A Vojvodina kétszer nyert bajnoki címet ­Jugoszláviában. Először 1966-ban, másodszor 1989-ben. Az első aranyérem évében a Sportske Novosti című zágrábi lap hagyományos díját, amelyet az évad legjobb labdarúgójának ítéltek oda, az újvidéki csapat jobbszélsője, Takács Szilveszter kapta.

A hazai mozik abban az évben mutatták be a Cseres Tibor regényéből készült filmet, a Hideg napokat. A magyar katonai alakulatok 1942-es újvidéki vérengzéséről szóló alkotás egészen közelről érintette Takácsot, mert édesapját a Horthy-rezsim nem létező dicsőségét bizonyító embertelen akcióban gyilkolták meg.

Hét fiú és két lány maradt apa nélkül.

Szilveszter mégis kiváló előmenetelt produkált a futballpályán. Már tinédzserként – az 1958/59-es szezonban – bemutatkozott a Vojvodina első csapatában, majd ­húszévesen tagja lehetett Jugoszlávia olimpiai bajnok együttesének a római ötkarikás játékokon. Olyan játékosok társaságában nyert aranyérmet, mint Soskič, Durkovič, Jusufi, Zanetič, Perusič, Knez, Galič, Kostič; a többiek mindannyian döntőt vívtak az 1960-as Európa-bajnokságon, amelyre Takács még nem kapott meghívót. Soskič, Durkovič, Jusufi és Galič az 1962-ben vb-elődöntős jugoszláv válogatottnak is tagja volt, de Takács abban az évben csak egyszer szerepelt a válogatottban, mégpedig a világbajnokság után Zágrábban, 63 ezer néző előtt rendezett Jugoszlávia–NSZK találkozón. (A vb-n is Jugoszlávia–NSZK mérkőzés volt, mégpedig a negyeddöntőben. Azt a „jugók” nyerték 1:0-ra, a barátságos meccsen viszont – a nürnbergi Heinz Strehl mesterhármasával – a nyugatnémetek győztek 3:2-re.)

Takács tizenötször játszott a jugoszláv válogatottban; azért csak ennyiszer, mert 1966 végén hivatalos engedéllyel külföldre szerződött. A szocialista Jugoszláviában az volt a trend, hogy a legkiválóbb labdarúgók egész sorát engedték ki a minálunk már akkor is dekadensnek minősített Nyugatra. Közülük nem kevesen klublegendák lettek a hanyatló oldalon, mint Josip Skoblar az Olympique Marseille-nél vagy Safet Sušić a PSG-nél. A bajnok Vojvodinából Ilija Pantelić, a 18-szoros válogatott kapus is Franciaországba ment, és több mint kétszáz bajnoki mérkőzést játszott Marseille-ben, Korzikán, majd a Paris Saint-Germainben.

Az a hatvanhatos Vojvodina külön szám volt. Az ötödik forduló után még csak a nyolcadik helyen állt, ám aztán tízes veretlenségi sorozatot produkált – nyolc győzelemmel –, és a bajnokság végéig csak kétszer kapott ki (tizenhat diadal mellett). Az együttes Belgrádban múlta felül a Crvena Zvezdát (3:2), majd Újvidéken az 1966-ban – a Nantes, a Werder Bremen, a Sparta Praha és a Manchester United kiejtése után – a Real Madriddal BEK-döntőt vívó Partizant (1:0). Takács remekelt a belgrádiak ellen: a Zvezdának és az OFK-nak (4:3) egyaránt két, a Radnički Beogradnak (6:1) három gólt rúgott. S társaival együtt egészen jól keresett, hiszen a Vojvodina vezérkara játékosonként egymillió dinár pénzjutalommal honorálta a futballtörténeti bajnoki címet.