A történelem ismét megtette ajánlatát Magyarország számára

Intézetük bemutatkozó kiadványa, a Magyarország 2030 – Jövőkép a magyaroknak címében hordozza az időhorizontot, de mi indokolja, hogy éppen egy évtizedre előre készítsünk terveket?

Ha például 2100-ról beszélnénk, a politika azonnal félresöpörné, hiszen az olyan távol van, amivel a politikai logika nem tud mit kezdeni. Ha viszont képesek lennénk arra, hogy legalább egy-egy választási cikluson túlra tekintsünk, az máris komoly eredmény lenne. Négy év alatt ugyanis mélyreható változást elérni egy ország életében nem lehet. Tíz év már értelmezhető lenne ebből a szempontból, de azért még belátható periódus. Mi nem választási programot akartunk írni, az intézet alapfilozófiája eleve az, hogy a hosszabb távú trendek érdekelnek bennünket, nagyszabású változások előmozdítását tartjuk célunknak. Ezzel szeretnénk hozzájárulni egy a mainál versenyképesebb, tisztább és boldogabb Magyarország létrejöttéhez.

Fotó: Bazánth Ivola

Mennyi ideig tart egy ilyen vízió létrehozása?

Egy szakpolitikai öreg róka azt mondaná, egy délután alatt össze lehet csapni egy ilyen víziót…

Általában így szokott történni, és az eredmény olyan is.

Sajnos erre tényleg sok példát láttunk, de mi éppen olyan fő célokat szerettünk volna kijelölni, amelyek mellett jó szívvel és büszkén ki tudunk állni. Irdatlan mennyiségű előmunkálatot végeztünk el, a 380 oldalas kötet eredeti kézirata 1200 oldalra rúgott. A szakirodalom áttekintése, a döntéshozói és véleményvezér-interjúk készítése és az intézetben zajló műhelyvita összesen egy évet vett igénybe. Mindez nagyon inspiráló volt, mert az volt a belső megállapodásunk, hogy a végeredményként előálló vízióról nem lehet előzetes képünk. Ami ebben a kötetben a vízió magjaként megfogalmazódik, az organikus módon, egy hosszabb folyamat eredményeként formálódott, amire az ország számokban megfogalmazható adottságai vezettek rá minket.

A koronavírus-járvány és a gazdasági válság mennyiben befolyásolta ezt a munkát, illetve annak eredményét?

A kötetet 2020 júliusában zártuk le, így abban az első hullám tapasztalatait fel tudtuk dolgozni, annál is inkább, mert a válságra nagyon gyorsan reagált a világ közgazdász, szociológus, politológus szakmája. Döntően arra jutottunk, hogy a koronavírus-járvány élesben mutatta meg azoknak a mulasztásoknak a kárát, amelyekről addig is gyakran beszéltünk elméletben. Azt, hogy miért fontos az állami kapacitás, a jó kormányzás, a válságálló gazdaság, a tudásalapú társadalom, a digitális forradalom, és miért probléma ezek hiánya. Ez csupa olyan dolog, amiről a politikusok eddig is sokat hallhattak, de mindezt félresöpörhették arra hivatkozva, hogy amivel eddig elevickéltünk, azzal holnap is elleszünk valahogy. Ám a járvány és a gazdasági válság most megmutatta, mire vezet a reformok elmaradása. Kiderült, mit jelent a gyakorlatban az olcsó munkaerőre alapozott versengés elavult gondolata és gyakorlata, a digitális átállás elmulasztása, az átváltható készségek fejlesztésének hiánya. A koronavírus-járvány mellbe lökött minket, hogy amit eddig is tudtatok, azt végre meg kellene csinálni. Kevés olyan tényezőt tudnék említeni, ami ne ráerősített volna a már meglévő tudásunkra.

Gyakran mondjuk, „nekünk Mohács kell”, csak egy válság láttathatja be a magyar döntéshozókkal, milyen változásokra van szükség. Csakhogy Mohácsnál rossz irányba is lehet fordulni. A válság most itt van, mégsem látni a jeleit itthon az eddig taglalt tapasztalatok levonásának. Min múlik az, hogy egy ország képessé válik egy nagyszabású történelmi fordulatra, az ehhez szükséges politikai döntések meghozására, mint az Finnország, Dél-Korea, Németország, Japán esetében korábban megtörtént?

A kulcsa mindezeknek a politikai akarat, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A versengő pártpolitika stabil alapját adó konszenzusok, közös célkitűzések, az alapvető játékszabályok védettsége és tiszteletben tartása úgyszintén meghatározó tényezők. Általános recept nincs, hiszen minden történelmi helyzet más, minden nép más mentalitású, más történelmi hagyományokkal rendelkezik, és a közösen meglévő elemek ellenére minden kihívásban mindig van valami újszerű, tehát a felhalmozott tapasztalatokra sem támaszkodhatunk teljes mértékben. Mégis megfogalmazhatjuk fő szabályként, hogy a történelem számos alkalommal felajánl lehetőségeket a politikai elit számára. Minden ország egy történeti úton halad, ami idővel egyre szűkíti a választási lehetőségeit, ám vannak olyan csomópontok, amikor lehetőség nyílik a változtatásra, új intézmények létrehozására. Például véget lehet vetni a korrupciónak, digitalizálni az ország gazdaságát, vagy meg lehet hozni más olyan döntéseket, amelyeket ha komolyan vesznek a társadalomban, akkor tényleg érdemi változásokat lehet elérni. Az, hogy ma bizonyos országokat irigylünk a jólétük, életminőségük, tiszta közéletük miatt, ilyen kritikus fordulatok eredményeként alakult ki. Hollandia konszenzuális demokráciája az elitek sikeresnek bizonyuló válasza volt az első világháborút követő elképesztő polarizációra és bénultságra. A sokak által mintának tekintett Svédországban a jóléti állam több évtizedes, egymást követő és erősítő döntések eredményeként állt elő, egyáltalán nem volt eleve létező történelmi adottság.