Orbán: A gyenge forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel

Történelmi mélységben a forint

ÓGT | 2021.11.22. 17:44

Címkék:

euró forint

Olvasási idő kb. 2 perc

“A gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.” – szögezte le Orbán Viktor.

Amikor ezt mondta, akkor 245 forintot ért 1 euró. Ő azonban túl gyengének tartotta a mainál sokkal, de sokkal erősebb forintot, ezért így bírálta a kormányt: “A gyenge forinttal ellopják a pénzt az emberek zsebéből, mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér.”

Ez 2004-ben történt.

Hat évvel később, 2010. májusában még mindig csak 270 forintot kellett adni egy euróért. Ekkor került Orbán Viktor kormányra, a 270 tehát az ő nyitó árfolyama.

Azóta eltelt 11 év, egy euróért ma már 370 forintot kell adni. Sosem volt ennyire gyenge a magyar fizetőeszköz, ami Orbán fenti álláspontja alapján azt jelenti, hogy sosem volt ennyire gyenge az állam és sosem lopták ki ennél nagyobb mértékben a pénzt az emberek zsebéből.

Ebben a 11 évben folyamatosan ő ült a kétharmados kormánynál, a 270-es szintről ő juttatta el az országot a 370-es mélységbe. Amennyiben a forint 40 százalékos értékvesztése a szándékainak megfelelően történt, akkor ő egy gyenge ember, hiszen “gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.” Ha nem a szándékainak megfelelően történt, akkor viszont egy gyenge politikus, aki nem tudta megvédeni a nemzeti fizetőeszközt, noha “a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel.”

Ha így akarta, akkor gyenge ember. Ha nem így akarta, akkor gyenge politikus. Harmadik lehetőség szerinte sincs.

OTP grafikon

Még több olvasnivaló a témában.

A szétválás lett az ellenzéki csodafegyver az összefogás helyett

Lakner Zoltán

Tíz hónappal a katasztrofális választási vereséget követően az ellenzéki pártok igyekeznek azt a benyomást kelteni, hogy hamarosan készen állnak a tizenhárom hónap múlva esedékes újabb megmérettetésekre. Az előző parlamenti ciklust meghatározó együttműködési törekvésekkel szemben most az önállóság hangsúlyozása áll a középpontban, az eggyel korábbi, 2014-2018 közötti periódushoz hasonlóan. Az eredmények mindegyik esetben ismertek, s mostanra egy minden korábbinál szűkebb ellenzéki szavazói közeg várja pártjaitól a játszmaváltó fordulatot.

Elolvasom

Léggömbfrász – Blinken nem megy Pekingbe

Krajczár Gyula

A nemzetközi közvélemény feszülten várta, hogy öt év szünet után ismét amerikai külügyminiszter utazik Pekingbe. Hát nem utazik. Montana felett ugyanis nagy magasságban haladó, kínaiként és feltételezhetően hírszerzési célúként azonosított ballont, léggömböt fedeztek fel, s Anthony Blinken útját lemondták, illetve elhalasztották. A kínai fél gyorsan reagált, elismerte, hogy az övék a léggömb, de eltévedt meteorológiai célú eszköznek nevezték.

Elolvasom

Vig Dávid: A kormány bírósági csomagja még rosszabb állapotot teremt

Tóth Ákos

A kormány közzétette azokat a javaslatokat, amelyekkel az Európai Unió által meghatározott feltételeknek kíván eleget tenni az igazságszolgáltatás területén. Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet azt állítja, hogy ez a csomag messze nem tesz eleget az EU elvárásainak, pedig azok világosan kijelölik azt az utat, amelyen vissza lehet térni a független igazságszolgálatáshoz. Vig Dáviddal, az Amnesty International Magyarország igazgatójával beszélgettünk.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

EU-Ukrajna csúcstalálkozó: örömóda helyett légiriadó

Fóti Tamás

Az EU-Ukrajna kétnapos csúcstalálkozó nem a kijevi reményekkel ért véget: a zárónyilatkozat homályos ígérete a csatlakozási tárgyalások kezdetéről csalódást kelt az ukrán politikusokban és a közvéleményben. Ugyanakkor az uniós vezetők a szolidaritás jegyében további konkrét támogatásokat jelentettek be.

Elolvasom

Grósz Károly, az elfeledett utód

Lakner Zoltán

A Grósz Károlyról szóló könyvén dolgozó Medgyesi Konstantin történész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kutatója és a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa e munka leágazásaként külön könyvben tárja az olvasók elé Kádár János 1988-as menesztésének és Grósz hatalomra kerülésének hátterét. Apagyilkosság című kötetét az Open Books adta ki tavaly év végén, mi pedig arról beszélgettünk vele, miben állt Kádár és Grósz politikusi képessége, s miért csúszott ki mégis a kezükből a hatalom.

Elolvasom
Keresés