Ha megkérdezik, mi a foglalkozásod, mit válaszolsz? Festőművész? Iparművész?

Inkább képzőművésznek tartom magam, ha mindenképpen ragaszkodni kell valami definícióhoz. Egyszerűen azért, mert ebbe több minden belefér. Ha azt mondom, festőművész, nagyon leszűkíti a tevékenységet, ha textiltervezőt mondanék, az megint valami egészen más. A diplomámat textil szakon szereztem, ami eleve kicsit eltérített a megszokott képzőművész pályától, de a ruhakészítésre is mindig inkább textil-szobrászatként tekintettem. Az utóbbi években nem volt már igazán jellemző a „fashion“ vonal, tehát tényleg a „képzőművész“ a legpontosabb meghatározás. Ugyanakkor van olyan része ennek, ami megmaradt és továbbra is használom, például sok képemen van hímzés. Szeretek kísérletezni a különböző technikákkal, betonképre is hímeztem már habszivacs alakokat.

Textilről Képzőművészeti Egyetemre, onnan vissza a divatba – nem nevezhető nyílegyenes útnak, bár ezek a határok nyilván átjárhatóak.

A szüleim grafikusok, álmaikban belőlem festőművész vagy grafikus vált volna, és lehetséges, hogy volt bennem némi dafke ellenállás ezzel kapcsolatban. Két év textil után aztán felvételiztem a Képzőművészeti Egyetemre, a festő szakra, és elsőre felvettek. Annak különösen örültem, hogy Radák Eszter osztályába kerültem. Sajnos az egyetem nekem nem volt jó élmény, nem találtam a helyemet a sok száz diák között. Valószínűleg a Waldorfos múltam miatt már eleve ijesztő volt számomra minden bürokratikus rendszer: bejelentkezni a Neptunba, órákat felvenni hivatalosan, merev szabályokhoz igazodni, egyszerűen megrémisztett. Talán akkor még éretlen is voltam hozzá, mindenesetre szorongással telt az idő számomra, és a pánikrohamokkal szegélyezett első év után ott is hagytam az iskolát. Visszamentem a Mode’Art-ra, és be is fejeztem. Persze, lényeges a képzés, jelenleg például a Budapest Art Mentor Program mentoráltja vagyok.

Ehhez képest a festményeidet is számontartja a szakma, nem beszélve a csak kiruccanásnak gondolt kalandozásaid világra szóló sikereiről. 2018-ban két Vogue pályázaton is díjat nyertél…

Bronzérmes lettem a Vogue Italia Szőrme hetén februárban, Milánóban, márciusban pedig az International Talent Support (ITS) döntőjébe kerültem Triestben kiegészítők (accessoires) kategóriában. Kétségtelen, hogy a Képzőművészeti Egyetem jó hatással volt rám, mert a koceptuális gondolkodás része lett az alkotási folyamatnak. Szükséges egyfajta gondolati, elméleti inspiráció, amire felépíthető egy-egy kollekció.

Mit gondolsz az utcaképről? Elcsodálkozol azon, milyen pocsékul öltöznek mifelénk az emberek?

Igazság szerint ez egyre kevésbé érdekel, és ennek nyilván az ízlésen túlmutató, társadalmi-gazdasági okai is vannak. Szóval nem feltétlenül ők tehetnek róla. Azok, akik megengedhetik maguknak az igényesebb öltözködést, inkább a meglévő, vagy elképzelt trendekhez igyekeznek igazodni. A cél inkább a beolvadás, nem az, hogy kilógjanak a sorból, Persze, a viselettőrténet minden időszakára jellemző, hogy a társadalmi státusz jelzésére használják az emberek az öltözködést, és ez itthon mostanában különösen igaz. Hiányzik a merészség és a fantázia, ami máshol feldobja a képet az utcákon és talán az irodákban is.