A fiúk a bányában botlottak

Jelképesnek tekinthető, hogy a földgolyó és a futball-labda egyaránt gömbölyű. Elvégre a glóbusz odavan a „több mint sportágért”. E sorozatban a labdarúgás páratlan históriájából merítünk történeteket, ha nem lesz is mindegyik feltétlenül kerek.

Az FTC labdarúgó-csapata 1963. november 10-én 1:0-ra nyert az Újpest ellen, és egyetlen szurkolója sem tudta elképzelni, hogy ne védje meg bajnoki címét. Az együttes ugyanis huszonkét egymást követő mérkőzésen veretlen maradt, tizenhat győzelmet aratott, és hat döntetlent ért el ebben az elosztásban: Komló 3:1, 4:0, Honvéd 1:0, Újpest 2:0, 1:0, Győr 5:3, 4:2, Tatabánya 3:0, Pécs 1:0, 5:1, Szombathely 2:0, Debrecen 2:0, 5:1, Salgótarján 2:1, Szeged 3:1, Csepel 4:0, illetve Dorog 1:1, MTK 1:1, 0:0, Vasas 2:2, 2:2, Tatabánya 1:1. A csapatot az előző vereség 1962. november 25-én, az MTK-val vívott örökrangadón érte, de azt a 0:1-et sem kellett szégyellni, mert olyan ítéletidő tombolt, hogy a délután egy órakor kezdődő találkozóra akkoriban értelmezhetetlen létszámú közönség, alig két és fél ezer néző gyűlt egybe a Népstadionban. A drukkerek kinéztek az ablakon, brrrrogtak a bicepszüket lapogatva, és csaknem valamennyien úgy döntöttek, hogy a vigasztalan havas esőben helyesebb otthon megenni a jó, meleg húslevest, majd leülni a tévé elé.

A ferencvárosiaknak hatvanhárom novemberében sokkal jobb kedvük volt. Tudták, csapatuknak a hátralévő négy mérkőzésen elég csupán három pontot szereznie, hogy az 1962/63-as teljes évad után az őszi félidényes bajnokságban is első legyen. Azért volt rövidített játék, mert a legfelső sporthatóság vezetői kiötlötték, visszaállnak a tavaszi-őszi rendszerre, amely 1956-ban megszűnt, miként a jelek csalhatatlanul mutatták, csak átmenetileg. Az FTC záró etapja így festett: Honvéd, Diósgyőr, Szeged, Dorog. Az utolsó három alapfok, gondolták a kilencedik kerületben.

Ám november 17-én beütött a krach. A Takács – Dudás, Marosi, Kotász, Mihalecz – Tussinger, Nógrádi – Nagy György, Tichy, Komora, Katona összetételű Honvéd Tichy Lajos „tábornok” vezényletével pusztító győzelmet aratott a zöld-fehér favorit ellen. A 7:2-es kispesti diadal közben Szepesi György örökre magára haragította a ferencvárosi szurkolókat, mert azt kiáltozta a mikrofonba, hogy jöjjenek ki azok is, akik még nincsenek itt, olyan lenyűgöző a játék. A Népstadionban egyébként nem sok üres hely maradt: 65 ezren látták a Vasas 4:1-es sikerét az Újpest ellen, majd a Honvéd-hengert a déli tizenkettőkor kezdődő kettős rangadón.

Lukács László, a Népszabadság nagy tekintélyű rovatvezetője nem lepődött meg még a 7:2-n sem. Úgy vélte: „Ha ez a ferencvárosi védelem olyan csatársorral kerül szembe, amely lecsap minden kínálkozó helyzetre, nagyon is gyengének bizonyul. Most már világossá válik talán, miért kapott az FTC hat gólt a szezon kezdetén Moszkvában, és négyet a Galatasaraytól Isztambulban.” A 6:2-es vereséget a szovjet ligaválogatott mérte júliusban a zöld-fehér csapatra, míg a 4:0-ás csapást szeptemberben a BEK-ben szenvedte el a ferencvárosi együttes.

 

Az Üllői úton novemberben sem volt vidámabb a hangulat: 25 ezren vettek búcsút a régi pályától. A házigazdák ugyan 3:0-ra legyőzték a DVTK-t, de senki nem sejtette, mikor drukkolhat legközelebb a ferencvárosi pályán. Erre tíz és fél esztendőt kellett várni, ám az újra nyitás napja nem sok örömmel járt a zöld-fehérek hívei számára: a Vasas Müller Sándor góljával 1:0-ra nyert 1974. május 19-én, a keserves ferencvárosi „ünnepen”. Érdemes hozzátenni, hogy napjainkban írások sorában idézik fel, mennyire szemben állt az FTC-vel a kommunista hatalom, ehhez képest a létező szocializmusban csak két zöld-fehér klub, a fővárosi és a győri jutott európai színvonalú stadionhoz. A ferencvárosi sporttelepet Lénárt Lajos klubelnök, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes avatta fel, aki 1963-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagságához tartozott. Azaz korántsem a Fidesz-pártigazgató Kubatov Gábor a regnáló hatalmat képviselő egyetlen politikus az FTC történetében, és messze nem Lénárté a legkirívóbb eset: volt a Ferencváros legfőbb vezetője a Sztójay-kabinet szélsőjobboldali belügyminisztere, a honfitársaink százezreinek deportálásában főszerepet játszó Jaross Andor vagy az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány miniszter-helyettese, egyben a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek felelőse, utóbb a Minisztertanács elnöke, a Lenin-renddel kitüntetett Münnich Ferenc is.

Jobb, ha maradunk a futballnál. 

A hatvanhármas agyő alkalmával Albert Flórián már a második percben beköszönt, mégis csalódottan mondta: „Életemben nem hagytam ki ennyi gólhelyzetet egyetlen mérkőzésen. Akár öt gólt is rúghattam volna.” Hetvennégyben erre nem volt lehetősége, mert az év március 17-én, a ZTE 3:0-ás legyőzésekor elköszönt a Ferencvárostól, természetesen fektetős góllal, majd tíz nappal a stadionavatás után a válogatottól is búcsúzott. Utolsó címeres mezes mérkőzését Székesfehérváron játszotta, mert az MLSZ megsértődött a budapesti publikumra, amiért csak nyolcezren lézengtek 1973 novemberében az NDK-val szemben 1:0-ra elvesztett találkozón a Népstadionban, ezért 1975 áprilisáig a válogatott meccseit vidékre telepítették. Felteszem, a Népstadionban többen tapsoltak volna a „Császárnak” annál a 15 ezernél, amely a Sóstói stadionban tisztelgett előtte, de a kihelyezés így is szerencsésebb volt, mint az Üllői úti pályanyitás, mert a Géczi – Fábián (Lakinger), Bálint, Vidáts, Megyesi – Juhász István, Müller, Somogyi – Bene, Albert (Fazekas), Máté összetételű együttes 3-2-re legyőzte Jugoszlávia legjobbjait.

Tizenegy évvel korábban Albert Szegeden vezetést szerzett, ám Rákosi hazaadását Aczél kapus kiejtette, és Arató a hálóba gyalogolt. A ferencvárosi háló indiszponált őréről ezt írta a Népsport: „Nem lehetett ráismerni. Nemcsak óriási potyagólt kapott, hanem hibát hibára halmozott. Ilyen gyengén még talán nem is láttuk védeni. Sorra kiejtette a labdákat, rosszul öklözött, teljesen elvesztette a fejét.” De a döntetlen is a Ferencváros befutását jelentette volna. Csakhogy a szegedi balszárny nem érte be az „iksszel”, Boros átadását Gilicz bepasszolta, és az FTC újabb alkalmat tékozolt el.

Az utazási irodánál nem bánkódtak. A Tisza-parti 2:1 másnapján, hétfőn a következő közlemény jelent meg a lapokban: „Az IBUSZ külön társas gépkocsikat indít szerdán a Dorog–Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzésre. Jelentkezni kedden lehet az IBUSZ valamennyi irodájában.” A felhívásban nem szerepelt az ár, nyilván nem számították olcsón a buszutat. Ezzel együtt is sokan jelentkezhettek, mert az elsőségről döntő találkozón 12 ezren tolongtak Dorogon. A kisváros lakossága ma 12 055, 1960-ban 9994 volt, míg az 1963-as helyi nézőátlag 6143-ra rúgott. A televízió a szegedi meccsel ellentétben nem közvetítette a mérkőzést, ám a győriek nem izgatták magukat, jóllehet tisztában voltak vele, ferencvárosi vereség esetén az ETO a bajnok. A Kisalföld című lapban a meccs reggelén az jelent meg: „STC–Győri ETO labdarúgó-mérkőzés lesz ma délután fél 3 órai kezdettel Sopronban, a Bécsi úti pályán. A győri zöld-fehérek teljes első csapatukat szerepeltetik.” Aranyesélyről szó sem esett, sőt ez állt még a sportoldalon: „A hátralévő két NB I-es bajnoki mérkőzés eredményétől függetlenül az ETO labdarúgócsapata az egyidényes bajnokságban olyan sikert ért el, amely országosan is kitűnőnek mondható. Bízunk abban, hogy ez a kivívott siker mind a felkészülésben, mind az új bajnoki idényben további sikerek indítéka lesz.”

Aztán Sopronban abbahagyták az edzőmeccset, mert az utolsó percekben mindenki Hidegkuti Nándor edző kispadjánál hallgatta az Orionton táskarádiót, amelyből az szólt, hogy a Dorog öt perccel a befejezés előtt megszerezte a vezetést. Pedig az első gólt Fenyvesi Máté öccse, József lőtte, de Kertes fejessel egyenlített, majd a hajrában Mátrai fel akart szabadítani, ám a labdával hátba rúgta Rákosit, és a lepattanót Szuromi a bal sarokba küldte. A felébredő Kisalföld csütörtökön az újság fejléce fölött jelentette meg öles betűkkel: „Köszöntjük a labdarúgó NB I bajnokát, a Győri Vasas ETO csapatát!”

Az Aczél – Novák, Mátrai, Havasi, Dalnoki – Perecsi, Rákosi – Fenyvesi József, Juhász, Albert, Fenyvesi Máté összetételben alulmaradó FTC pedig még az ezüstérmet sem szerezte meg, a végeredmény ugyanis így festett: 1. Győr 17 pont, 20:7 (gólaránya: 2,85), 2. Honvéd 17, 30:12 (2,5), 3. FTC 17, 33:18 (1,83). Albert hamar kárpótolta magát, három nappal később a Szent István Bazilikában meg a IX. kerületi Tanács házasságkötő termében örök hűséget esküdött Bársony Irénnek, a Vidám Színpad tagjának. A székesegyház környékén a hétköznapi csúcsnál is jóval nagyobb forgalom volt szombat délután, jóllehet az egyházi eseményről egyáltalán nem írtak a lapok.

Az ifjú pár nem készülhetett hosszú nászútra, az FTC december elején angliai és nyugatnémet-országi túrára utazott. Albert gólt ért el Londonban, Coventryben és Aachenben is, de a szigetországban nem sok sikerélménye volt, a Birmingham Citytől 5:1-re, a Fulhamtől 2:1-re, a Coventrytől 3:1-re kikapott a magyar csapat. Az NSZK-ban már sokkal jobban ment. Aachenben 5:4-es, Würzburgban 5:2-es, Nürnbergben 1:0-ás győzelem, míg Münsterben 1:1-es döntetlen következett. Az biztos, hogy a zöld-fehérek nem haragudtak a dorogi csapatra. A portyán ugyanis Ilku István őrizte a ferencvárosi hálót. A kapus a zöld-fehéreket a bajnoki címtől megfosztó Bányász 353 bajnoki meccsen szereplő, „aranykezű” játékosa volt.

Azért nem ez a kölcsönzés keltette a legnagyobb feltűnést. Két évvel korábban az Újpest csatársora így állt fel a Botafogo ellen a 75 ezer nézővel zsúfolt Népstadionban: Sándor, Göröcs, Albert, Kuharszki, Rossi. Bizony a „Császár”, „Csikarral” és hátul Sipossal együtt, lilában játszott.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.