„Az a hisztérikus felhajtás, ami Zelenszkijt körbevette (…) abban a helyzetben, amiben Ukrajna van, és amit láttam az EP épületében, az egy kicsit visszataszító volt. (…) Egyébként kötelező megtapsolni Zelenszkijt?” A kérdés egy ellenzéki érzelmű szavazóknak szóló nyilvános beszélgető műsor vezetőjétől hangzott el az Európai Tanács február 9-én tartott brüsszeli csúcstalálkozóján látottak alapján. Úgy tűnik, Magyarországon nem kizárólag a kormánypárti szavazók nem értik az elmúlt egy évben tágabb hazánkban, Európában zajló változásokat. Mi e végzetes gondolkodásbeli megkésettség és félreértés oka?

Magyarország nemzetközi helyzetét az Orbán-kormány elhibázott kül- és gazdaságpolitikája határozza meg. Az „olcsó orosz gáz” legendájáról kiderült, hogy nem igaz, ráadásul, a magyar politikai elit nem igazán akar megszabadulni az egyoldalú és végzetesnek bizonyuló orosz energiafüggőségtől.

Remek ellenpélda a térségben a szintén kontinentális, tengerparttal nem rendelkező és korábban az orosz energiára csaknem száz százalékosan kapcsolódott Csehország, amely felismerte az alapjaiban megváltozott történelmi helyzetet, és tizennégy hónap alatt kiszavazta a hatalomból az Oroszország és Kína felé nyitó Babiš-kormányt – Miloš Zeman köztársasági elnök helyére sem a volt kormányfőt választották az emberek –, s az orosz gáztól való függést négy százalék alá csökkentette. A magyarországi helyzet azért kritikus, mert amíg a cseh polgárok egy demokratikus választáson új irányt tudtak szabni országuknak, Magyarországon ez lehetetlen az Orbán Viktor személye körül kiépült és a teljes magyar államot fogságul ejtő maffiaállami struktúra miatt. De az orosz katonai agresszió alapjaiban változtatta meg az Orbán-kormány külpolitikai lehetőségeit is.

Mivel a hamis magyar békepárti álláspont vereséget szenvedett az EU más országaiban, a Fidesz saját hatalmi szempontjai alapján érthető, hogy a 2023-as év elején több geopolitikai újratervezés-kísérlet is napvilágot látott. A rossz hír az, hogy a Magyarország „középhatalmi státuszáról” szóló álmodozás a jelenlegi európai politika olyan szintű félreértése, ahogy Vlagyimir Putyin értette félre Ukrajnát a 2022. februári invázió előtt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, aki a Fidesz jelenlegi külpolitikájához képest atlantista irányt képvisel, egy februári cikkében elismerte, hogy a hatalom birtokosai háttérbeszélgetéseken, „sőt a nyilvánosságban is” gyakran gondolkodnak a külpolitikai újratervezésről. Németh bírálta a Nyugat hanyatlásáról szóló fideszes kijelentéseket, és nem tartotta szerencsésnek a „blokkosodás” kapcsán egy Oroszország-vezette blokk megerősödését sem. Szintén átgondolásra érdemesnek tartotta a mindenkivel üzleti kapcsolatot kialakító Magyarország elképzelését is, mivel szerinte nem lehet egyszerre Iránnal és Izraellel „konnekivitásra törekedni”.

Németh Zsolt óvatosan kritizáló cikkében is azt jelezte, hogy korszakváltó folyamatok játszódnak le Európában és ebből Magyarország nemcsak kimarad, de a trendekkel szemben próbál haladni. Az orosz katonai agresszió Ukrajna területén felborította azt az általános elképzelést, hogy az Unió két vezető tagállama, Franciaország és Németország határozza meg az európai politikát. Ennek következtében az európai kontinens erőviszonyai a „régi Európától” a később felvett tagok irányába tolódtak el. A történelem fintora, hogy az Orbán-kormány narratívája szerint csak a nagyhatalmak önös érdekei által befolyásolt, a németek és az oroszok között található, köztes Európa kis országai valójában fölemelkednek, és egyre jobban meghatározzák az Oroszországgal szembeni szankciós és katonai politika tartalmát és ütemét. Amit tegnap Varsóban, Prágában, Pozsonyban, Bukarestben orosz fenyegetésnek érzékeltek, azt ma Brüsszel már nem tartja üres hisztériának. Amit ma Varsóban vagy Tallinban kitalálnak, ahhoz holnap csatlakozik Berlin. De melyek a változás konkrét jelei?