A Kispipából a nagyvilágba: a Szomorú vasárnap útja a világhírig

Hegyi Iván | 2022.04.13. 18:50

Olvasási idő kb. 8 perc

„A halálos dal” – írta a Pesti Napló 1935 novemberében a Szomorú vasárnapról. A számot a BBC tiltólistára helyezte 1941-ben, hogy ne ássa alá a brit lelkierőt a háborús időkben. Seress Rezső és Jávor László szerzeménye ugyanis egészen ritka darab az úgynevezett könnyű zenében: az egyetlen magyar kompozíció, amely valóban meghódította a világot. Feldolgozta – többek között – Josephine Baker, Ray Charles, Maurice Chevalier, Bing Crosby, Marianne Faithfull, Serge Gainsbourg, Billie ­Holiday, Ricky Nelson, Paul Robeson.

Pedig a szám zeneszerzője látszólag egyszerű vendéglátó-muzsikus volt, aki ráadásul nem is tudott zongorázni, egy kézzel vagy inkább csak két ujjal játszott. A „látszólag” annak szól, hogy ez a 156 centis kis ember, aki szinte elveszett a pianínó mögött, estétől hajnalig lenyűgözte hallgatóságát. Nem akárkik jártak nála: a zene óriásai közül Louis Armstrong, Otto Klemperer, Arturo ­Toscanini, ­Beniamino Gigli, Arthur Rubinstein is hallgatta őt. Klemperer azt írta róla a vendégkönyvbe: „Nem muzsikus, hanem zseni”.

Pedig a rekedtes hangon éneklő lokálpatrióta, aki Spitzer Rudiból lett Seress Rezső, eredetileg légtornásznak készült, sőt egy vándorcirkusz szerződtette is. Ám egy próba alkalmával leesett a trapézról, s bár csodával határos módon különösebb következmények nélkül megúszta a balesetet, artista álmainak befellegzett. Aztán 1933-ban a Jávor-szövegre lepötyögtette a dallamot, és fél Európa kuncsorgott a kiadási jogért. Majd ugyanez történt Amerikában, s amikor Seress meghalt, halmozódó jogdíjaiból 370 ezer dollár maradt a New York-i Irving Trust bankháznál. Hogy az összeget miért nem utalták át, azt nem lehet tudni, az viszont biztos: a szerző azért nem vette fel azt az Egyesült Államokban, mert nem mert repülőre ülni. Ezért nem vállalt munkát külföldön, jóllehet kövér csekkekkel kecsegtették, tengerentúli turnékra csábították. Nem tudták, hogy már a hetedik kerületet is nehezen hagyta el, számára mintha országhatár lett volna a Rákóczi út vagy az Oktogon. Így talán még a Szomorú vasárnapnál is nagyobb szám volt, hogy rövid ideig Párizsban élt.

Az elementáris hatású dalról 1936-ban így írt a Színházi Élet: „Az egész bajt Jávor és Seress urak csinálták a Szomorú vasárnappal. Tessék megfigyelni, hogy amióta a szívfacsaró pesti sláger megindult monstruózus diadalútján, még az égi hatalmak is ezen könnyeznek. A pünkösd kettős ünnep: a Szomorú vasárnap ezúttal negyvennyolc óráig tartott. Ha a szombat déli felhőszakadást is hozzászámítjuk, a teljes weekendet tönkreverte az eső.”

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Fizess elő a Jelen online cikkeire,
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés