A Polgári Platform liberális programot javasol a Momentumnak

ÓGT | 2022.05.11. 17:14

Olvasási idő kb. 2 perc

A Parlamentbe frissen bejutott párt új elnököt választ a közeljövőben. Donáth Anna bejelentette, hogy nem indul a tisztségért. A Momentum ideológiai körvonalai nem teljesen egyértelműek, ugyanakkor a párt az európai liberális szövetség tagja, ami azt jelenti, hogy a magyar politikában az SZDSZ után betöltetlenül maradt űrt akár a Momentum is kitölthetné, ha nem óvakodna önmagát azzal a jelzővel meghatározni, ami a hazai közéletben csak egy kicsivel hangzik rosszabbul a szervkereskedő kéjgyilkosnál.

A Polgári Platform nevű szervezet talán a liberális nyulat akarta kiugrasztani a baloldali bokorból, amikor egy 30 pontos piacpárti programcsomagot javasolt a tisztújítás előtt álló párt számára. Az egyes pontok között olyan követelések szerepelnek, mint a kötelező kamarai tagság és a hatósági árak megszüntetése, a választható magánpénztárakon alapuló tőkefedezeti nyugdíjrendszert visszaállítása, illetve az oktatás decentralizálása.

A Polgári Platform 30 pontos felhívása itt olvasható el.

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés