Az ukrajnai Szabó, aki sosem fogta be a száját

Az ungvári születésű Szabó József (Jozsef Jozsefovics Szabo) azért játszott csak negyvenszer a „szbornajában”, mert 1968-ban nem akart a magyarok ellen futballozni, miután az 1966-os világbajnokság szovjet–magyar negyeddöntőjében Albert és Mátrai is nekiment. Szóban.

Negyvenben született, és negyvenszeres válogatott. Itt-ott 41-szeresnek írják, mert játszott a Finn Labdarúgó Szövetség megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából 1967. június 20-án Helsinkiben rendezett Skandinávia–Szovjetunió gálamérkőzésen (2:2) is. Ám, hogy miért nem, mondjuk, hatvanszoros, annak az az oka, hogy Szabó József nem akart a magyarok ellen játszani még egyszer.

Először az 1966-os világbajnokság negyeddöntőjében lépett pályára honfitársaink ellen. Albert Flórián azonnal megkínálta: „Mit kapsz Brezsnyevtől, hogy össze-vissza rugdalsz?” Mátrai Sándor még kevésbé dédelgette: „Hiába rázod itt magad, te is Szibériában végzed!” Ez kiváltképp fájdalmasan érintette, mert apja a második világháború idején a Magyar Királyi Hadseregben szolgált, később Szibériába száműzték. A papája miatt a Szovjetunióban sokszor „fasisztázták”, valóságos csoda, hogy törzsgárdista lehetett a válogatottban, sőt, négyszer is bekerült az év legjobb szovjet labdarúgói közé (kétszer elsőként, kétszer másodikként a jobb oldali középpályás posztján).

Azt mondta a sunderlandi vb-mérkőzésről: „Életem legnehezebb meccse volt.” Pedig nyertek 2:1-re.

Majd 1968-ban magyar–szovjet Eb-negyeddöntő következett. Tíz nappal a budapesti vendégjáték előtt Szabó a kilencvenedik percben szerezte a belgák elleni moszkvai találkozó egyetlen gólját. Aztán sérültet jelentett. Szovjet körökben sejtették, mi van az állítólagos lábfájdalom mögött. Legközelebb három évvel később, 1971. május 30-án, a spanyolok ellen játszott a válogatottban. A Luzsnyiki stadionban 81 700 néző ünnepelte a „szbornaja” 2-1-es győzelmét, de Szabó közben lemaradt az 1968-as Európa-bajnokság négyes döntőjéről és az 1970-es vb-ről. Majd az 1972-es Eb-ezüstéremről is.

Az akkor még nem hátrányos helyzetű jövevény Ungváron látta meg a napvilágot, ott is játszott gyerekként a helyi pékség, majd a bútorüzem csapatában, aztán kalusi kitérővel a Szpartak Uzsgorodban. Tizenkilenc éves korában az ungvári Szpartak két másik játékosával együtt felfedezte a Dinamo Kijev. Elvitte Havasi András kapust, az ungvári egyetem fizika szakos hallgatóját, aki aztán csak tizenegy bajnoki meccsen védett a Dinamóban, ellenben a perecsenyi gyümölcsfeldolgozó üzem főmérnöke és a Kárpátaljai Labdarúgó Szövetség főtitkára lett. Vaszil Turjancsik viszont 308, Jozsef Jozsefovics Szabo 245 bajnokit nyomott le a kijevi együttesben. Az utóbbi kettő azért sem volt rossz választás, mert a Dinamo 1961-ben, a klub történetében először, elhódította a szovjet bajnoki címet, majd 1966 és 1968 között mesterhármast produkált a bajnokságban, s hatvanhatban duplázott, azaz a szovjet kupát is elnyerte. A döntőt Moszkvában rendezték, ám a hazai pálya sem segített a Torpedón (0:2). A negyeddöntőben a Szpartak Moszkva ugyancsak megjárta: a kijeviek Szabó és Anatolij Bisovec két-két góljával 4:1-gyel gázoltak át a másik fővárosi csapaton.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egyéves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!