Kormos Lili „A kor végre utolérte” – Mészöly és a közösségi emlékezet

A legnagyobbak közt elismert szerző, akit mindenki ismer, de akiről mégis nagyon keveset tudunk – talán így lehetne bemutatni néhány szóban Mészöly Miklóst, az írót, akinek bizonyos műveit a nemzetközi irodalmi élet már akkor elismerte, amikor itthon még ki sem adták. Mészöly mestere, apafigurája volt a kortárs irodalom legmeghatározóbb személyiségeinek, akihez kora legfrissebb irányzatai a vasfüggönyön át is eljutottak. Szolláth Dáviddal, a nemrégiben megjelent Mészöly monográfia szerzőjével beszélgettünk.

„Azt hiszem, minden legenda nagyon egyszerű. Ami persze nem jelenti azt, hogy könnyen érthető is” – mondja Hildi Az atléta halála című művében Őze Bálintról. Igaz ez Mészöly Miklósra is?

Mészöly-legenda van, a ’80-as, ’90-es években volt talán a legerősebb a kultusza. A „Péterek nemzedékének” – Ottlik Géza mellett – Mészöly volt a legfontosabb etalon, egyesek szemében afféle irodalmi apafigurának számított. Az irodalmi kultuszoknak azonban sajátos a természetrajzuk, aminek forgatókönyvszerű lépései vannak, ilyen a kultusztárgytól való eltávolodás vagy egyenesen a bálványdöntés, bár ez utóbbi Mészöly esetében nem történt meg. Ezzel együtt nagyon érdekes látni, hogy a tanítványok nemzedéke finom gesztusokkal hogyan jelöli ki a maga és az előző generációhoz tartozó Mészöly területét. Itt van például az intertextualitás, a szövegköziség kérdése, amit Esterházyhoz, Parti Nagyhoz, Garaczihoz szokás kötni, de a hagyaték hozzáférhetővé válásával kiderült, hogy elképesztő mértékben jellemző volt ez a jóval idősebb Mészöly műveire is, ráadásul nagyon korántól. Mégsem hozzá kötik, és szerintem ez olyan dolog, amit a legendában rögzült Mészöly-kép miatt sokáig nem vett észre a szakma. Kijelöl az irodalomkritika egy-egy kultikus figurát, középpontba helyezi, de ez nem jelenti azt, hogy ismeri is. Néha épp azt jelenti, hogy egyoldalúsítja, bizonyos nézőpontból szereti látni, más nézőpontból meg nem. Úgyhogy a Hilditől vett idézet, azt hiszem, áll. Az, hogy van egy legenda, nem biztos, hogy segíti a megismerést. Mészöly több és érdekesebb a legendájánál.

Van más is, amit elfednek ezek az erősen rögzült hagyományok?

Van még ilyen, de a félreértések elkerülése elkerülése végett, nem akarok kultuszrombolóként feltűnni, nincs is ilyen ambícióm. Mészölynek pályája kezdetén van egy hosszan, huszonkét-huszonhárom évig elnyúló szakasza, amihez jelentős novellisztika tartozik, mesék, a kiváló Fekete gólya című ifjúsági regény, drámák, amelyeket kevésbé ismernek. Mindez tényleg elfelejtődött a Mészöly-életműből, két kivételtől eltekintve: az egyik a Jelentés öt egérről című novella, a másik pedig a Magasiskola. Pedig ez a korai pályaszakasz olyan, mint egy hatalmas jéghegy, amiből csak egy picike csúcs látszik, és igen, ez a két mű a csúcs, de engem a jéghegy is érdekel, mert kincsek vannak ott elrejtve. Mészöly úgy kanonizálódott, mint irodalmi formák nagyszabású provokátora, megújítója. Az ő nagy, formabontó 70-es, 80-as évekbeli művei rengeteg értő figyelmet kaptak, ám ezek, a középső és az utolsó pályaszakasz sikerei kitakarták a korai éveket. Nem akarom kifordítani Mészölyt, csak azt mondom, hogy az eddig is nagyon sokfélének, sokféleképpen érdekesnek tartott életmű még több felfedezni valót tartogat, még van ott egy-két olyan Mészöly-profil, amelyekről elfeledkeztünk. A korai pályaszakasz azért is érdekes, mert a háborús tapasztalatok kínkeserves feldolgozásának lehetőségeiről szól. Nemes Nagy Ágnes mondja, „nem szabad elfelejteniük, […] hogy nekünk körülbelül húsz évig tartott a háború”, mert hozzátartozik az is, ami utána történt, a Rákosi-korszak, 1956, a hidegháború és a Kádár-korszak eleje. Mészöly fiatalkorának legnagyobb része rettentő körülmények közt zajlott, amire a korai prózája és drámája hitelesen tudott reagálni akkor, amikor a hiteles irodalmi beszéd gyakorlatilag be volt tiltva. Amikor a háborús részvétel, a bűnrészesség, a kegyetlenségek, a tömeggyilkosságok kérdése nyilvánosan megtárgyalhatatlan volt, akkor szólt ezekről az ő munkássága. Meg is lett a következménye, kétszer kilenc éven keresztül nem jelenhetett meg felnőttirodalmi műve.

Ön Az atléta halála kapcsán a művet bíráló kritikákról, kritikusokról is megengedően nyilatkozik. Azt írja, nem lehet elítélni őket azért, mert nem tudtak mit kezdeni egy olyan alkotással, amelynek a befogadásához nem voltak tapasztalataik, nem álltak rendelkezésre irodalmi előzmények.

Arról van szó, hogy a rendszerváltásig Mészöly a kultúrpolitikai csatározások állandó felvonulóterepe volt, kígyót-békát mondtak rá, polgári dekadenciával, elmaradt ideológiai nézetekkel vádolták. Ennek kapcsán nem csak Mészöly-ellenességnek, hanem Mészöly defenziójának is kialakultak a maga kritikai toposzai. Az utóbbi esetében azt érdekes látni, hogy ezek az elég provokatív, újító művei olykor még a vele szimpatizáló irodalmárokat is kiborították. Voltak kritikusok, akik politikailag és esztétikailag is támogatták Mészölyt, akiknek tetszett, amit csinált, tehetségesnek tartották, de adott ponton azt mondták, hogy ez azért már sok. Mégis úgy gondolom, nem szabad elmarasztalni az egyébként jó szándékú kritikust az ilyesmiért. Az irodalomtörténésznek vagy a késői utókornak nem az alapján kell megítélni egy kritikust, hogy bejöttek-e a jóslatai vagy sem. Az irodalomkritika nem lóverseny, amit valaki megnyer, a többi meg elveszíti, hanem egy izgalmas alműfaja a szellemtörténetnek, amiben esztétikai, társadalmi, politikai szempontok keverednek.

Huszonöt éve jelent meg Thomka Beáta irodalomtörténész könyve Mészölyről. Ön azt mondta, elég idő telt már el azóta, hogy új monográfiát lehessen írni, ráadásul a műhelynaplóknak, a feldolgozott levelezéseknek hála, több a tudásunk is. Az elmúlt majd’ harminc évben az olvasók tudása is több lett. Az atléta halálának idő- és térbeli ugrásai másképp csapódnak le egy olyan generációban, amelynek kulturális alapélmény Tarantino Ponyvaregénye.

Az előbb arról beszéltünk, hogy Mészöly még a felkészült és vele szimpatizáló kritikusokat is meg tudta lepni az elbeszélés formai újításaival, amit úgy szoktak mondani, hogy „megelőzte a korát”, akkor az, amit kérdez, azt jelentheti, hogy a kor végre utolérte Mészölyt. Vegyük Tarantino filmjeit vagy az újgenerációs sorozatokat. Némelyikben olyan narrációs trükkök, meglepő vágások, bravúros és szokatlan elbeszélő technikák vannak, amelyeket harminc-negyven éve csak rétegirodalomban vagy művészfilmekben láttunk. Talán azoknak van igazuk, akik a művészet különböző regiszterei közti fejlődésbeli eltolódást folyamatban látják és azt mondják, az avantgárd egy idő után populárissá válik, elér széles befogadói rétegekhez. Az, ami eleinte csak néhány vájtfülű őrületének tűnt, tíz-húsz év múlva a popkulturális jelenség lesz. Persze a dolog ennél bonyolultabb, de olykor tetten érhető ez a tendencia.

A monográfia fontos fölvetése, hogy sokféle Mészöly van, sokféle hangnemben szólalt meg, s a vasfüggöny ellenére hozzá eljutottak a legfrissebb irányzatok. Miközben egy írótól mindig elvárjuk, hogy haladja meg a korát, azért ennek mégis megvan a maga kockázata, mert ha annyira innovatív, hogy a közönsége nem érti, egy idő után elfordul tőle, majd elfelejti. Mészölyt mi védte meg ettől?

Az, hogy piszkosul jó író. Ez a rövid válaszom.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!