes felidézni: azon a bizonyos márciusi pénteken a miniszterelnök reggel még megfenyegette a pedagógusokat, hogy ha nem mennek be tanítani, akkor a hiányzást fizetés nélküli szabadságként számolják el, majd a közvélemény-kutatási eredmények hatására este bejelentette, hogy hétfőtől minden gyerek otthon marad, az oktatás digitális platformokon folytatódik.

Ami az úgynevezett „digitális munkarendben” történt a legtöbb iskolában, az élesen rávilágít arra, hogy milyen mértékben maradt le a magyar közoktatás az elmúlt évtizedekben azokhoz az országokhoz képest, amelyek a tartalmi és módszertani megújulásban élen jártak. E ponton fontos megjegyezni: nem az volt a sokkoló, hogy kiderült, a pedagógusok és a diákok egy része nehezen kezeli a digitális technológiát. Sokkal inkább az mutatta meg magát pőrén, hogy a magyar oktatás szemléletmódja beragadt a 20. század második felének szocialista iskolakultúrájába.

A legtöbb iskolában ugyanúgy néz ki egy tanóra a 21. században, ahogy 40-50 éve. Ülnek a gyerekek egymás mögött a padokban, a tanár előttük állva a táblánál magyaráz. Azt gondolhattuk, hogy a két tanévre is kiterjedő, az oktatási rendszerre kényszerített „digitális munkarend” ebben a szemléletben beindít valami változást. A TanárBlog.hu szerzői, Nádori Gergely és Prievara Tibor középiskolai tanárok a járványidőszak közepén azt írták: „…belátva, hogy a középiskolásoknak egy teljes tanéve volt abnormális, esélyünk lenne arra, hogy változtassunk akár a számonkérések és értékelések rendszerén, akár a tananyagszervezésen vagy radikálisan a tanítási módszereken is. Kihasználva ezt a különleges helyzetet, egy hatalmas ugrással kerülhetne át a magyar iskola a 19 századból a 21 századba.”

Winston Churchillnek tulajdonítják a mondást, hogy sose hagyjunk egy krízist kihasználatlanul, „végzetes hiba lehet, ha nem követjük a tanácsát”. Sajnos úgy fest, hogy ezt a „végzetes hibát” mégis csak elkövették a magyar szülők, a pedagógusok és a rendszer irányítói, hiszen a legtöbb iskolában a járványt követően úgy folytatódott minden, mintha a digitális munkarend sosem létezett volna.

A pedagógussztrájkok, a polgári engedetlenségek idején, vagyis most, amikor a diákok a tanáraik mellé állnak és hetente sok-sok iskolaközösség mozdul meg az oktatás jobbítása érdekében – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének kimutatása szerint az év eleje óta 56 tankerületben voltak ilyen-olyan akciók országszerte –, itt lenne az ideje újragondolni, mit akarunk az iskolától a 21. században.

Nonszensz, hogy azoknál a gyerekeknél, akik alig vesznek a kezükbe bármit, ami ki van nyomtatva, ragaszkodunk a tankönyvből magoláshoz. Hiába volt digitális munkarend, az iskola ma is számonkérés-központú, lexikális tudásra épülő, örömtelen és stresszes. Elherdáljuk gyerekeink legfogékonyabb éveit, mert felesleges ismeretekkel terheljük őket. Olyan adatokat kell megtanulniuk, amelyek a kényszeres feleltetés után néhány nappal már törlődnek is a memóriájukból. A magyar iskola semmit nem vett észre abból, hogy időközben lett egy Google, ahol ezeket az információkat egyetlen pillanat alatt meg lehet találni.

Most megint lehetőség nyílhatna arra, hogy együtt gondolkodjanak iskolapolgárok, szülők, pedagógusok, diákok és a szakpolitikusok, döntéshozók, oktatáskutatók. Ehhez az együtt gondolkodáshoz adott inspiráló felvetéseket és mutatott be jó nemzetközi gyakorlatokat egy hiánypótló konferencia, amelyet nemrégiben rendezett az Education Next Egyesület Budapesten, a Telekom székházában. A felszólalások közül egyet emelünk ki, amelyben az előadó – Horváth Ádám, az Education Next Egyesület elnöke – az együtt gondolkodáshoz szükséges kiindulási alapot vázolta fel. A Valóság és digitalizáció című prezentációjában rögtön leszögezte:

– Komoly probléma van az oktatással, de nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Jelen pillanatban az oktatástechnológia a leggyorsabban fejlődő iparág. Még az autóiparnál és az akkumulátorgyártásnál is gyorsabban fejlődik. Ebből nem szabad kimaradni, a magyar cégeknek is meg kell jelenniük a nemzetközi piacokon, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a hazai oktatási piacon is meg tudják mérni magukat, s ezáltal olyan szolgáltatásokat tudnak fejleszteni, amelyek a globális trendeknek is képesek megfelelni – mondta, s ezzel rátapintott a magyar oktatási rendszer egyik legsúlyosabb problémájára: a szélsőségesen központosított állami irányításra. Ez ugyanis az egyik kerékkötője az innovációnak. Vannak ugyan elkötelezett iskolaigazgatók, akik addig járnak a tankerületi vezetők nyakára, amíg ki nem sajtolnak közös együttműködéseket különféle oktatástechnológiai cégekkel, de ehhez nagy elszántság kell intézményi oldalról, és nyitott szemlélet az irányítói oldalról. Az ilyen „együttállás” rendkívül ritka.

Horváth Ádám

– Nem jó, ahogy tanítunk – szögezte le Horváth Ádám, utalva mennyire rossz eredményeket kapunk annak vizsgálatakor, hogy el tudnak-e helyezkedni a gyerekek a munkaerőpiacon, illetve képesek-e globális keretek között is helytállni. A kérdés az, hogy melyek azok a beavatkozási területek, ahol az iskolának változtatnia kellene. A szakértő szerint nem laptopok beszerzése javítana a gyerekek teljesítményén.

– Önmagában a digitalizáció legegyszerűbb formáival csak megismételjük a frontális oktatás problémáit – mondta, és ez a mondat számtalan szülő számára idézheti föl azt a látványt, amikor a karantén-oktatás során kikapcsolt számítógépes kamerák előtt üldögéltek a gyerekek a kamerának magyarázó tanárt hallgatva.

Ezt olvashatja még a cikkben:

Ha a kompetenciákat nem is, de legalább a lexikális tananyagot jól megtanítja a magyar iskola?

Mit lehet csinálni abban a helyzetben, amikor könnyen elérhető alkalmazások simán megírnak a tanuló helyett egy három oldalas esszét?

A tankönyvek nem követik a valóságot

Hogy lesz a juhászból botos jeti?

Ha 12 óránként megduplázódik az elérhető tudás mennyisége, akkor van-e esély naprakész tananyagot írni?

Ezekre a kompetenciákra van szükség a mai világban

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.
Ez is érdekelheti még

Orbán Viktor történelmi bűne lenne az uniós pénzek elvesztése

Tóth Ákos

Kizárólag Orbán Viktor és az általa működtetett rendszer hibája az, ha Magyarország elesik akár egyetlen, neki járó eurótól is – mondja lapunknak Cseh Katalin, aki szerint van esély annak elérésére, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb arányban érkezzenek közvetlen források Brüsszelből a településekhez, civil szervezetekhez. A Momentum EP-képviselőjével az ellenzék helyzetéről és a Momentum jövőjéről is beszélgettünk.

Elolvasom

Hogyan emeljük a benzinárat 33 százalékkal, politikai kockázat nélkül?

Vető Balázs

2021. november 15. óta volt érvényben Magyarországon az üzemanyag árakat maximalizáló szabály. Bár többször szűkült a jogosultak köre, de a magyar autósok többsége 480 forintért juthatott hozzá a benzinhez vagy a gázolajhoz. Mármint, ha éppen lehetett kapni. 2022 utolsó negyedévében egyre gyakrabban hallhattunk arról, hogy a kutak jelentős részén nem lehet hatósági áras üzemanyagot kapni. December első napjainak egyik vezető híre pedig már az volt, hogy szinte sehol nincs nemhogy hatósági áras üzemanyag, de semmilyen más típus sem. A legtöbb szakértő szerint a hiányt az árszabályozás okozza. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy az Orbán-kormány felelőssége fel se merüljön?

Elolvasom
Keresés