Törvényesítették a voksturizmust

Törvényesítették a voksturizmust

Választás 2018 - átjelentkező szavazók Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az Országgyűlés megszavazta az Adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével, továbbá az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amellyel lényegében

legalizálta azt a korábban már megfigyelt gyakorlatot, hogy választások előtt hirtelen nagy tömegben jelentkeznek be egy-egy címre életvitelszerűen nem ott élők annak érdekében, hogy befolyásolják a szavazást.

Ahogy arra a TASZ és a Political Capital gyorselemzése rámutat: „a módosítás megváltoztatja a lakóhely fogalmát: a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít. A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ottélés mellett csak egy vélelem szól majd. Márpedig azzal, hogy az állampolgártól nem is várja el az állam, hogy a bejelentett lakcímén éljen, a nyilvánvalóan fiktív lakóhelyek jogi értelemben vett fiktív jellege is megszűnik. A módosító saláta ennél is tovább megy: a fiktív lakóhely létesítése (vagy az abban való közreműködés) egyszerűen nem lesz többé büntethető. A Btk. közokirat-hamisításról szóló része úgy módosul ugyanis, hogy a tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül – akkor is, ha már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem fog ott élni.”

A törvénymódosítás nyomán tehát a jövőben nem lesznek büntetőjogi értelemben felelősségre vonhatók azok, akik rosszhiszeműen, kizárólag a voksturizmus céljából, a tényleges ottélés szándéka nélkül létesítenek magyarországi lakóhelyet.

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.