– Gyógypedagógus vagyok, a Szimbiózis Alapítvány vezetője és munkáltatói joggyakorlója, 330 főállású alkalmazottnak, köztük 250 fogyatékos személynek utalunk fizetést. Most éppen munkásruhában vagyok, ma már megraktam egy faelgázosító kazánt, egy cserépkályhát, a vendégeknek egy fatüzelésű jakuzzit, hiszen itt speciális turisztika is van. Ezt csinálom most a megszokott teendőim helyett – kezdi mondandóját Jakubinyi László.

Alapítványa több, mint kétszáz autista, értelmileg akadályozott és súlyos fogyatékos személynek nyújt támogatott lakhatást, nappali ellátást, védett munkahelyet. Tudatos gazdálkodással tartanak fent terápiás gazdaságot, öko-farmot működtetnek terápiás céllal alpakákkal, lovakkal, szamarakkal, kecskékkel, baromfikkal, továbbá négyszáz fogyatékosnak és nyugdíjasnak biztosítanak étkeztetést, szülőknek szóló programokat, speciális fejlesztéseket szerveznek.

Kiszámolták, az áram plusz 9,6 millió forint, a gáz 51,4 millió forint, az üzemanyag 10,1 millió forint, a takarmány 3 millió forint többletkiadással jár. Ezek a számok végeredményben azt jelentik, hogy több, mint ezer érintett és családjának élete kerül válságba. Ott faragnak a költségeken, ahol tudnak, Svájcból például szekeret, Németországból elektromos járművet szereztek be, ha lesz támogatás, akkor a negyedik faelgázosító kazán beszerelésével teljesen leválhatnak a gázfűtésről.

A túlélés mégsem az átalakításokon, hanem a lemondásokon múlik.

Kénytelenek voltak bezárni a sajt- és lekvárüzemüket, a Baráthegyi Majorságot, eladtak húsz szamarat, egy buszt, ötven kecskét. Október közepétől kénytelenek a több, mint tíz éve működő iskolabusz-programjukat leállítani és nem tudni, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek hogyan jutnak el falvakból a megyeszékhelyekre.

– A szülők jönnek és kérdezik, hogy most mi lesz, hiszen ők elveszítik a munkahelyüket. És akkor megvonjuk a vállunkat. Ami mozdítható, eladjuk. Eladjuk a jövőnket. A héten is felmondtam négy embernek, a múlt héten szóltam a nyugdíjasoknak, hogy nem tudjuk tovább foglalkoztatni őket. A bentlakásos otthonok lakóit próbáljuk összeköltöztetni. Több mint a fele közülük árva, akiket nincs hova hazaküldeni, akit viszont igen, annak azt mondjuk, hogy menjen haza, hogy majd legyen hova visszajönni. Van egy hosszú listám, amelynek alapján próbálom valahogy úgy csökkenteni a várható rezsiszámlákat, hogy elkerüljük a csődhelyzetet. Sokan még a csodát várják, de aki abban bízik, hogy hátha mégse jön a számla, az szerintem nem gondolkodik felelősen a jövőjéről. Mi kitartunk az utolsó percig is, mindenki megpróbál tenni és nagyon. A munkatársaink metszik a gallyakat, gyűjtögetik az apró papírokat, hogy jó lesz a tűzre. Az ellátottaknak egy jelentős része autista. Persze, vannak kiborulások, őket is érinti a bizonytalanság, ők is néznek tévét, érzik a szülők kétségbeesését. Nekik viszont nem tudom azt mondani, hogy holnaptól másképp lesz, mert nem lesz – mondja Jakubinyi László.

Mert például 2010-ben, amikor Miskolcot elöntötte az árvíz, s hónapokon át homokzsákokon keresztül közlekedtek, szintén kilátástalannak érezték a helyzetüket, mégis tudták, hogy egy-két hónap múlva vége ennek az egésznek.

– A mi hitünk szerint a fogyatékosság ügye apolitikus, ugyanakkor a legnagyobb problémának azt tartjuk, hogy sok esetben közömbösség vagy politikai cél jellemzi az ahhoz való hozzáállást.

De bízhat-e abban egy közfeladatot ellátó civil szervezet, hogy a szolgáltató, adott esetben az MVM, nem kapcsolja le a sok száz, fogyatékossággal élő személyt kiszolgáló otthon áramát, fűtését? Erre a kérdésre Gerencsér Balázs, a NIOK – Nonprofit és Oktató Információs Központ – igazgatója így válaszol:

– Remélni lehet, de biztosra azért nem venném. Kérdéses, hogy egy civil szervezet mit tehet ebben a helyzetben, miként tudja folytatni a tevékenységét. Ilyen esetben akár polgári engedetlenség is felmerülhet, de az csak végső megoldás lehet, és kizárólag akkor, amikor nincs más módszer, mint valamilyen jogszabály megsértése egy általánosabb emberi erkölcsi parancs alapján. De ha egy szervezet polgári engedetlenségbe kezd, akkor azt is szem előtt kell tartania, hogy esetleg az ellátottjai helyzetét kockáztatja ezzel, és lehet, hogy még nehezebb helyzetbe kerül a szolgáltatása. Sokkal gyakoribb megoldás, hogy a szervezet a tulajdonossal, az állammal, az önkormányzattal tárgyalásokba kezd, s adományokat próbál gyűjteni. Sajnos az is előfordul, hogy rákényszerül, hogy gyengébb szolgáltatást nyújtson, s így végül az ellátottak járnak a legrosszabbul.