2019 fordulópont volt a magyar önkormányzatiság életében, ami elsősorban a települési választások eredményéből következett, illetve abból, hogy az országos ellenzék képes volt olyan hívószavakat találni helyben, amelyek túlhaladtak az „Orbán, takarodj” egyszerű, de hatástalan üzenetén. A fordulatot az hozta el, hogy a körülbelül tíz éven át tartó önkormányzati Fidesz-dominancia megtört, ami alkalmat teremthetett arra, hogy az ellenzéki politikusok – legalábbis helyi szinten – bemutathassák kormányzóképességüket, illetve azt, hogy képesek a közvagyonnal felelősen bánni.

Papíron ez szépen hangzik, ám a valóság ennél bonyolultabb, hiszen olyan önkormányzati ciklus, mint amilyen ez a mostani, talán még sosem volt: nemcsak válságok sújtották, hanem a kormány is, amely éppen attól tartva, hogy az ellenzéki vezetésű települések a válság következtében igazolhatják azt, hogy képesek a kormányzásra, különféle ürügyekkel elvonta a pénzeiket, vagyis lényegében megpróbálta megfosztani őket a minőségi önkormányzás lehetőségétől. Ha a Covid-válság árnyékában nem volna ízléstelen, azt is mondhatnánk, hogy azóta lélegeztető-gépen tartja az önkormányzatokat.

A járvány kezelése a fél éve működő önkormányzatok nyakába szakadt, 2020. márciusáig a kormány mintha téli álmát aludta volna, Orbán Viktor február végén, körülbelül tíz nappal az ország lezárása előtt még a migrációt nevezte az előttünk álló legnagyobb kihívásnak. Emiatt a frissen megválasztott önkormányzati vezetők gondoskodtak az ellátás megszervezésétől a maszkok beszerzésén át azok kiosztásáig sok mindenről, miközben a kormány arra nem méltatta őket, hogy alapvető információkat osszon meg velük. Így fordulhatott elő, hogy egy település nem tudhatta meg a kormányhivataltól azt, hogy a területén lévő kórházban mennyi Covid-beteget kezelnek.

A járványidőszak hiába adott lehetőséget arra, hogy az ellenzék az alkalmasságát bizonyítsa, a forrásmegvonás késleltette, vagy meghiúsította azoknak a terveknek, ígéreteknek a megvalósítását, amelyekkel megkülönböztethették magukat az elődjeiktől. Eszközeik nemigen maradtak, kénytelenek voltak abból a kevésből főzni, amiből lehetett. Ám, ha jól válogattak az összetevők közül, azt a helyiek értékelik, példa erre Jászberény önkormányzata, ahol a 2019-ben megválasztott képviselőtestület és a városvezetés olyan kapcsolatot alakított ki a lakosokkal, hogy a nemrégiben tartott időközi képviselő-testületi és polgármesteri választáson kétharmados fölénnyel verték meg kormánypárti kihívóikat, amelynek következtében a helyi Fidesz-szervezetet pár héttel később föl is oszlatták.

Ebben az egészen különös önkormányzati ciklusban fölértékelődött a részvételiség ígérete, amely alapvetően nem a pénzen, hanem a szemléleten, demokráciafölfogáson múlik. 2019-ben az állampolgárok bevonása a konkrét döntéshozatalba, illetve a részvételiségre épülő szakpolitikai elképzelések meghirdetése döntő különbséget jelentett az akkori kihívók és a korábbi, a hétköznapi emberek életétől ekkorra már kissé eltávolodó, hivatal- és rutinszerűen működő településvezetői gyakorlattól.  Ez ráépült arra a folyamatra, amely már az önkormányzati előválasztás folyamatával megkezdődött a fővárosban, ahol így választották ki Tarlós István kihívóját.

Vagyis a részvételi demokrácia reakció arra az általánosnak mondható bizalmi válságra, amely az állami és az önkormányzati intézmények működését illeti, s kétségtelenül van egyfajta depolitizáló jellege is ezáltal, miközben épp emiatt válik nagyon is politikai eszközzé.

Példa erre Porto Alegre. Ez a több mint 1 millió 300 ezres lélekszámú brazíliai város a részvételi költségvetés szülőhelye. A módszert 1989-ben vezette be az előző évben frissen hatalomra került Brazil Munkáspárt. Mára ez módszer a település életének elengedhetetlen részévé vált, pedig a bevezetését követő néhány évben már-már magát a költségvetés fenntartását is veszélyeztető problémák sora merült föl. A résztvevők csalódtak a szervezetlenség és a tapasztalatlanság miatt. Terveztek például több tíz kilométernyi járdát, amiből semmi nem valósult meg.

Ebből okulva az önkormányzat elkezdte kiépíteni azokat az intézményi kereteket, amelyek garantálják a megbízható működést, és nemcsak a döntések kialakításába, hanem azok ellenőrzésébe is bevonták az állampolgárokat. A ’90-es évek közepére aztán stabilizálódott Porto Alegre részvételi költségvetése, köszönhetően annak, hogy jelentősen megemelték a helyi adókat. Ezt a döntést lakossági támogatás alapozta meg. Az állampolgárok értették, hogy az által javasolt fejlesztéseket csak ilyen módon lehet finanszírozni, másrészt biztosítottnak látták, hogy a befizetett adójukat megfelelő módon költi el a város. A modell Brazíliában komoly népszerűségre tett szert, több mint száz településen vezették be, majd világszerte is terjedni kezdett.

A 2019-es önkormányzati választások után pedig Magyarországra is elérkezett. Meglehetősen későn. Bár 2010-ben már rendelkezésre álltak olyan kormányzati háttéranyagok, amelyek az akkor kétharmaddal kormányra kerülő Orbán Viktornak kifejezetten javasolják a modell bevezetését, és elvileg a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapgondolata sem zárná ezt ki, ám maga a részvételi rendszer – amely civil közösségek létrehozásán, a közös gondolkodáson, közös pénzköltésen és annak közös ellenőrzésén alapul – más, a kormányétól eltérő gondolkodást és demokrácia-fölfogást igényelt volna, így aztán maradt a nemzeti konzultáció.

De az önkormányzatok – részben a jellegükből adódóan is – képesek ettől eltérő módon, más léptékekben gondolkodni, így a részvételi demokrácia – mármint a szokásos, törvény által előírt fórumokon, tájékoztatókon kívül eső, valódi – csak 2019 után teljesedett ki Magyarországon.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata például már jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a közösségi tervezés területén, hiszen Magyarországon talán a legelsőként indította el a közösségi költségvetési folyamatot. A program legelső időszakában, 2020-ban, a kerületet tíz körzetre bontották, amit a rákövetkező évre – a demográfiai szempontokat és a beérkező javaslatok számát is figyelembe véve – módosítottak kissé, hiszen bizonyos szempontból aránytalanságok alakultak ki, tekintve, hogy a kerületben vannak olyan közösségi területek – gondoljunk csak például a Békásmegyertől  az újpesti vasúti hídig terjedő Duna-parti részre –, amelyeket az átalagosan többen használnak, s így míg egy-egy körzetre vonatkozóan csak két-három javaslat érkezett, addig egy ilyen területre vonatkozóan akár több tucatnyi.

A 2020-ban körzetenként rendelkezésre álló 5 millió forintos keretet 2021-re 7,5 millió, 2022-re 10 millió forintra növelték.

A szavazólapra kerülő javaslatokat egy önkormányzati szakértői csapat választja ki. 2022-ben legfeljebb három javaslat kerülhetett a szavazólapra. Sem a javaslattétel, sem a szavazás nincs lakóhelyhez kötve, így bármelyik vagy akár egyszerre több körzetben tervezett kezdeményezésekre is leadhatják voksukat a résztvevők. Mind a javaslattételt, mind a szavazást több helyen kitelepüléssel, standolással ösztönözte az önkormányzat. Ez a résztvevők számának alakulásán is meglátszik: a szavazók száma 2020-ban 4 ezer 485 fő volt, egy évvel később 6389, míg tavaly már 7290, vagyis a közel 122 ezres lélekszámú kerület több mint öt százalékát sikerült közvetlenül bevonni a döntéshozásba. Idén is 100 millió forint, vagyis körzetenként 10 millió forint jut erre a célra. A javaslattételre április elsejéig van lehetőségük a helyieknek, a szavazást május 1. és június 1. között bonyolítják.

A részvételi költségvetésre legyintők körében gyakori érv, hogy ez az egész eljárás valójában nem más, mint politikai PR-akció. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere szerint ez súlyos tévedés, épp ellenkezőleg, szerinte az önkormányzatiság ethoszát adja vissza, s egyfajta kölcsönös edukációt hoz, hiszen egy oda-vissza zajló folyamatról van szó.

– Minden településnek van egyfajta problématérképe – mondja a Jelennek –, amely a dolgok természetéből adódóan „fejnehéz”, vagyis a településvezetők és a hivatalok fejében él egy kép arról, hogy mi az, amit meg kell oldani. Ez a problématérkép nemcsak valamelyest átalakult, hanem rendkívül komoly mértékben bővült is a részvételi folyamattal, vagyis az önkormányzat gondolkodására közvetlenül hatott is az, hogy mit igényelnek a lakosok – tette hozzá.

A polgármester szavaiból kiderül, hogy most már nemcsak kampányfilmekkel, hanem személyes workshopokkal is ösztönzik a részvételt, vagyis közvetlen érintkezésre is mód van. A beérkezett javaslatokat először is azok jogi és szakmai megalapozottsága, valamint annak alapján osztályozzák, hogy belefér-e a költségvetésbe. Ugyanakkor – és ez nagyon fontos tudnivaló – maga a folyamat is évről-évre változik, hiszen reagálni kell különféle helyzetekre, amelyek első hallásra talán mosolygásra késztetők, de mégis, a civil erőben rejlő lehetőségeket jelzik. Mint például az, hogy a részvételi költség bevezetésekor az Óbuda-Békásmegyeren lévő bölcsődék, óvodák, az ottani gyerekek szülei összefogtak, és így értelemszerűen, „túlreprezentálták” magukat más javaslattevőkkel szemben, ami egyáltalán nem baj, hiszen ezzel hasonló összefogásra késztettek más civil szervezeteket is, de azért az önkormányzatnak is reagálnia kellett erre a helyzetre: így aztán úgy határoztak, hogy két egymást követő évben ugyanaz a szervezet nem nyerhet.

Kérdés persze, mi lesz a szakmailag értékes, de valamilyen oknál fogva abban az évben elbukott javaslatokkal, amire a polgármester válasza az, hogy ezek sem kútba dobottak, hiszen – épp azáltal –, hogy fölkerültek a kerület problématérképére, vagyis, bürokratikus nyelven, „bekerültek a rendszerbe”, amely elkezdi földolgozni ezeket: így a különböző ügyosztályok mérlegelik összehangolják a megvalósíthatóságukat, s ha a pénzügyi-szakmai akarat megvan, akkor előbb-utóbb a korábban elhullt javaslat is megvalósulhat idővel.

Arra sem legyinthet senki, hogy ezek úgymond „kisebb” problémák lennének, hiszen nem, egyáltalában nem erről van szó, nem lehetett kisebb problémának hívni például a kaszásdűlői HÉV-megálló gyalogos átkelőinek láthatóságával kapcsolatos gondokat, amelyeket ebből a forrásból, a lakosok közvetlen javaslata alapján oldott meg az önkormányzat, mint ahogy a Kiscelli és a Szőlő utcai csomópont rendbetételét sem.

– Végeredményben – mondja Kiss László polgármester – sikerült elérni, hogy az emberek újból a közügyek felé forduljanak, számonkérjék az önkormányzaton, hogy mi történt a keretükkel, közösségbe szerveződjenek, képviseljék az érdekeiket és kritikai attitűddel forduljanak a kerületvezetés irányába, s ez utóbbit én eleve kiemelt célomnak tartottam.