A szolidaritás akkor is jó, ha nem értesz egy szót sem

A szolidaritás akkor is jó, ha nem értesz egy szót sem

Fotó: Bazánth Ivola

A Bakáts téren még sosem éreztem magam annyira külföldön, mint most. Az Ukrajna demokratikus fennmaradására gyűjtő, az Élet győzni fog című szolidaritási rendezvényre jöttünk. A programot eredetileg a Várkert Bazárban tartották volna meg, de a Külügyminisztérium visszalépett. A 444.hu úgy tudja, kevésnek tartották a három hetet az esemény megszervezésére. A Ferencvárosi önkormányzatnak viszont elég volt egy hét, hogy magánadományokból megoldja a szervezést.

– Ez egy koncertsorozat – magyarázza nem messze tőlünk a kevés magyarok egyike a barátjának. – Olvastam, hogy a lengyelországi koncerten 12 ezren voltak. Lesz még Berlinben, Madridban és Bécsben meg másutt is.

A programban Ukrajna több milliós követővel rendelkező énekesei, tévés műsorvezetői, színészei, művészei lépnek fel. A fellépők között vannak a Kvartel 95 stúdió tagjai, ők a nálunk is vetített A nép szolgája című sorozat szereplői. Ennek volt a főszereplője Volodimir Zelenszkij. Rajtuk kívül, a teljesség igénye nélkül: Pianoboy, Voplíj Vidoplijaszova, Zlata Ognyevics és a legfiatalabb tehetségként felkonferált Wellboy. A fellépő művészek a háború első hónapjaiban Kijevben voltak, ahol humanitárius segélyeket szerveztek, adományokat vittek a frontra.

Este hétre a tömeg pár ezresre duzzadt. Az ukrán zászlót magukra tekerve, a színeit az arcukra festve jöttek az itt élő és a háború elől ide menekült ukránok. Magyar szavakat alig-alig hallottam. Amint ezt megjegyzem, jobbról egy néni lelkesen odafordul. Ő magyar, mondja, majd hozzáteszi, hogy felháborító ez a háború, még inkább, hogy a kormány csak ímmel-ámmal tesz bármit Ukrajnáért, még ezt a koncertet is le akarták mondani, ki tudja, miért…

A folytatást elnyomja a Bakáts téri templom hetet ütő harangja, majd fölhangzik a felvételről betett Slava Ukraini című népdal popzenésített verziója, és – szintén felvételről – az idei euróvíziós győztes, a Stefania. A dalok hallatán a téren taps és üdvrivalgás hullámzik végig, az ukránok pedig énekelni kezdenek. Balra tőlem egy kisgyerek extázisban kiabálja a dalokat.

Ezek után a rendezvény protokolláris része jön. Baranyi Krisztina polgármester elmondja, hogy a koncerttel gyűjtött adományokat ukrán kórházaknak adják át. Majd azzal folytatja, hogy minden magyar szégyenkezik amiatt, hogy az Orbán-kormány a háború kezdete óta hintapolitikát folytat. Ezért is fontos ez a rendezvény, mert megmutathatjuk, hogy a magyarok igenis, az ukránok és Ukrajna függetlensége mellett állnak. Jobbra tőlem az imént még velem beszélgető néni éljenez és tapsol.

Az ukrán nagykövet a háláról beszél, mert Magyarország sok menekültet befogadott. Ezért szervezték ezt a turnét. Majd a háború borzalmairól is szól, amit groteszk módon illusztrál, hogy néhányan a tömegben elkezdenek lufikat durrogtatni. Senki sem tudja, miért.

Ukrán tévés műsorvezetők kezdik a show-t. Hülyéskednek, hergelik a közönséget, ukránul. A tolmács, aki Baranyit fordította, a háttérbe húzódik, így nem igazán tudom, miről van szó. Bár az egyik műsorvezető, nehézkes magyarsággal, néha röviden összefoglalja az elhangzottakat. De a poénokról lemaradok.

Miután lejátsszák Volodimir Zelenszkij videóüzenetét a szolidaritás fontosságáról, a műsorvezetők kicsit még bohóckodnak, aztán előadnak egy dalt a háborúról. Legalábbis a kimagozott szavakból, Putyin, Azovsztall, Herszon, Dombasz stb, erre következtetek. Ám ez is elég ahhoz, hogy a szuggesztív előadás hasson. A gondterhelt, rekedtes férfihangokba beleképzelem a harcok, a bajtársak elvesztésének tragédiáit, míg a magányos női hangba a kiszolgáltatottságot.

A dal után Pianoboy jön, akiről a magyar konferálás annyi; zongorán írja a dalait, ezért ez a művészneve. Ehhez az összefüggéshez, elnézve az énekes-zongoristából és dobosból álló formációt, nem kell Sherlock Holmesnek lenni, még ukránul sem kell tudnom. Kellemes, melankolikus, pop-rockos dalokat játszanak. Blokkjuk végén előadják a műsor elején már hallott Slava Ukrainit. A dal élőben erősebb, főleg a végén a háborút idéző dübörgő, sivító zenekari tussal. Körülöttünk sok ukrán férfi és nő sír.

Pianoboyt Zlata Ognyevics énekesnő követi. Jól táncolható, elektro-pop alapú dalai ellenpontozzák az előző produkciót. Az énekesnő mély hangja tele van fájdalommal, szomorúsággal, vágyakozással, ahogy a háborúról és a reménybeli győzelemről, valamint a békéről énekel angolul.

Zlata után a műsorvezetők megint bohóckodnak egy sort, majd felkonferálják Wellboyt. A gitáros-énekes, dalszerző fiúnak modern, popos dalai vannak. Kár, hogy a szövegeket nem érteni, legalább a fellépők dalainak nyers fordítását kitehették volna a kivetítőre. Hiszen azon csak az adományozáshoz szükséges QR-kód és Ferencváros logója volt látható.

Valami mégis feltűnik: Wellboy és az előtte fellépők zenéjében is – a popsablonok között – nyíltan vagy bújtatva, ott van valami balkáni, kelet-európai hangzás, némi szomorúsággal ötvözve. Ugyanez igaz az este további fellépőire is.

Wellboy után a műsorvezetőkből a fordítási kedv maradéka is kiveszik. Felkonferálnak egy fiú csapatot, amelyről a közönség magyar része sem azt nem tudja, kik ők, sem azt, mi is a dal, amit énekelnek. A műsor további részében – mások mellett – fellép egy parodista, aki Volodimir Zelenszkijt utánozza, Voplíj Vidoplijaszova pedig kirobbanó energiájú koncertet ad. Egyik sem rossz, de igazi hatásuk csak az ukránokra van. A körülöttünk lévő magyarok az este folyamán lassacskán elszivárognak.

Meg akarják úszni az elázást. A rendezvény legelején bejelentették ugyanis, hogy nyolc körülre eső várható. Élek a gyanúval, hogy a magyar kormány bevetette égi kapcsolatait, s mintha azt szerette volna, ha az esemény kétharmadát elmosná az eső. De talán az ukránoknak odafönn erősebb a kapcsolatrendszerük, mint a legkeresztényibb kormánynak. Az eső ugyanis nyolc helyett csak háromnegyed tízkor érkezik, de akkorra a műsor nagyjából véget is ér. A közönség némi esőtől, hazaszeretettől, koncertélménytől és persze alkoholtól elázva, tombolva ünnepli a fellépőket, majd hazafias szlogeneket és dalokat skandálva indul haza.

Kicsit csalódva indulunk mi is, mert ahogy a fordítások ritkultak, úgy vált az esemény is egyre inkább az ukránok saját, hazaszerető örömünnepévé. Amivel persze nincs baj, de akkor mondják ezt: szeretnék, ha az otthonukat elhagyni kényszerült ukránok ismét otthon érezhetnék magukat egy kis időre. Mintha nem bombázták volna le a házukat, ölték volna meg a hozzátartozóikat, alázták volna meg a szeretteiket vagy őket magukat. Ebben azonban a szolidaritásnak annyi a helye, hogy aki akar, magyarként kimehet megnézni, milyen egy fesztivál ukrán módra. Valódi összefogás, szolidaritás akkor lett volna, ha az ideérkező ukránokkal együtt magyar előadók is felléptek volna. Mindenesetre az adománygyűjtő felületen annyi látszik, hogy a kitűzött cél 500 ezer dollár, amiből jelenleg 34 ezer dollár gyűlt össze. Hogy ebből mennyit adtak magyarok, nem tudni. Csak az látszik, a cél még messze, igaz, a turné vége is. Még összejöhet.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.