Raskó György: Ilyen világpiaci árak mellett elképesztően gazdagodhatna Magyarország, ehelyett sok helyen csak a pusztulás van

Tóth Ákos | 2022.08.16. 10:41

Olvasási idő kb. 20 perc

Ma úgy 2500-ra teszem a falusi mezőgazdasági milliárdosok számát, miközben a helyben élők többségének nincs egymillió forint vagyona sem. Tehát ezerszeres vagyoni különbség alakult ki egy generáció alatt. Vagyis nem arról van szó, hogy több száz éven keresztül a legjobbak kiválasztódtak és így értek el erre a szintre, nem. Ez a rendszerváltozás utáni 30 év következménye – mondja lapunknak Raskó György agrárközgazdász, vállalkozó, akivel nemcsak birtokszerkezetről és az aszályról beszélgettünk, hanem kiutat is kerestünk. 

Akció

A KSH 2020-as adatai szerint 2010 óta a mezőgazdasági gazdaságok száma a kétharmadára, 234 ezerre csökkent, ráadásul eltolódott a korábbi viszonylagos egyensúlya az állattenyésztéssel szemben a növénytermesztés javára.

Ez utóbbi helyes folyamat.

De akkor miért rugaszkodik neki újra és újra a politika, hogy az állattartást fel kell futtatni?

Az állattenyésztés rendkívül fáradságos munka, leköti az embert szombat-vasárnap is, miközben a növénytermeléshez képest nagyon-nagyon alacsony a jövedelmezősége, gyakorlatilag a nulla körül van, már évtizedek óta. Ezért azok az egyéni vállalkozók, akiket régen háztájizóknak is hívtuk, miután nincs benne jövedelem, ezt a tevékenységet abbahagyták. A magyar állatállomány csökkenése tehát kizárólag a háztáji gazdaságok megszűnésének következménye.

A nagyüzemekben ezek szerint nem csökken az állatszám?

Stabilan ugyanakkora. Sőt, vannak társaságok, amelyek nagyon komoly fejlesztéseket hajtanak végre, ezek jellemzően az óriáscégek, Mészáros Lőrinc cégei, valamint a Csányi Sándor-féle Bonafarm, továbbá néhány olyan külföldi vállalkozó, akik rendkívül sikeresek, vannak köztük belgák, hollandok, németek. Rajtuk kívül ma Magyarországon senki nem tesz pénzt az állattenyésztésbe. Ennek az oka az, hogy egyrészt óriási tőke kell hozzá, másrészt igen lassan térül meg a befektetés. Mi most invesztáltunk egy új, ezer kocás sertéstelepbe. Beruházási költsége eredetileg 2,7 milliárd lett volna, de már 3,5 milliárd forintnál tartunk. Ez elképesztő összeg, amelynek a megtérülése nyolc-tíz éven belül nem várható. Még úgy sem, hogy 50 százalékos uniós támogatást kaptunk hozzá.

Ez az uniós pénz most is jön?

Jön, igen, de előbb-utóbb nyilván megszűnik, és akkor az állattenyésztés fejlesztése csak nagyon-nagyon kevesek kezében összpontosul majd, a többség végleg be fogja fejezni ezt a tevékenységet.

Ez kedvező folyamat vagy épp ellenkezőleg?

Ez csak egy folyamat, nem egészséges, de nem is egészségtelen, hanem tény. Az a paraszti gazdálkodás, amely évszázadokon át uralta Közép-Európát, generációkról generációkra átadva a tudást, az utolsó napjait éli, teljesen meg fog szűnni. Helyette szakosított telepek lesznek, amelyeken 21. századi, precíziós technológiát alkalmaznak, minimális humánerőforrással. A már említett új sertéstelepen mindössze négyen dolgoznak majd, míg korábban 30-40 ember dolgozott egy ekkora telepen.

Vagyis minden automatizált, s ennek a négy embernek képzettnek kell lennie.

Igen, nagyon képzettnek kell lenniük. Itt nem lehet betanított munkásokat vagy szakképesítés nélküli embereket alkalmazni, hiszen technológiák kezeléséről van szó, s ehhez komoly informatikai tudás kell. Nem trágyát kell kivinni vagy etetni, ezt az automata rendszerek megcsinálják. De bármelyik pillanatban történhet valamilyen probléma, például elromolhat a légkondicionáló, s ha a bent lévő ember nem lép fél órán belül, hatalmas kár keletkezik. Ma már a világ fejlett országaiban high-tech precíziós állattenyésztés folyik, de csak így lehet versenyben maradni.

Ez, gondolom, megállíthatatlan folyamat, de közben a falvak népességmegtartó ereje és az agrárfoglalkoztatás csökken.

Ennek nem kell törvényszerűen így lennie. Nézzük csak Ausztriát. Ott is hatalmasat csökkent az ­agrárfoglalkoztatottak száma, mégsem épültek le a falvak, a lakosságuk állandó. Méghozzá azért, mert a falvak gyakorlatilag városok abban az értelemben, hogy szinte mindegyikükben van valamilyen ipari tevékenység, szolgáltatás, a tisztán mezőgazdasági munka a falu lakosságának csak a 3-4 százalékát köti le. Ugyanez a helyzet Magyarországon is, csakhogy a magyar falvak közül bő kétezerben nincsen ipari vállalkozás vagy szolgáltató tevékenység. Ahol viszont van, az a település életképes.

Nézzük a kisalföldi falvakat! Dunakilitinek például a Felső-Szigetközben a rendszerváltozás idején még 1600 lakosa volt, most viszont már 2400. A faluban van egy beszállító üzem műszaki cikkek gyártásához, van konzervgyár, van egy kovácsolt vaselemeket és kerítéseket gyártó ipari vállalkozás, van egy óriási tehenészet, és ezek mindegyikének az éves árbevétele több milliárd forint. Így van pénze az önkormányzatnak az iparűzési adóból, ami elég arra, hogy a faluban minden évben épüljön valami. Mi a helyzet ezzel szemben például Békés megyében? Csanádapácának a rendszerváltozás idején még több mint négyezer lakosa volt, most talán kétezer. Munkalehetőség minimális, nincsenek új vállalkozások, bár a falu rendelkezik az ipari tevékenységhez szükséges infrastruktúrával. Van víz, villany, gáz, van szennyvízelvezetés, minden meg van oldva, de nincsenek befizetők, akik a szolgáltatást igénybe vennék, mert üresen állnak a házak.

Nem lehetnek ennek a különbségnek társadalmi és morális okai is?

Annyiban igen, hogy az Alföld egyes részein már a kádári időkben is jellemző volt a seftelés. Akasztó, Soltvadkert, Izsák környékén például életforma volt az adóelkerülés, nem fizették be a jövedéki adót a borpancsolás és a pálinkafőzés után. A nemzet közterheihez való fegyelmezett hozzájárulás, az állampolgári kötelezettség belső érzése kevéssé nyert teret. Ma is ez a jellemző, bár tény, hogy most legálisan nem fizetnek adót az ott élő termelők. De ez a hozzáállás egyben a vesztük is. Így ugyanis nem alakulnak ki azok a struktúrák, amelyek csak a legális gazdaságban képesek fejlődni, növekedni.

Ha jól értem a szavait, maga a közeg termeli ki a saját Simonkáit, Voldemort nagyurait.

Igen, ez egy ilyen közeg, a markukat például nagyon tudják nyújtani, például most, az aszály idején. Az Alföldön a szocialista időszakban még nagyon is hatékonyan működtek a csatornarendszerek, volt víz a csatornában, s amikor aszály volt, lehetett is öntözni. Ez azért fordulhatott elő, mert egy-egy nagyobb állami gazdaság és téesz maga is gondoskodott arról, hogy a csatornák megfelelő állapotban legyenek, rendszeresen kotorták őket, működtek a szivattyúállomások is. Mára ezek többségéből ellopták a szivattyút, nincs se őrzés, se utánpótlás. És ha most körbenéznek a helyi gazdák, azt látják, hogy az összes csatorna száraz, hát persze, hogy az, hiszen nem engedtek beléjük vizet, de még ha akarnának sem tudnának, mert a csatornák mára eliszapolódtak, benőtte őket a nádas, a víz már oda sem tud folyni.

De nem lehet, hogy a birtokszerkezettel is probléma van? Azokat a területeket, amelyek megtartanák a vizet, szántóvá minősítették, mára már magántulajdonosaik vannak.

Ez igaz, de e ponton kerül elő a magyarra jellemző individualista hozzáállás, a szolidaritás teljes hiánya. Olaszországban például a miénknél jóval kisebb birtokméretek vannak, egy-egy gazda 10-15 hektáron gazdálkodik, de érdekes módon ott működnek a csatornarendszerek, amit a helyi gazdák társulása tart fent. Az Alföldön ennél jóval nagyobb, 50-500 hektáros gazdák dolgoznak, lenne pénzük közös építkezésre, összefogásra. Az olasz gazda tökéletesen tisztában van azzal, hogy ha ő előbbre akar jutni, akkor a környék összes más gazdájával szoros kapcsolatban kell állnia, és készségesnek kell lennie az együttműködésre.

Csak mi vagyunk a felelősek azért, hogy ezek a rendszerek nálunk nem működnek. Az állam nem ösztönzi és nem is kényszeríti a gazdákat az összefogásra. Ha átmegyünk Burgenlandba Jánossomorjánál, akkor onnan bármerre hajt is az ember biciklivel, azt látja, hogy a csatornákban ott van a víz, mindenhol öntöznek. Haragos zöld minden, miközben a magyar területen csak elvétve látunk öntözést.

Vagyis annak a gazdának, akinek a földje megtartja a vizet, meg kéne egyeznie a többiekkel az elosztás módjáról?

Igen, régebben ezt hívták önkéntes víztársulásnak, ami azért szűnt meg, mert az egyéni gazdák nagy része nem volt hajlandó kifizetni a hektáronkénti 2000 forintos hozzájárulást. Ezután a nagyvállalkozók tartották föl magát a rendszert, legalábbis egy ideig. De egy idő után megkérdezték a gazdát, hogy öreg, te miért is nem járulsz hozzá soha egyetlen fillérrel sem a víztársulás költségeihez, mire az a válasz jött, hogy hát maguk a nagyok, maguknak van pénzük, nekem nincs. Csakhogy ez nem igaz, mert ennek a gazdának ugyanúgy jár az EU földalapú támogatása, ugyanúgy eladhatja piaci áron a termékeit, csak éppen elszokott attól, hogy a közterhekből bármit is magára vállaljon.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.
Ez is érdekelheti még

Orbán Viktor történelmi bűne lenne az uniós pénzek elvesztése

Tóth Ákos

Kizárólag Orbán Viktor és az általa működtetett rendszer hibája az, ha Magyarország elesik akár egyetlen, neki járó eurótól is – mondja lapunknak Cseh Katalin, aki szerint van esély annak elérésére, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb arányban érkezzenek közvetlen források Brüsszelből a településekhez, civil szervezetekhez. A Momentum EP-képviselőjével az ellenzék helyzetéről és a Momentum jövőjéről is beszélgettünk.

Elolvasom

Hogyan emeljük a benzinárat 33 százalékkal, politikai kockázat nélkül?

Vető Balázs

2021. november 15. óta volt érvényben Magyarországon az üzemanyag árakat maximalizáló szabály. Bár többször szűkült a jogosultak köre, de a magyar autósok többsége 480 forintért juthatott hozzá a benzinhez vagy a gázolajhoz. Mármint, ha éppen lehetett kapni. 2022 utolsó negyedévében egyre gyakrabban hallhattunk arról, hogy a kutak jelentős részén nem lehet hatósági áras üzemanyagot kapni. December első napjainak egyik vezető híre pedig már az volt, hogy szinte sehol nincs nemhogy hatósági áras üzemanyag, de semmilyen más típus sem. A legtöbb szakértő szerint a hiányt az árszabályozás okozza. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy az Orbán-kormány felelőssége fel se merüljön?

Elolvasom
Keresés