Láng Zsuzsa A büntetéstől az elismerésig – Egy városarcheológus esete a graffitivel

Lugosi Lugo László fotós, művészeti szakíró, aki évtizedek óta szenvedélyesen fényképezi Budapest építészetét, műtárgyait, művészeit és az alkotók műhelyeit, most – berlini kiállítása révén – egy titkos-titokzatos világba, a graffitik szubkultúrájába kalauzol mindannyiunkat.

Mikor kezdett graffitiket fotózni? Köztudott, hogy évtizedek óta mindent megörökít, ami ebben a városban fontos: épületeket, embereket, műtárgyakat. Most került sorra a graffiti. De miért épp most?

Nagyon régóta figyelem a falakon zajló eseményeket”, de ennyire intenzíven pontosan 2015 óta. Az időzítésnek konkrétan nincsenek okai. Sőt, még arra sem emlékszem pontosan, hogy hol volt az első helyszín, ahová elmentem.

Tudok segíteni. A Nyugati pályaudvar melletti falról készült az első fotó.

Igen, tényleg. Az nagyon jó fal. Általában úgy szeretek dolgozni, hogy nagy blokkokban gondolkodom, és mivel minden szempontból mániákus gyűjtő vagyok, gondoltam, lefotózok egy csomó graffitit, aztán valamilyen rendszer, vagy éppen a véletlenek alapján összehozok egy mélyebb merítést a témáról. És akkor rájöttem arra, hogy ez már nem csak arról szól, hogy hogyan néz ki a graffiti, hanem a hátteréről is, mert elkezdett érdekelni, hogy vajon mi lehet mögötte. Hogy van-e valamilyen kifejezési rendszer, valami nyelv, stílus, és ha van, akkor miben rejlenek ennek a részletei. Ennek próbáltam utánanézni, és keresni hozzá partnereket, akik nálam többet tudhatnak róla. Így indult a graffiti fényképezési sorozat. Nyilván ismertem helyszíneket, ahol ezek föllelhetőek, másrészt, ahogy közelítettem a helyszínhez, útközben szinte kivétel nélkül mindig felbukkant egy újabb helyszín, vele együtt pedig nyilván egy újabb lehetőség.

Váratlanul?

Egyrészt váratlanul, másrészt viszont pontosan tudhatóan – hiszen ahol nagy üres falfelületek vannak, ott törvényszerűen megjelennek a graffitik. Ilyen hely a Filatori gátnál a hév melletti fal, végestelen végig. A vasúti sínek mellett mindenhol: ahol a vonatok elhagyják a várost, a hév- és a metrószerelvények a megállókat. Mert ugyanilyen a metró Kőbánya végállomása melletti „line” is.

Gondolom, amint észlelik, le is festik mindegyiket, úgyhogy másnap – inkább következő éjszaka – elkészülhet a következő alkotás.

Tényleg, másnapra ott van az új. A Thököly úton van egy nagyon jó, örökké megújuló példa, a girosz sütő évek óta zárva tartó és bedeszkázott kirakata. Ez háromszor öt méter lehet, de minden nap találni rajta frissen fújt írást. Hiába festi le matt-szürkére a tulaj vagy akárki, mire megvirrad, jön a „writer”.

Külön graffiti-szótárt teremtett a műfaj, azt már tudjuk, a falfújó a „writer”, magyarul a „firkász”, aki az éjszaka leple alatt bontakoztatja ki a művészetét.

Egyáltalán nem tartják művésznek magukat. Inkább örök ellen- és kívülállóknak, bár ami azt illeti, úgy tudni, sok közöttük a végzett képzős. A kortárs művészetre azonban nagy hatással van, motívumokat, formákat, sőt tartalmakat is átvesznek a graffitiből.

Ha nem művésznek, akkor mi másnak nevezhetnénk akkor őket, vagy mondjuk mi másnak nevezhetnénk Banksy-t?

Szerintem Bnksy nem művész, hanem egy cég. Valami briliáns elme kitalálta, hogy Banksy márkajelzéssel fognak valamit csinálni, (mondjuk rengeteg pénzt), és az ma már sokak számára nyilvánvaló, hogy ez nem egy ember, hanem egy csapat. Annyi helyen van jelen egyszerre a világban, hogy kizárt dolog, hogy egyetlen magányos ember lenne a kivitelező. Nagyon jó a Banksy, de nem egy személy, hanem az ő nevén futó brand. Nem mellékesen, business. Árverésen árulják a „keze nyomát”, a lebontott faldarabokat. Például néhány hete mintegy 7 milliárd forintot adtak egy falra fújt munkájáért, amit teljes egészében egy kórháznak adományozott.

Valaki csak segített, legalábbis az elején, hogy hol érdemes keresni a graffitiket, alighanem kapcsolatba kellett kerülnie az „alkotókkal” is.

A véletlen beleszólt ebbe is, és én kimondottan szeretem, ha a véletlen összejátszik a munkámmal. Elmentem a közismerten helyszínszakértőnek, de még inkább helyvadásznak számító Molnár Istvánhoz, hogy ajánljon nekem helyeket, még annak idején, a Budapest könyvemhez, és mellesleg kértem tőle graffiti-lelőhely ötleteket is. Moli mutatott be annak az éppen a házukban lévő lánynak, aki a graffitiről írta a szakdolgozatát. Szeretem az ilyen véletleneket.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!