Spiegel: Mészáros Lőrinc neve brüsszeli körökben a korrupció szinonimája

Jelen információ | 2022.02.18. 16:47

Olvasási idő kb. 2 perc

A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint az Európai Bizottság nem fog késlekedni a jogállami mechanizmus beindításával azokután, hogy az Európai Bíróság jogszerűnek nevezte az eljárást. Persze az Unió malmai így is lassan fognak őrölni, előreláthatóan 7-9 hónapot igényel, amíg a tagállamok jóváhagyhatják a szankciókat. Ha azokat 27 kormány közül 15 megszavazza, mégpedig úgy, hogy közben a földrész lakosságának legalább kétharmadát képviselik, akkor ennek hatását meg fogja érezni a magyar és a lengyel kormány – írja a német lap.

Eközben a Spiegel az Európai Parlament német alelnökét idézi, aki azt mondta, hogy be kell élesíteni a jogállami mechanizmust, mert az EU legfelsőbb bíróságának állásfoglalása az utolsó fenntartásokat is eloszlatta az új fegyelmi eszköz ügyében. Katarina Barley azt hangsúlyozza, hogy innentől kezdve el lehet járni a jogszegő kormányokkal szemben. 

A Spiegel a bírósági döntésről szóló elemzésében azt állítja, hogy Mészáros Lőrinc neve brüsszeli körökben a két lábon járó korrupcióval egyenlő. A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor barátjából tíz év alatt multimilliárdos lett – nem függetlenül az uniós támogatásoktól.

Éppen ezért a cikk szerzője Európa számára jó hírnek tartja, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar és a lengyel kormány beadványát. Ralf Neukirch ugyanakkor azt is megállapítja, hogy önmagában ezzel az eszközzel sem lehet megoldani az Unión belüli autoriter rezsimek problémáját. Most már arra lenne szükség, hogy az érintett tagállamok polgárai is tegyenek ennek érdekében valamit.

Akció

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés