Kormos Lili A jó portré önmagáért beszél – Budapesttől Baskíriáig Szöllősi Mátyással

A szegénység, a hajléktalanság, az időskor olyan érzékeny témák, amiket még egy hétköznapi beszélgetésben is óvatosan kezel az ember, megjeleníteni pedig őket, akár írásban, akár vizualitásban, nehéz feladat. Hiszen úgy kell érzékeltetni a helyzet súlyát, hogy az közben ne váljon giccsessé. Szöllősi Mátyás, akit sokan elsősorban szépírói munkái kapcsán ismernek, fotósként ezekhez a hiperszenzitív témákhoz mer közel menni, járjon akár Budapesten vagy a Bajkál-tónál.

Mi volt előbb, az írás vagy a képalkotás?

Tulajdonképpen a képalkotás volt előbb, rengeteget rajzoltam gyerekként, és nagyon sokáig komolyan is gondoltam, hogy ezzel fogok foglalkozni. Érdekelt a rajzfilmkészítés, jártam a Pannónia Filmstúdióba. Írni tizenhét-tizennyolc éves koromban kezdtem el, a fotózás pedig nagyjából tíz éve meghatározó az életemben. Próbálom folyamatosan fejleszteni magamat, és igyekszem olyan témákkal foglalkozni, amik megmozgatnak, de eközben mások számára is fontosak lehetnek. Itthon és külföldön is sok helyre eljutottam már. Fontos állomás a fotós pályámon a Budapest Katalógus, amin eleinte nem egyedül dolgoztam, hanem Mohai Balázzsal, egy éven át ketten fényképeztük a város arcait. Tőle sokat tanultam a fotográfiáról, nem is elsősorban a technikai részéről, inkább arról, hogyan is közelítsek az egyes témákhoz.

De mi hozta be a fotózást az életedbe?

Egyszerűen csak érdekelt a fotózás, a dolgok ilyen formán történő rögzítése. A tudásom nagy részét autodidakta módon szereztem. Sok helyen dolgoztam az éjszakában, például a Szimpla Kertben, ahol olyan események is történtek, melyek egyértelműen arra ösztönöztek, hogy bizonyos dolgokat megörökítsek.

Mit csináltál ezeken a helyeken?

Mindenfélét. Takarítottam, voltam pultos, üzletvezető, rendezvényszervező, csináltunk színházi projektet.

Akkor neked megvan a sokak által vágyott vendéglátós tapasztalatod.

Meg bizony, és hát a vendéglátással sok minden együtt jár, főleg a hetedik kerületben. Sokféle hely van, sok a kulturális esemény, és amikor ott dolgoztam, adódott, hogy becsatlakozzak ezeknek a szervezésébe és a megörökítésébe is. Ráadásul együtt dolgozhattam olyan emberekkel, akik szintén képalkotással foglalkoznak, akár a képzőművészet felől, akár a fotózás területéről érkezve. Mivel írtam sok helyre, lapokba, portálokra, blogokra, egyértelműen adta magát, hogy képekkel is dolgozzak, és hogy a két dolog közösen működjön. Aztán jöttek az általam kitalált projektek. Az előbb is említett Budapest Katalógus például eléggé előre vitt ebben a történetben.

Milyen értelemben?

Hosszabb-rövidebb interjúkat készítettünk a városlakókkal, és mivel az első két évben az utcán szólítottuk meg az embereket, így a legtöbb esetben nagyon gyors, spontán beszélgetésről volt szó, amivel együtt járt, hogy a portrékészítésre sincs sok idő, koncentráltnak, pontosnak kellett lenni. Hamar megtalálni a helyszínt, a megfelelő beállítást. Az írás magányosabb és helyhez kötöttebb tevékenység, a fotózással kapcsolatos projektek viszont kielégítik a mozgásigényemet és azt a vágyamat, hogy minél több helyet, dolgot lássak a világból.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egyéves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!