Minek ehhez labda?

Jelképesnek tekinthető, hogy a földgolyó és a futball-labda egyaránt gömbölyű. Elvégre a glóbusz odavan a „több mint sportágért”. E sorozatban a labdarúgás páratlan históriájából merítünk történeteket, ha nem lesz is mindegyik feltétlenül kerek.

Matinéra készült a Hungária körút. Heves Sándor, az MTK nagy tekintélyű elnökhelyettese azt mondta, „ha kiejtenénk a Torinót, szép évet zárnánk”, jóllehet a kék-fehér csapat csak az ötödik helyen állt 1970-ben, és a Közép-európai Kupa sem csillogott már régi fényében. Olyannyira nem, hogy a tévében 10.55-től egyenesben közvetített KK-találkozóra mindössze négyezren váltottak belépőt, ha nem a jegyszedő zsebébe csúsztatták a húszast, hogy nem is annyira olcsóbban, mint inkább a sorállást megspórolva gyorsabban bemehessenek.

Torinóban 1:1 volt az eredmény, azaz jó esély mutatkozott a magyar testgyakorlók továbbjutására. Ám Giorgio Puia, a hétszeres olasz válogatott védő a vendégeknek szerzett vezetést, és valószínűleg nem történik semmi baj, ha a nagyon fiatalon, alig harminchét éves korában elhunyt Kunszt Jenő szöglete után Becsei József nem egyenlít a második félidő közepén. Kunszt haláláról azt közölték 1989-ben, hogy „tragikus körülmények között” történt, az egyszeri ember pedig eltűnődött, létezik-e a halál, melynek körülményei nem tragikusak. A Hungária körúti mérkőzés másik szereplője, Giorgio Ferrini is harminchét esztendősen költözött az örök futballpályákra, 1976-ban ugyanis egymás után kétszer kapott agyvérzést, és a másodikat nem élte túl. A fedezetet az angol Ken Aston kiállította az 1962-es világbajnokság botrányosan dirigált Chile–Olaszország csoportmérkőzésén, ám az itáliai játékos nem volt hajlandó elhagyni a pázsitot, végül a santiagói rendőrök vezették ki.

Ferrini nem hitte volna, hogy valaha megismétlődik az eset, ám Budapesten megint rendőrök rontottak rá. Ennek előzményeként, a korabeli Népsport megfogalmazásában, „Oláh, majd Csetényi szabálytalanságai után kirívó durvaságokra ragadtatták magukat a vendégek. Amit Lombardo, Ferrini, Castellini és Cereser művelt, az egyenesen felháborító. Sajnos, a sorozatos kíméletlen rugdosásra Becsei, Kunszt, Oborzil, Strasszer is válaszolt.”

Marino Lombardo Kunsztot, Angelo Cereser Koritár Lajost aprította. Bohumil Kopcio, a feltehetően horrorfilm-kedvelő csehszlovák játékvezető sokáig elnézte a brutalitást, majd Ceresert a kétszer negyedórás hosszabbításban kiállította. Giancarlo Cade torinói tréner ekkor berohant a pályára, és lökdösni kezdte a mérkőzés bíráját. Szuromi Antal pedig a 115. percben megszerezte a kék-fehérek győztes gólját, mire a lefújás után Lombardo lecsapta Kunsztot, míg Luciano Castellini kapus előbb Koritárt terítette le, majd Becseire támadt.

Ferrini pedig ütött, akit ért. A leküldött Cereser váratlanul visszatért, és eltört egy szódásüveget Hajdú József kapusnak, a Sport Tv-ben szakkommentáló Hajdú Attila édesapjának hátán. Az olaszok egyike megütötte Somlai partjelzőt is, válaszul Katona, a másik taccsbíró zászlórúddal ütlegelte a tettest. Közben megannyi felháborodott néző tódult a gyepre, és ugyancsak náspángolta az itáliai játékosokat, akik még a rendőrökkel is szembe szálltak.

Strasszer László, a főszereplők egyike így emlékezik a mai ketrecharcot idéző bunyóra: „Az egyenlítésig konszolidált volt a meccs, akárcsak Torinóban. De egy-egy után feszültté vált a légkör, egy olasz rettenetesen felrúgott, és az a fault veszélyes folyamatot indított el. Több tüske keltett fájdalmat, mint egy rózsabokorban, egymást követték a belemenések, percenként állt a játék. Mindezt tetézte a mérkőzést követő balhé. Meg az, hogy amint nagy nehezen az öltözőfolyosóra értem, Cade edző megrúgott. Nem tagadom, visszarúgtam. Mellbe.”

Hiába gyűltek egybe csupán néhány ezren, az olaszokat suttyomban kellett kimenekíteni. A vendégek még aznap délután Bécsen keresztül hazarepültek, de Ferihegyre csak úgy tudtak időben kiérni, hogy az őket szállító autóbusz a játéktérre gurult, majd a maratoni kapun át elhajtott. A Népszabadság azt írta: „Játék helyett pankráció.” A La Gazzetta dello Sport Fekete krónika címmel tudósított a meccsről, míg a Corriere dello Sport így számolt be a találkozóról: „Harmadosztályú westernfilm-jelenetek zajlottak, a verekedés járványszerűen terjedt.”

Az MTK játékosai hamarosan újra bebizonyították, hogy nem kell őket félteni.  

Fél évvel később, hetvenegy nyarán Becsei József, Dunai Lajos, Hajdú, Kiss Tibor, Koritár, Oborzil Sándor, Sárközi István, Strasszer és Török József fellázadt Palicskó Tibor edző ellen, mondván, túl kemények az edzések, gyakran változik az összeállítás, és sokszor nem is a saját posztjukon szerepelnek a labdarúgók. Sándor Károly szakosztályvezető azonban a zendülők ellen fordult, és ha a legendás Csikar velük szemben foglalt állást, akkor sanszuk sem lehetett. Az őszi bajnoki nyitányon az MTK Brünyi – Pécsi, Oláh, Csorna, Rab – Kovács Béla (Borik), Csetényi – Mezei, Kermanidisz, Bányász (Borsó), Kunszt összetételben kapott ki 2-0-ra az Egyetértéstől, amelyben a Vasasból, a Honvédból, az FTC-ből, az Újpestből és az MTK-ból jól ismert, levezető „öregfiúk” szerepeltek, mint Varga László, Nell Lajos, Józsa Sándor, Galambos Antal, Katona Sándor, Sóvári Kálmán, Halápi István, Karába János vagy éppen a skandalum idején Soroksárra igazoló Szuromi. Az MTK a tizenharmadik helyet szerezte meg, de örült, hogy bennmaradt, mert az első tíz fordulóban egyszer-egyszer győzött, és nyolcszor kikapott, a gólkülönbsége 6-21 volt. Ekkor a vezetőség megbocsátott a papíron önmaguktól bocsánatkérő levelet író rossz fiúknak, s a folytatásban hét-hét győzelem és döntetlen, hat vereség, 31-20-as gólkülönbség következett.

Azért azt nem mondanám, hogy hasonló patália nem akadt az MTK-pályán. Már csaknem fél évszázaddal korábban, 1926. november 7-én óriási csetepaté támadt. A táblázat első négy helyezettje játszott aznap a Hungária úton, déltől az FTC a Vasassal, kettőtől az MTK (Hungária) az Újpesttel találkozott. Zuhogó esőben is 17 200 néző ment ki a dupla derbire, és a második meccs ötvenhatodik percében, 1:0-ás MTK-vezetésnél tizenegyest rúghatott az Újpest. Reisner Ferenc büntetőjét Kropacsek Ferenc kivédte, ám amikor a róla kissé kipattanó labdát magához húzta, az ismételni próbáló Reisner, nem szándékosan, megrúgta. Kropacsek fekve maradt, a játék megállt. Dr. Nauschitz ügyeletes rendőrorvos, továbbá néhány civil is bement a pályára, miként azt Kelemen Jenő pályaigazgató dokumentálta. Eltelt vagy másfél perc, amikor Reisner az árván hagyott labdához futott, és a hálóba gurította. Zsarnóczay János játékvezető pedig gólt ítélt.

Hamarosan erősítésül hívott rendőrcsapatok szállták meg a játékteret, mert a közönség tombolt. Az MTK játékosai le akartak vonulni, Brüll Alfréd klubelnök és Fodor Henrik klubigazgató akadályozta meg, hogy elhagyják a pályát. Még inkább hevítette az indulatokat, hogy Kropacseket hordágyon vitték ki, majd hét és fél perces kényszerszünet után a balszélső Jeny Rudolf állt a kék-fehérek hálója elé. Aztán a kapus futva visszatért, és Zsarnóczay nem tulajdonított különösebb jelentőséget a sokakat felkavaró esetnek.

„Tipikus tiszta tizenegyes volt – mondta. – Kropacsek a büntetőrúgást kivédte, és a labdával előre bukott. Ott állottam a kapuléc közvetlen közelében, és tisztán láttam, hogy a ráfutó Reisner nem rúgott Kropacsekbe, hanem fékezve, közvetlenül előtte megállt. Én nem fújtam le a játékot, mert nem volt okom beavatkozásra. Kropacsekről nem hittem, hogy megsérült vagy baja van, inkább az ijedtség rovására írtam, hogy fekve maradt a földön, mert a kivédett labda kiperdült a kezéből. Az természetesen hidegen hagyott, hogy a játékosok tétován megálltak, és hosszú másodpercekig semmi sem történt. Az ott álló Hungária-játékosok elrúghatták volna a kapu elől a labdát, ezt azonban nem tették, mire Reisner a kapuba lőtte. A teljesen szabályos gólt meg kellett adnom.” Hozzátette: „A közönség lármája engem hidegen hagyott.”

Azért a bírák testülete két hónapra felfüggesztette a működési jogát, ahogyan a fegyelmi bizottság egy hónapra eltiltotta és 120 pengő pénzbüntetésre ítélte a játékvezetőnek nem éppen Petrarca-szonetteket szavaló híres MTK-jobbszélsőt, a leküldött Braun „Csibit”. Nem ő volt az egyetlen kiállított játékos, a kék-fehérek közül Rebró Bélát a 42., Molnár Györgyöt a 75., míg az Újpestből Wilhelm I Jánost a 80., Künstler Józsefet a 93. percben, egyaránt durvaságért, az öltözőbe vezényelte a találkozót öt perccel meghosszabbító dirigens. A Népszava nem elsősorban az egymást rugdosókat, hanem Zsarnóczayt marasztalta el: „Semmi szükség sincs arra, hogy ez a jól táplált úr cezaromániáját jobb hiányában a mérkőzéseken elégítse ki.” A Sporthírlap pedig színlapot közölt: „Csibi. Látványos, kiállításos vígjáték. Történik napjainkban. Énekbetét: csontzene. A kíséretről Kiss Árpád rendőrkapitány gondoskodik. Az egészet rendezte és a nagyfiú szerepét játssza: Zsarnóczay János.”

A Nemzeti Sport pedig felelevenítette a véghajrát. A nyolc játékosra fogyatkozott MTK-ból Kocsis Ferenc a fő tribünre rúgta a labdát. „Adják le! – hangzott néhány biztatás alulról, de a többség letorkolta a jóakarókat. – Ne adják le, tartsák csak ott, elég volt már ebből a futballból! Minek ehhez labda?”

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.