Tóth Bea A Szabadság Szigeteként tér vissza idén a Sziget Fesztivál

A két év kényszerszünet után idén visszatérő Sziget Fesztivál újra a szabadságot és az elfogdást akarja hirdetni egy egyre kevésbé szabad és elfogadó környezetben. Ragaszkodnunk kell az értékrendünk megőrzéséhez és hirdetéséhez – jegyezte meg Kardos József programigazgató.

 – Ami pozitívum, hogy soha nem volt még ennyi idő megtervezni a fesztivált, és minden részletében átgondolni a változásokat – mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget Fesztivál sajtótájékoztatóján azokra a járványügyi korlátozásokra reagálva, amelyek súlyos csapást mértek a kultúrára, a művészekre, az előadóművészetre. Kádár utalt arra is, hogy a magyar zeneipari cégek lényegében állami segítség nélkül maradtak.

Az eseményt idén az észszerűség jegyében tervezik: az augusztus 10-én kezdődő fesztivál időtartama ezúttal hat napra rövidül, ám ez annál tartalmasabb lesz. A beléptetési rendszer átszervezésével igyekeznek mentesíteni a környék forgalmát, átgondolták a VIP-élményt, a színpadokat, továbbá a későbbiekben egy CO2-kompenzációs erdőt alakítanak ki, amelyhez a látogatók is hozzájárulhatnak, ha a jegyük mellé vásárolnak egy fát is.

A Sziget ebbéli törekvéseiben a főváros is partner, aminek a jele az is, hogy Budapest 5+5 éves megállapodást írt alá a Szigettel, amely azt rögzíti, hogy a főváros továbbra is a fesztivál otthona marad. Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a Szigettel közösen létrehozták az úgynevezett Budapest Card Sziget Edition-t, amely azt a célt szolgálja, hogy a fesztivál a közvetlenül a Szigethez kötődő eseményeken túl is marasztalja még a vendégeket.

„A közel 100 országból érkező fesztiválozó élménye és a világban rólunk kialakult kép több a városmarketingnél” – jegyezte meg Faix Csaba.

Változások ide vagy oda, a Sziget a kulturális identitásához, értékeihez és a „The Island of Freedom” nevéhez hű maradt. Már akkor kifejezett egyfajta értékrendet, amikor 1993-ban Diáksziget néven elindult és a „kell egy hét együttlét” jelmondatával rúgták a port a fesztiválozók az alternatív, a rock, majd az underground zenére. S közben majd minden évben lehetett hallani a Szigetről: hol a polgármesterek és a lakók nem tudtak aludni a metáltól, hol a civil szervezetek írtak alá tiltakozó nyilatkozatot, mert ahhoz, hogy képviseltessék magukat a fesztiválon, nekik is jegyet kellett vásárolniuk. Aztán hol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom próbálta elállni a bejáratot, hol a nagyszínpadról szólították föl a közönséget a menekültellenes népszavazás bojkottjára.

2001-ben aztán, amikor első alkalommal rendezték meg a Magic Mirror LMBTQ tematikájú programsorozatot, óriási botrány kerekedett. Tarlós István, még óbudai polgármesterként, be akarta tiltani a meleg témájú felvilágosítást, de ennek ellenére is sikerült megtartani a helyszínt – így aztán idén immáron a huszadik alkalommal is lesz Magic Mirror.

– Ki gondolta volna, hogy eltelt 22 év, és még mindig ugyanott tartunk. Mi és a Sziget számos olyan értéket képviselünk, mint az elfogadás, a tolerancia, a menekültek melletti kiállás, a háború elítélése, az emberi jogok, a kulturális sokszínűség fontossága. Azt szeretnénk, hogy ne csak egy hétig érezzük jól magunkat Magyarországon, hanem egész évben. Sajnos azzal szembesülünk, hogy ez sziszifuszi munka. Mégis van értelme, ragaszkodnunk kell az értékrendünk megőrzéséhez és hirdetéséhez – jegyezte meg Kardos József programigazgató.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!