Kezdőkörbe, karikába – Az olimpia és a futball nemszeretem kapcsolata

A Brazília–Kanada női futballnegyeddöntő második félidejében beállt egy tartalék jobb-bekk a brazil csapatba. Nevét fedje jótékony homály. A váltótárs tökéletesen jellemezte az olimpia és a labdarúgás kapcsolatát. A cserelány módfelett mostohán bánt a labdával, akár a sors a labdarúgó-olimpiával.

Pardon, az a világbajnokság. A futball az egyetlen sportág, amelynek saját olimpiája van.

De nem az ötkarikás játékokon.

Pedig látszólag 1900 óta kéz a kézben jár az olimpia és a futball. Csak hát ez amilyen hosszú, olyan nemszeretem házasság. Attól kezdve, hogy a FIFA 1930-ban megrendezte az első világbajnokságot, az ötkarikás tornákon egyszer s mindenkorra megszűnt a csúcsfutball. Az 1932-es olimpia műsorából mindjárt ki is maradt a labdarúgás, majd 1936-ban visszatért, de csak úgy, ahogyan azóta is mindig. Pótmezőnnyel. A harmincas években Olaszország válogatottja nyerte mindkét vb-t. (Az 1938-as döntőben szintén világklasszis honfitársainkat múlta felül.) Győzött az 1936-os berlini olimpián is, de arra olyan csapatot nevezett, amelynek valamennyi játékosát az Egyesült Államok elleni bemutatkozó mérkőzésen avatták egyszeres válogatottá.

A trend változatlan maradt, a második világháborút követő olimpiákon sem a földkerekség legjobbjai vetélkedtek. Komoly változás volt viszont, hogy a kiterebélyesedett szocialista táborban nem létezett profi sport, azaz a labdarúgók elvben amatőrök voltak, így a békeharc országai akár az A válogatottjukkal is felvonulhattak, miközben a nyugati világ és a dél-amerikai szubkontinens rendre korosztályos csapatokat szerepeltetett. Az Aranycsapat a helsinki olimpián lett aranycsapat, ám nem találkozott profikkal, mert bár Svédországban is amatőr volt a futball, a nagy hármas, a Gren, Liedholm, Nordahl trió már Milánóban játszott, ezért hivatásos labdarúgóként nem szerepelhetett a skandináv együttesben. A magyar–jugoszláv döntőn a két ország legjobbjai léptek fel, és a tét még annál is nagyobb volt, mint gondolnánk, mert Rákosi Mátyás azt üzente Sebes Gusztáv szövetségi kapitánynak, hogy legényei ne merészeljenek kikapni a „láncos kutya”, azaz Joszip Broz Tito embereitől, s az effajta értesítés nem pusztán prémiummegvonással fenyegetett.

A mostani olimpián Brazília, Dél-Korea, Egyiptom, Elefántcsontpart, Japán, Mexikó, Spanyolország és Új-Zéland együttese alkotta a legjobb nyolc mezőnyét. Az, ugye, világos, hogy vb-n reálisan csak a brazil és a spanyol, esetleg még a mexikói válogatottnak van esélye a negyeddöntőbe jutni – meg Dél-Koreának akkor, ha a világbajnokságot Dél-Koreában rendezik, és sorra hazavezetik az ázsiai ország csapatának Portugália, Olaszország, majd Spanyolország elleni mérkőzését –, azaz ilyen nyolcas csupán az ötkarikás játékokon vagy korosztályos tornákon jöhet létre. De hiszen az olimpia is utánpótlás-vetélkedő, néhány idősebb résztvevővel, mert a harmincnyolc éves, 118-szoros brazil válogatott Daniel Alvest egyetlen riporter sem emlegette tehetséges kezdőként.

Ahogyan 1964-ben a német futballcsapatot sem NDK-ként vagy NSZK-ként. Az első tokiói olimpián közös német küldöttség vett részt, bár labdarúgásban kizárólag keletnémetek szerepeltek, miközben magyarok a „vegyessel” győztek. Akkor már élt az a szabály, hogy azok, akik világbajnokságon pályára léptek, nem játszhattak az olimpián, így a vb-ezüstérmes Csehszlovákia a B csapatával, az Eb-bronzérmes Magyarország pedig az A-B kombinálttal állt ki, mert Szentmihályi Antal, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Nagy István, Komora Imre, Bene Ferenc, Varga Zoltán, Farkas János már a harmadik helyezés kivívásában is szerepet játszott. Igaz, idehaza agyongyötörték valamennyiüket a csalódást keltő bronz miatt, míg most A csoda kapujában címmel adtak közre kiadványt az idei Európa-bajnokság három csoportmérkőzésén két pontot szerző válogatottról. Mire a mű megjelent, a Fehérvár és a Puskás nevére szégyent hozó felcsúti kompánia eltűnt az újonnan útjára indított sorozat, az Európai Konferencialiga előszezoni selejtezőjéből, s még Orbán Viktor is ironikus megjegyzéseket tett a falusi futballelemi felnőttképzésére. Az alapprobléma persze az: megfelelő fiatal labdarúgók nevelése sem zajlik, pedig vagyonok úsznak el olyan tempóban, amilyenben talán csak Milák Kristóf repeszt 200 pillangón.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egyéves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!