„Magyarország diplomáciai és gazdasági mozgásterét mindig is erősen meghatározta a környezetét befolyásoló nagyhatalmi konstelláció. A politikai elit helyes vagy helytelen politikai, diplomáciai döntéseiről a történetírás utólag mond ítéletet. A lakosság véleménye minderről azonban csak azóta lényeges kérdés, amióta létezik demokratikus visszajelzés” – írja a Társadalmi Riport 2022 című kötetben Tóth István György szociológus, aki tanulmányában azt vizsgálta: hogyan alakult a magyar lakosság véleménye az Amerikai Egyesült Államokkal, Oroszországgal, az Európai Unióval és Kínával kapcsolatban.

Bár a szerző a rendszerváltástól kezdődően egészen mostanáig tervezte idősorba állítani az e témához kapcsolódó adatokat, ilyeneket azonban nem talált, mert eleve nem is léteznek. Tény azonban, hogy az 1990-es évek elején a korábbi hidegháborús, orosz–amerikai szembenállásra felállt világrend a fölbomló Szovjetunió kiesésével épp az Amerikai Egyesült Államok által uralt világrendbe, a stabil katonai nagyhatalom és a versenyen alapuló kapitalizmus megtestesülése irányába haladt. Oroszország ekkor – írja a szerző – nem tudott valódi nagyhatalomként viselkedni, s csak kevesen gondoltak úgy Moszkvára, hogy várható volna az orosz birodalom visszaépítésére irányuló törekvés. Ebben az értelemben egymással versengő kapitalizmusról és szocializmusról beszélhettünk korábban, de a hozzájuk való viszonyulás nem föltétlenül a nemzeti jellegről, vagyis a két pólus megítélésről szólt, sokkal inkább az általuk képviselt gazdasági-társadalmi rendről. Valójában a magántulajdon, a demokrácia, az innováció, a profit és az egyenlőtlenség képe állt szemben a gondoskodás, az egyenlőség, a biztonság, a védelem, az állami szabályozás ígéretével. Ami Kínát illeti: a rendszerváltás idején Kínát a magyar közvéleményben még az olcsó tömegtermékekkel, a mindent másoló stratégiájával azonosították, nem pedig globális hatalomként, s Tóth István György szerint az akkor még csak szárnyait bontogató, a Közös Piac és az Európai Gazdasági Közösség nyomdokaiban alakuló Európai Unióról pedig még nem lehetett tudni, hová fut ki.

Kolosi Tamás: Ez maga a lassú lerohadás

És akkor egy nagy ugrás: a tanulmány szerint a Fidesz–KDNP 2010-es kétharmados választási győzelme után láthatóan erőteljesebb lett a politikai elit ambíciója arra, hogy Magyarországot regionálisan fontos szereplővé tegye, aktív külpolitikát folytasson és nemzetközi tényezőként pozícionálja az országot – ér erre esélyt is kapott, kiváltképp a 2015-ös migrációs válsággal, amely rávilágított Magyarország és az Európai Unió globális sérülékenységére, de egyben lehetőséget is adott az ország nemzetközi pozicionálására. „A magyar miniszterelnök által 2014-ben meghirdetett stratégia az „illiberális állam” építésére természetszerűen hozta be a fókuszba a világ más részein akár illiberálisnak, akár autokrata rendszereknek nevezett formációk iránti szimpátiákat, illetve ellenérzéseket” – írja Tóth István György, aki szerint mindez alapkérdéseket vetett fel Magyarország nyugati rendszerbe történő betagozódásával kapcsolatban, amit 2014-től már nyíltan felvállalva kérdőjelezett meg a magyar politikai elit egy része.