Lakner Zoltán A megélhetési válság lehet a Fidesz fő ellenfele

Bíró-Nagy András: Az igazi tesztek még előttünk állnak

Azoknak a politikai szövetségét kellene megteremteni, akiket a hónap vége aggaszt, azokkal, akiket a világ vége nyomaszt – foglalta össze Bíró-Nagy András politológus a jelenlegi történelmi szituáció lehetséges politikai konklúzióját. Az általa vezetett Policy Solutions elemző intézet A zöld baloldali politika lehetőségei Magyarországon címmel jelentetett meg tanulmányt, amely nem kizárólag a klímakérdés közéleti lecsapódásával, hanem a szociális biztonság és az egyenlőtlenségek közmegítélésével is foglalkozik.

Új kiadványuk borítóján görögdinnyék láthatók, amelyek ugyebár kívül zöld, belül piros színűek. A zöld politikával szemben olykor ugyanis vádként merül fel ez a zöld-piros kombináció, Ön szerint azonban a baloldali és a zöld irányzat összetartozását nyíltan fel kellene vállalni.

Ez a megközelítés másutt sem ismeretlen, a magyar politikában pedig Orbán Viktor fogalmazta meg vádként a zöld politikával szemben, hogy az a baloldal rejtőszíne. A tanulmányban arra igyekeztünk rámutatni, hogy az igazságosság és a fenntarthatóság értékeinek összekapcsolódására valójában minél inkább fel kellene hívni a figyelmet. Ettől még a zöld gondolatnak sokféle kapcsolódási pontja van, a konzervatív nézetekhez is, legyen elég Sólyom László személyére és konzervatív zöld világára utalni. Az utóbbi évek válságai azonban megerősítték azokat, akik szerint a klímakérdések szorosan összefüggnek a globális igazságossági és egyenlőtlenségi kérdésekkel, a globális gazdaság kritikájával, mert rendszerszintű folyamatok vezetnek a klímaválság súlyosbodásához.

Ha ez így van, akkor miért jöttek létre éppen mostanában Ausztriában szövetségi vagy Németországban egyelőre tartományi szinten konzervatív-zöld koalíciók?

Valóban vannak zöld pártok, amelyeknek szabad vegyértékei vannak a jobbközép felé. Jávor Benedek az európai zöld irányzatok sokszínűsége kapcsán meg is szokta említeni, kritikai éllel, hogy a német és osztrák zöldek gazdasági tekintetben messze nem képviselnek olyan markáns kapitalizmus-kritikát, mint mondjuk a franciák. Ezzel együtt is egyértelmű szerintem, hogy ma már nem csak a fák megvédéséről, hanem átfogó gazdasági és társadalmi kérdésekről kell beszélni.

Néhány évvel ezelőtt az európai baloldal elemzésekor toposznak számított, hogy az bizony válságban van. Ez ma mennyire igaz? Ahol sikerült megvalósítani a baloldali visszatérést, ott ebben szerepe volt-e a zöld programpontoknak?

Nem egységes az európai kép. Részben északon, Svédországban, Finnországban, Dániában, részben pedig az Ibériai-félsziget országaiban erősödtek meg ismételten a szociáldemokrata pártok. Északon ebben kimondottan nagy szerepe van a zöld pártokkal létrehozott koalíciós kormányzásnak vagy például a dán baloldal által képviselt markáns zöld agendának. Ami viszont az előbb említett országok mindegyikére igaz, hogy megvalósult a baloldali fordulat a gazdaságpolitikai szemléletben. Skandináviában ehhez a baloldalnak saját hagyományaihoz kellett visszanyúlni, Spanyolországban és Portugáliában pedig a 2008-as gazdasági válság utáni szociális kiigazítást vitték végig. Ezekben az országokban új, radikálisabb gondolatokkal jelentkező új baloldali partnerek is feltűntek, koalíciós társként, vagy a kormány külső támogatójaként. Másutt a kép sokkal borúsabb baloldali szempontból. Franciaországban a szocialista párt összeomlott, Németországban a szociáldemokraták tartósan a CDU mögé szorultak, és már a zöldek is megelőzik őket. A visegrádi országokban pedig jelenleg sehol sincs hatalmon baloldali kormány. Másfelől viszont ebben a régióban szinte mindenütt progresszív irányítás alatt állnak a nagyvárosok.

Mégpedig rendszerint valamilyen sokpárti koalíció révén.

Ritkaságnak számítanak az egypárti baloldali kormányok, az új-zélandi Munkáspárt például ilyen kivétel, de alapvetően szinte mindig koalíciókról beszélünk. Ha pedig a baloldal ma koalícióban gondolkodik, akkor a szövetségkötés révén egyszerre kell megszólítani azokat, akiket a hónap vége aggaszt, vagyis a hétköznapi megélhetés nehézsége a fő gondjuk, meg azokat, akiket a világ vége nyomaszt, s így például fogékonyak a klímaválság nagyobb összefüggéseire. A francia zöldek fogalmazták meg a szükséges társadalmi koalícióknak ezt a jellemzését, de szerintem más országokban, így itthon is alkalmazni lehet ezt a megközelítést.

A kutatásból kiderül, hogy a magyar társadalomban erős a fogékonyság a zöld célokra, ám amikor azt kérdezték, hogy hozzájárulnának-e az emberek személyesen is, például klímakímélő, de drágább termékek megvásárlásával e célok megvalósulásához, akkor a válaszolók már közel sem voltak ennyire készségesek.

Ez igaz, viszont itt pontosan azt látjuk, mennyire nem vonatkoztathatunk el az egyenlőtlenségi kérdésektől zöld ügyekben. Franciaországban a sárgamellényes tüntetések részben abból fakadtak, hogy Macron elnök zöld célokat is tartalmazó reformokat vitt volna úgy keresztül, hogy azok társadalmi hatásaira nem volt tekintettel. A mi kutatásunk pedig azt mutatja, hogy amikor a klímavédelmi érdekből drágább terméket kellene vásárolni, akkor a diplomások, a budapestiek és a fiatalok mutatnak erre szignifikánsan nagyobb hajlandóságot. Ez arra utal, hogy az anyagi lehetőségek meghatározzák a gyakorlati hozzáállást, hiszen a fővárosban és a magasabb iskolázottságúak körében az átlagos jövedelmi helyzet is kedvezőbb. Ettől még igaz, hogy az egyes célokra való fogékonyság akkor formálható cselekvéssé, ha a szép szavak mellé az egyes társadalmi csoportok érdekeltté tétele is társul. A Párbeszéd alapjövedelem-koncepciója például kifejezetten abból indul ki, hogy azzal a magyar társadalom hetven százaléka ne csak elviekben értsen egyet, hanem direkt módon járjon jól.

 

A zöld ügyekkel kapcsolatos hazai hozzáállást mennyiben befolyásolta, hogy a kormányoldal 2019-2020 fordulóján klímapolitikai félfordulatot hajtott végre, lehajtva ez ügyben a sorosozás útjáról?

A Fidesz a saját szavazói után ment. Azt mutatták ugyanis az adatok, hogy a kormánypárt szavazói nem klímaszkeptikusok, és ebben az ügyben többet várnak a saját kormányuktól. Tavaly a fideszesek 55 százaléka volt elégedett a kormány klímaügyi erőfeszítéseivel, most már a háromnegyedük. Azzal tehát, hogy a Fidesz már nem csupán megkérdőjelezi ezt a kérdéskört, hanem bejelentett egy klímavédelmi csomagot, legalább a saját szavazóinak elvárásait teljesítette. Ettől még a társadalom többi része továbbra is nagyon kritikus, s ennek a kritikának nyilván újabb lökést ad, amikor a miniszterelnök „abszurd klímacélokat” emleget, ha európai szinten felmerül a kérdés. Márpedig a klímatémára a Fidesznek szüksége van például akkor is, ha nem akarja elveszteni minden befolyását a fiatalok körében.

Tanulmányukból kiderül az is, hogy az embereket ma leginkább az egészségügy állapota és a megélhetés bizonytalanná válása aggasztja. Ez már feltehetően a koronavírus és a gazdasági válság hatása. Ugyanakkor a megkérdezettek minthogyha kizárólag a saját gondjaikat érzékelnék, nem érzékenyek mások nehézségeire, holott a különböző élethelyzetek nehézségei egy tőről fakadnak. Az ellenzéki politikai narratíva hiánya érhető itt tetten, amely összefoghatná a különálló társadalmi és személyes tapasztalatokat?

Nyilván érthető, ha egy pályakezdő fiatalt első helyen a saját alacsony fizetése, vagy a lakáshoz jutás nehézsége érdekli, a nyugdíjasok pedig attól tartanak, hogyan jönnek ki a nyugdíjukból. Más kérdés, hogy a mások problémái iránti érzékenység valóban mintha kevésbé lenne jelen. Ami mégis egybefűzi a különböző csoportok problémáit, hogy kiszámíthatóbb, tervezhetőbb, nem ennyire anyagilag kicentizett életre vágyik a magyar társadalom. Nagyon komoly megélhetési válság van Magyarországon, amit a koronavírus-válság súlyosbított. Egy évvel ezelőtti kutatásunkban még az emberek 20 százaléka sorolta a három legfontosabb probléma közé a megélhetés nehézségét, ez mostanra 43 százalékára ugrott, több mint kétszeresére. A válságkezelés igazi tesztje szerintem még előttünk áll. Most fog kiderülni, hogy ezekre a megélhetési problémákra képes-e a kormány megoldást kínálni, s erről fognak majd az emberek véleményt mondani.

Ez már csak azért is döntő kérdés, mert a kutatás szerint az Orbán-kormány elfogadottságának fő tényezője a neki tulajdonított gazdaságpolitikai kompetencia. Ha megrendül, az komoly politikai változásokhoz vezethet, amennyiben az ellenzék képes kihasználni.

A Fidesz saját szavazói valóban azt látják pártjuk fő erényének, hogy jól menedzseli a gazdaságot. Nem ez az első kutatás, amely ezt mutatja ki. A mi felmérésünk készítésekor, a koronavírus második hullámának elején ez a vélemény még mindig intakt volt. Amikor az előbb igazi tesztről beszéltem, akkor ennek a hitelesség-észlelésnek a vizsgájára céloztam. Ha meginog a kormány gazdasági kompetenciájába vetett hit, akkor az ellenzék korábban nem látott lehetőséget kaphat a megerősödésre.

Összefügghet mindezzel az a jelenség, amit ebben a kutatásban a kormányzati lakástámogatások megítélése kapcsán érhetünk tetten. A társadalom nagy része a kormány sikerágazataként könyveli el a lakáspolitikát, de amikor arra kell felelni, hogy helyes-e a tehetősebbeket nagyobb mértékben támogatni, akkor ezt elutasítják. Pedig éppen ez a kormányzati lakáspolitika lényege. A kommunikáció felülírja a tartalmat, és mintha a válságkezelés kapcsán is erre törekedne a kormány.

Amikor tavasszal az Orbán-rendszer tíz évével foglalkozó kutatásunkat mutattuk be, ugyanezt az ellentmondást tapasztaltuk a családpolitika kapcsán, amely ugyanúgy felfelé oszt többet. Mégis, pártokon átívelő módon az elmúlt évtized fő vívmányának tartották a kormányzati családpolitikát a megkérdezettek. Erre az lehet a magyarázat, hogy sokan azt gondolják, ők maguk ugyan nem tudnak élni, vagy nem tudnak teljes mértékben élni ezekkel a támogatásokkal, de látják, hallják, hogy a kormány aktív, tesz valamit ezen a téren, van programja, elképzelése, döntéseket hoz, mozgásban van. Nagy szerepe van ebben a kormányzati propagandának, amely óriási erőkkel reklámozza ezt.

Különböző identitáspolitikai kérdéseket is vizsgáltak, amiből az derül ki, hogy a romák felzárkóztatása vagy a melegek házassági egyenlősége kapcsán jelentős a társadalmi elutasítás. Ennek most a politikai következményeire kérdeznék rá, arra, hogy ha van egy széles ellenzéki koalíció, akkor ezekben az ügyekben vajon hol húzzák majd meg a kompromisszum határait? A progresszívek lesznek kénytelenek elfogadni az együttműködés érdekében a konzervatívabb álláspontot, vagy éppen a szövetségkötés szükségessége teszi erősebbé a progresszív alkupozíciót?

Ez lesz a közös ellenzéki programalkotás egyik nagy kérdése, én is nagy érdeklődéssel várom az eredményt. A magyar társadalom nagyobb része valóban konzervatívabb identitáspolitikai kérdésekben, míg például a zöld ügyekben, a fenntarthatóság kérdéseiben nyitottabb, a szociális biztonság igényében pedig egyértelműen a nagyobb egyenlőség felé mutatnak az elvárások. Az ezekről szóló megállapodás az érintett pártok számára koherenciateszt lesz majd, annak a tesztje, hogy az egyenlőség, a tolerancia, az empátia elveit kiterjesztik-e valamennyi kérdésre. Kirekesztésben nem lehet versenyezni a Fidesszel. A kérdés az, hogy a Fidesz kirekesztő politikájával és szólamaival szemben az ellenzéki pártok a sunnyogást választják, vagy az egyenlőség, tolerancia, empátia elveivel harmóniában lévő álláspontot vállalnak fel, akkor is, ha tudják, hogy választást nyerni nem ezen a terepen lehet. A stratégia szempontjából pedig az ellenzéknek azon kellene dolgoznia, hogy a magyar közélet ne identitáspolitikai kérdésekről szóljon, hanem az igazságtalanságokról, az egyenlőtlenségekről, amit a jelenlegi válsághelyzet fokozottan indokol is.

Azokban a témákban azonban, amelyek a siker lehetőségét rejtik, az ellenzékiek egyelőre nem tűnnek kiemelkedően jobbnak a kormánynál. A kutatás szerint a szociális biztonság megteremtése vagy a munkavállalók képviselete ügyében is alig múlja felül az ellenzék a kormányt, és szinte nincs is olyan téma, amiben az ellenzék magasan hitelesebbnek tűnne. Miből fakad ez a hiány és mi volna szükséges a kitöltéséhez?

Évek óta látjuk, hogy az ellenzéki áttörés egyik akadálya a hitelesség gyengesége. Számos olyan ügy van, amiben a kormány rosszul teljesít, de sokan az ellenzéknek sem hiszik el, hogy a teljesítménye jobb lenne. Ha az ellenzék például az egészségügyi vagy szociális hitelességben jelentősen a kormány előtt járna, akkor valószínűleg már a pártok támogatottsági adataiban is felülmúlná a Fideszt. A hitelességi válság egyben vezetési válság, mert bár az ellenzéki pártoknak természetesen vannak elnökei, társelnökei, de hiányzik a közös ajánlat és az a közös ember is, aki ezt képviselné. Szerintem ebben segíthet majd az előválasztás, az ellenzéki jelöltek versenye, ami az ellenzék fő ügyeinek kiválasztására ugyancsak alkalmas. Egy szétforgácsolódott, vezető nélküli ellenzék számára még az is siker, hogy most egyáltalán vannak olyan ügyek, amelyekben hitelesebbnek tartják a kormánynál. A vezetési válság leküzdésén nagyon sokat kell dolgoznia az ellenzéknek, hogy labdába rúghasson 2022-ben.

(A beszélgetés az Új Egyenlőség podcast október 28-i adásának szerkesztett változata.)

Névjegy

Bíró-Nagy András
politológus

  • 2008-ban a London School of Economics Public Policy and Administration mesterszakán végzett
  • 2008-ban a Policy Solutions társalapítója, jelenleg is az intézet igazgatója
  • 2011 óta a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének kutatója
  • 2013-2014-ben Andor László uniós biztos politikai tanácsadója az Európai Bizottságban
  • 2015-től a Magyar Politikatudományi Társaság elnökségi tagja
  • 2016-ban szerezte meg politikatudományi doktori fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen
  • 2018-ban jelent meg „Integráció Európába” című könyve a Gondolat Kiadónál
  • 2018-2021 között MTA Bolyai Ösztöndíjas

 

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.