A kormány intézkedéseink késlekedése volt a kiemelkedően magas hazai halálozás fő oka

Lakner Zoltán | 2021.07.28. 06:46

Olvasási idő kb. 17 perc

Amikor üdvözöltük egymást, azt mondta, most még talán kezet is lehet fogni. Ez mit jelent?

Azt, hogy a betegségen átesett, oltott, magas ellenanyagszinttel bíró emberként elenyésző az esélyem, hogy bárkit megfertőzzek vagy megfertőződjem. De az esély nem nulla, és nem tudjuk, mi lesz. Itthon nincs kellő mennyiségű nyilvános adat, információ. Még mindig van körülbelül négymillió ember, aki nincs kétszer oltva, viszont közülük sokan átestek a betegségen, ezért védettek, de nem tudjuk, ők hányan vannak. Vakon repülünk, a kormány nem kényeztet minket használható adatsorokkal, sem a fertőzöttekről, sem az oltottakról.

És a kormány biztosan rendelkezik pontos adatokkal?

Valószínűleg jobban tudják, mint mi. Azt nem gondolom, hogy pontosan tudják, mert ahhoz jóval több tesztet kellett volna végezni. Pontosabban teszteken alapuló szűrést, ami a populáció egy meghatározott részének megtervezett vizsgálata. Nem tudjuk, a kormány végeztet-e ilyet. Tavaly tavasszal a négy orvosi egyetem által korrekten elvégzett vizsgálat után bejelentették a következő szűrési fázisokat, de ezekre nem került sor. Egy kisebb mintán, a beoltottakról készült nemrég egy vizsgálat, de nem tudok ennek az eredményéről.

De ezek olyan adatok, amelyek után nem nyomozni kellene, hiszen a nyilvánosságra tartoznak.

Az egész járványügyi védekezés alapja jó esetben az átláthatóság és a szintek közötti együttműködés. Az, amit a kormányfő egy alkalommal bejelentett, hogy mi majd berendezkedünk a saját járványügyi hírszerzésünkre, értelmetlen. Valóban létezik járványügyi hírszerzés, ami a világon bárhol felbukkanó, esetleges járványra utaló hírek folyamatos, éjjel-nappal zajló szervezett figyelését, megosztását, feldolgozását jelenti. Ez csak úgy lehetséges, ha az országok szakemberei kooperálnak. És ez működik is, a WHO szervezésében. A jelenlegi járványt például hat nappal azelőtt észlelték, hogy a kínaiak jelentették.

Vagyis járványok elég sűrűn előfordulnak.

Ezek a betegségek állandóan itt keringenek körülöttünk. A szakma tudta és folyamatosan jelezte a politikusoknak, hogy előbb-utóbb jön majd egy nagyobb járvány, amely az egész világra kiterjedhet. Létezik is egy „járványügyi felkészülésnek” nevezett tevékenység, csak erre az országok nem fektettek kellő hangsúlyt. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) támogatást nyújt a felkészülésben, elsősorban egy lehetséges influenza-világjárvány esetére, mert ez volt a legvalószínűbb jelölt, de a koronavírust is a lehetőségek közé sorolták. A járvány elején utánanéztem, az ECDC-nél meglévő utolsó magyar pandémia-terv 2008-ban készült.

Pontosan mire lehet felkészülni?

Sok mindent meg lehet tenni. Tajvanban, a SARS-járvány tapasztalataiból okulva, kiváló pandémiás tervet alkottak, amely a helyi felelősség és cselekvés elvére épül, tehát nem központosítva, s mindent titkosítva képzelik el a küzdelmet. Van persze hierarchia, de a különböző szintek közt kölcsönösen áramlanak az információk. A cselekvési terv lemegy a lakókörzetekig, ahol egy erre kiképzett járványügyi felelős szükség esetén intézkedni tud. Például tudja, hol lakik egyedülálló idős ember, akit lezárás esetén el kell látni élelemmel. Minden országban, ahol a védekezés sikeres volt, az a kombináció működött, amit úgy is nevezhetünk, hogy glokális gondolkodás: globális szintről szerzi a tudást, amit lokálisan alkalmaz, és az egész folyamat átlátható. Nálunk is meg kellett volna tenni legalább azt, hogy a járványügyi szakembereket, az epidemiológusokat, a járványmodellezőket egy asztalhoz ültetik vagy online konferenciában tartják infektológusokkal, virológusokkal, de akár egészség-közgazdászokkal, egészség-szociológusokkal, pszichológusokkal és más szakemberekkel, hogy több szempontból vizsgálják a folyamatokat, és közösen tegyenek javaslatot a szükséges döntésekre. Amennyire a sajtóból értesülni lehetett, a szakmákkal külön-külön tárgyalt a politikai vezetés, majd a döntések politikai szinten születtek meg.

Ez nyilván összefügg egy ország általános politikai és igazgatási szokásaival.

Persze, de hogy mennyire összetett folyamat a védekezés, azt jól mutatja az a huszonhárom elemből álló szempontrendszer, amely szerint a világ valamennyi országában hozott intézkedéseket figyelik. A magyar intézkedések ezt mind lefedik. Vagyis csináltunk mi szinte mindent, csak nem mindig jókor, és olykor a kelleténél erősebben, olykor gyengébben. Az első hullám idején a teljes lezárás időben jött, ezért nem is volt valójában első hullám, az egy elfojtott járvány volt. Ezt követte a tavaly nyári-őszi időszak, amikor nem történtek meg a szükséges intézkedések. A kormány azt sugározta, túl vagyunk rajta. A második és a harmadik hullámban a lezárások későn jöttek. A késés lehetett akár csak néhány nap vagy hét, mert ha elszabadul a járvány, akkor két-három nap is sokat számít. Ez vezetett a feleslegesen sok halálesethez. Egymillió főre vetítve nálunk haltak meg Peru után a legtöbben, nagyjából kétszer annyian, mint bármely más, hasonló adottságú országban. Ennek számos oka volt, de az egyik legfontosabb, hogy megkéstek az intézkedések a környékünkön lévő országokhoz képest. Így sokkal többen fertőződtek meg, sokkal többen kerültek kórházba. Elértük azt a pontot, amikor elégtelenné vált az ellátás. Hiába szólt úgy a hivatalos álláspont, hogy nálunk senki nem maradt ellátatlanul és senki nem feküdt a folyosón: de. Attól, hogy kórteremnek nevezték, meg be volt akasztva az oxigén, az még nem intenzív terápiás osztály. Amikor nyolcvan-kilencven százalékos volt a halálozás az intenzív osztályokon, a kollégák szó szerint hősies helytállása mellett, azoknak az embereknek a fele feleslegesen halt meg. Portugáliában a hasonlóan elszabadult járványban is 50 százalék alatt maradt a lélegeztetettek halálozása. Nem beszélve azokról a szívbetegekről, rákbetegekről, akiknek ez idő alatt súlyosbodott az állapotuk, hiszen sokan nem is kerültek orvos szeme elé.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés