Márki-Zay Péter: Meg kell szüntetni a kijáró rendszert

Levelet írt az összes polgármesternek az ellenzék miniszterelnökjelöltje

Bízom abban, hogy a hazánkra erőltetett mély politikai megosztottságot, szembenállást április 3-a után közösen meg tudjuk haladni, és a települések vezetői támogatják törekvéseimet a magyar önkormányzatiság helyreállítása és a nemzet polgárai közötti együttműködésre épülő emelkedő Magyarország érdekében – egyebek mellett ezt írja Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje abban a levélben, amelyet eljuttatott valamennyi magyarországi polgármesternek.

Akció

Márki-Zay a levélben egyebek mellett azt írja, eddig is tisztában volt azzal, hogy mennyire centralizált, azon belül átpolitizált ma az önkormányzati rendszer működtetése, de

„az elmúlt hónapok országjárása segített abban, hogy még konkrétabb képem legyen hazánk állapotáról, a legkülönbözőbb településeinken élő emberek mindennapos gondjairól. Pártállami időket idéző gyakorlat uralkodott el azzal, hogy a kormánypárti választókerületi elnökök élet és halál uraiként viselkednek, amikor egy térségen belül pályázatokról, településfejlesztési döntésekről van szó. Sőt a kormánypárt politikusai arra is igényt tartanak, hogy megmondják, egy-egy beruházásnak ki legyen a kivitelezője, ha az adott település hozzá akar jutni a többnyire uniós forrásból érkező pályázati támogatáshoz.”

Márki-Zay Péter leszögezi: minden magyar önkormányzatnak az az érdeke, hogy véget vessenek ennek az újfajta kijáró-lenyúló rendszernek, amely már több polgármestert nemcsak bedarált, de börtönbe is juttatott, vagy juttat az éppen zajló igazságszolgáltatási eljárások végén.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere azt írja, szívügyének tekinti nemcsak az önkormányzatiság helyreállítását, megerősítését, hanem a vidék fejlesztését, az elmaradott települések felzárkóztatását. Ebben a folyamatban az önállóság, az önkormányzatok függetlenségének visszaadása valójában afféle „szabadságkérdés”, hiszen 1990-ben Magyarország még a nyugati modellt választotta, szembefordulva a kommunizmus örökségével.

„Mi a rendszerváltáskor a fejlett demokráciákat, a Nyugat örökségét, a nyugati politikai kultúrát céloztuk meg, ahol nemcsak a magántulajdon, a piacgazdaság, a polgári jogok, hanem az önkormányzatiság és az alulról szerveződő társadalom érték. A kivívott szabadságunkat, az önkormányzatiságot, a települések önállóságát tiporták sárba az elmúlt három kormányzati ciklus alatt” – írja, emlékeztetve arra, hogy az önkormányzatok csak ott önállóak, ahol biztosított, hogy az adott települést érintő legfontosabb döntéseket a helyi választott vezetők, polgármesterek és képviselők hozzák meg úgy, hogy a döntések végrehajtásához szükséges jogkörökkel és alapvető forrásokkal rendelkeznek.

Márki-Zay szerint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által, szakértők bevonásával kidolgozott, tízpontos javaslatcsomag, amelynek végrehajtására kötelezettséget vállalt, ha az ellenzék kormányra kerülne, átfogóan tartalmazza azokat a lépéseket, intézkedéseket, amelyek a magyar önkormányzatiság helyreállítását és a minőségi közszolgáltatások biztosítását leginkább garantálják.

„Én azt vallom, hogy az új kormánynak kiterjedt és érdemi párbeszédet kell folytatnia a társadalom és a gazdaság legkülönbözőbb szereplőivel, így a vállalkozásokkal, a munkavállalók szakmai, érdekvédelmi szervezeteivel, a civil társadalom legkülönbözőbb szereplőivel és nem utolsósorban az önkormányzatokkal. Bízom abban, hogy a hazánkra erőltetett mély politikai megosztottságot, szembenállást április 3-a után közösen meg tudjuk haladni, és a települések vezetői támogatják törekvéseimet a magyar önkormányzatiság helyreállítása és a nemzet polgárai közötti együttműködésre épülő emelkedő Magyarország érdekében” – írja Márki-Zay Péter.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.