Öt osztályfőnök fizetését csökkentette azonnali hatállyal a budai tankerület

Ónody-Molnár Dóra | 2022.10.05. 13:31

Címkék:

oktatás

Olvasási idő kb. 4 perc

Értesüléseink szerint a gazdasági válság, az óriási infláció és az alacsony pedagógusbérek ellenére a Batthyány Lajos Általános Iskola öt pedagógusának azonnali hatállyal és számottevő mértékben csökkentette a fizetését a Közép-Budai Tankerületi Központ.

Az érintett iskola szülői közösségének tájékoztatása szerint az öt, a tanári tiltakozó mozgalomban aktív szerepet vállaló pedagógusnak hivatalosan azért csökkentették a bérét, mert az iskolai gyereklétszám csökkenése miatt az osztályukba 1-2 diákkal kevesebben jár idén.

Csakhogy ilyen csekély létszámváltozás esetén az osztályfőnökök adminisztrációs és egyéb, intézményi terhei egyáltalán nem csökkennek, ahogy a gyerekeket illető felelősségük sem kisebb.

A szülők emlékeztetnek: a köznevelési törvény értelmében a fenntartó 10 és 30 százalék között szabadon változtathatja az osztályfőnöki pótlékot, arra azonban eddig sehol sem volt példa, hogy a 20 fős alap osztálylétszámkeretet egyik napról a másikra 15 fősre módosítsa a tankerület, márpedig a Battyhány Általános Iskola esetében ez történt. A szülők petícióban követelik az érintett tanárok bérének visszaállítását.

Szülői tiltakozások a hivatal kapuján

Jellemző az egész esetre, ahogyan az állami hivatal kommunikál a szülői közösséggel. A szülők ugyanis szerettek volna személyesen tárgyalni a tankerület vezetőjével, de Hajnissné Anda Éva nem volt hajlandó sem a személyes találkozóra, sem a tárgyalásra.

Az érintett pedagógusok fizetésének csökkentésről szóló döntést pedig nem vonta vissza.

A szülők szerint büntetés áll a háttérben. Az év elején ugyanis – a kiiratkozó gyerekek miatt – a Facebook-on próbáltak diákokat és tanárokat toborozni az iskolába.

Kérdéseinket elküldtük a Klébelsberg Központnak, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

UPDATE: A Közép-Budai Tankerület az alábbi választ küldte kérdésünkre:

Tisztelt Újságíró Asszony!

Megkeresésre tájékoztatom, hogy a Batthyány Lajos Általános Iskola osztályfőnökeinek alapbérét a Tankerületi Központ nem csökkentette. Az osztályfőnöki feladatok ellátáshoz kapcsolódó pótlékokat a jogszabály szerint, minden év elején az adott létszámra figyelemmel állapítja meg a nemzeti köznevelésről szóló törvény betartásával és az intézményvezető javaslata alapján a Tankerület.

Ez az idei tanév elején is így volt. A tanulói létszámok néhány osztály tekintetébenaz év elejére az osztályindításhoz szükséges minimum szint alá csökkentek, ennek ellenére a Tankerületi Központ lehetőséget adott az intézménynek további tanulók felvételére, ugyanakkor a pótlék mértékét a jogszabályi kereteken belül csökkentette, majd miután újabb tanulók érkeztek az intézménybe, a tankerületi központ visszamenőlegesen megemelte az érintett pedagógusok osztályfőnöki pótlékát, amelyről a hivatalos okiratot is hamarosan megkapják.

A szülők által írott petíciót a Tankerület átvette. Mivel a szülők által felvetett kérdések munkáltatói döntést érintenek, így azok részletes egyeztetése csak a munkavállalókkal történhet.

A Tankerület az eltelt években szorosan együttműködve a vezetővel támogatta az intézmény fejlődését, új profilok kialakítását, számos tanulót megtartó intézkedését. Téves, és az események összemosásán alapuló feltételezés, mely szerint retorzióval lépnénk fel az intézmény felé, különösen, hogy annak további jövője megalapozásában elkötelezettek vagyunk.

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés