Tóth Bea A traumának felszínre kell törnie

Somogyi Tamás: Nem hagyhatod magukra a nézőket

Somogyi Tamás rendező bábelőadásban vitte színre a gyermekek ellen elkövetett szexuális abúzus agyonhallgatott témáját. A Lili és a bátorság című darab kapcsán szóba került, hogy miért ragaszkodik a valóság bemutatáshoz, miről nem esik szó otthon és az iskolában, lehet-e didaktikus célja egy előadásnak és hogyan látja a bábszínház jelenlegi helyzetét. Az előadást július 14-én mutatták be a Mesebolt Bábszínház, a Kőszegi Várszínház és a Vojtina Bábszínház koprodukciójában.

Számos előadás született válásról, halálról, de ebben a témában magyar nyelven irodalmi mű még nem. Miért választotta Paulik Móni és Vincze Zsuzsi regényét?

Azokkal a témákkal dolgozom, amelyek itt vannak körülöttünk, a mindennapjainkban vagy a közéletben. Sajnos a gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazás is ilyen. De ide sorolom a felnőtt-felnőtt közötti erőszakos testi közeledést is, amit a gyerekek is érzékelhetnek, amiről hallhatnak otthon vagy éppen a médiában. Eközben az oktatás távolról sem foglalkozik az erőszakkal, a szexuális bántalmazással, az előadásunkban is fontos szerepet játszó jó és rossz titkokkal, a nemet mondás képességével, vagy azzal, hogy kit nevezünk bizalmi személynek és hogyan állapíthatjuk meg, hogy kiben bízhatunk. Ezekről már gyerekkorban beszélni kellene. Az iskolával ellentétben a színház nem akar semmit tanítani, egy műalkotásnak nem is lehet didaktikus célja. Mi kérdéseket, gondolatokat vetünk fel, lehetőleg úgy, hogy mindenki elkezdje keresni magában a saját válaszait.

A Sipos-ügy, és Kaleta-féle pedofilbotrány is közrejátszott a témaválasztásban?

Ezek az ügyek már a próbafolyamat közben és után láttak napvilágot, és elég érzékenyen érintettek bennünket is.

A szokásosnál nagyobb felelősség volt színre vonni a Lili és a bátorságot?

Igen, mert nem lehet magukra hagyni a nézőket az előadás végén, körbe kell venni kísérő programokkal, segédanyagokkal. Először is értesítjük a szülőket, a pedagógusokat a darab témájáról – és meg is nézhetik az előadást, még a gyerekek előtt. Az előadás után pedig drámapedagógusok által vezetett foglalkozáson játszunk és beszélgetünk a gyerekekkel, valamint szakmai anyagok és gyerekeknek szóló foglalkoztatófüzet is készülőben van. Színházi, művészi tekintetben pedig tökéletesen fel kellett készülnünk a témára. Kutattunk, olvastunk, elmélyültünk ennek a rettenetes helyzetnek a lélektanában. Szerettünk volna pontos mondatokkal, gesztusokkal és dramaturgiával elmesélni egy ilyen történetet úgy, hogy aközben színház és dráma maradjon, ne pedig tanmese. Formailag is sok mindent segített a témában való jártasságunk. Egy dolgot említenék: a bántalmazás pillanataiban a Lili bábot szétválasztjuk az addig végig vele mozgó élő színésztől. A szakirodalom szerint pont így tárgyiasul a gyermek teste, és szakad el a lelkétől. Több beszámoló szerint, egy áldozat úgy tud túlélni egy erőszakos helyzetet, ha önmagát a saját testén kívülre helyezi, kívülről látja önmagát. Később a test és a lélek összeillesztésén dolgozik, gyakran egy életen át.

Csak egy báb szerepelt a darabban, Lili. Miért?

Akkor érdemes bábot használni egy előadásban, ha az valamilyen jelentéssel töltődik. E történetben ez Lili figurájánál kapja meg azt a plusz jelentésréteget, amit használni szerettünk volna. A gyermek testének tárgyiasulását, azt, hogy „önmagán kívül van valaki”, báb nélkül nem tudnánk ilyen erősen megmutatni. És így az erőszak is olyan absztrakt formában jeleníthető meg, ami távolságot nyújt és ez által meg is védi a nézőket.

Az volt a benyomásom, nagyon megszerették a bábot.

Igen, és ez elkerülhetetlen. Varga Bori, a báb mozgatója úgy érezte, hogy benne összegződnek az áldozatok történetei és traumái. Mi is így éreztünk az egész előadással kapcsolatban.

Egy gyermekeknek szóló bábelőadás meddig mehet el, ha traumáról van szó?

A színház nem traumákban gondolkodik, hanem igyekszik jól, pontosan, művészi eszközökkel megmutatni helyzeteket, állapotokat, figurákat. Színháztól függetlenül azt gondolom, hogy egy traumának mindenképpen a felszínre kell törnie és az áldozatnak segítséget kell kapnia, mert az sokkal jobb, mintha évekig vagy akár örökre eltemetné magában az érzéseit. Szükség van a szembesülésre és a megnyílásra. Ha netán traumatizált gyermek ül be az előadásunkra, akkor a rövid távú feladatunk, hogy az előadáson és a foglalkozáson az esetleges megnyílását jól kezeljük, ne zárjuk őt vissza abba, amiben addig volt. Utána segítségül hívunk egy olyan bizalmi személyt, akivel tovább mehet a feldolgozás útján. Szerencsére, a gyerekek többsége nem érintett áldozatként, de nekik is meglesznek azok a kérdéseik, amikről gondolkodhatnak: titkokról, bizalomról, barátságról, felnőttel szembeni kiállásról, bátorságról. Visszajelzések alapján tudjuk, hogy az előadást követően a gyerekek és szüleik között elindul egy ilyen párbeszéd.

A felmérések szerint minden ötödik gyermek lehet szexuális abúzus áldozata, így akár érintett is ülhet a nézők között.

Igen, készültünk erre. A színházpedagógusok tudják, milyen formában jöhet a „kibukás” és milyen – nem is olyan egyértelmű – jelei lehetnek az érintettségnek. A színészek is tudják, hogy előfordulhat, hogy az előadás közben valaki föláll és kirohan vagy más szélsőséges reakciót mutat. Ne felejtsük el, érintettség lehet egy feldolgozatlan szexuális jellegű kép vagy filmrészlet látványa, egy rossz titok őrizgetése. A trauma nagyon sokrétű.

Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértőt kértétek föl, hogy segítse a darab elkészülését, aki először nem gondolta, hogy színpadra lehet vinni egy ilyen, elmondása szerint érzékenyítő, de nem feltáró mesét. Hogyan sikerült meggyőzni őt?

Én nem akartam meggyőzni. Valószínűleg látta, hogy mindannyian komolyan vesszük ezt a programot, ezért ő is mindenben segített. Az első beszélgetésen rögtön azt kérdeztem, mi kell ahhoz, hogy ez az előadás szakmailag biztonságosan működjön. Amit mi akkor megbeszéltünk, azt olyan minimumnak tűztük ki, ami alá nem mehetünk.

Háromféle lezárás került szóba.

Ez az előadás dramaturgiailag egyik legnehezebb kérdése. Az első verzió jogi és rendőrségi procedúrákat érintett. Hazugság lett volna azt állítani, hogy egy kedves rendőr bácsival való beszélgetés majd megoldja a helyzetet, mivel ma Magyarországon az ügyek alig néhány százaléka jut el a bíróságig, a szülő pedig vívódik, hogy egyáltalán tegyen-e feljelentést, miközben az áldozatot újabb és újabb procedúra várja. A második verzióban az elkövetőt egy báb formájában kilőttük volna a cirkuszi ágyúból az űrbe, de ez a lezáratlanság érzetét keltette, túlságosan mesei volt. Végül a harmadik befejezést választottuk, és azt vettük figyelembe, hogy Lilinek mi lenne a legjobb: az, ha a rossz titkát elmondja anyukájának, a cirkuszi közösség – akik közt a történet játszódik – kitagadja az elkövetőt és eltávolítja Lili közeléből, a kislány pedig megpróbál visszatérni a bántalmazás előtti életéhez. Ebben van feloldás, anélkül, hogy becsapnánk magunkat vagy bagatellizálnánk az ügy súlyát.

Lili mozgatója, Varga Bori magában érezte minden gyermek fájdalmát, Csató Katában, az édesanyát játszó színészben pedig az anyatigrist ébresztette föl a szerepe. A szexuális bűncselekményt elkövető bűvész szerepét játszó Lukács Gábornak volt talán a legnehezebb dolga.

Manipulátorként szemrebbenés nélkül kell működtetnie a hatalmi hierarchiát egy gyermekkel szemben – a legnagyobb természetességgel, „elegánsan” és „nagyvonalúan”. Más, romlottnak nevezhető színpadi alak esetében könnyebb kapaszkodókat találni. A politikai hatalomra való törekvés is hatalmi játszma, de mégis hétköznapibbnak tűnik, mint egy ilyen ügy, ahol egy gyerekkel szemben követsz el életre szóló gaztetteket. Ennek a motivációit nehéz magadnak megmagyarázni és utána működtetni.

És rendezőként hogyan kapcsolódik a darabhoz?

Az emberségemmel.

Hogyan látja a kortárs bábszínház jelenlegi helyzetét itthon?

Sok pozitív kezdeményezés kap teret ebben a nagyon izgalmas műfajban, mind tematikai, mind formai értelemben. Több helyen az országban azt érzem, hogy a bábszínház lehetne a helyi alternatív színház a gyakran izgalmas témafelvetés és a formai kísérletezés miatt. Alternatíva is, de miután az előadások többsége gyerekeknek szól, a felnőttek kevésbé fedezik fel a műfajt. A bábszínháznak meg kell találnia önmaga helyét a színházi világban és ennek képviseletén és kommunikációján is dolgoznia kell még.

Felnőttek részéről is?

Természetesen. Néhány évtized alatt elszoktak ettől a korosztálytól független műfajtól. Ma a bábszínházaknak általában nem marad energiájuk felnőtt előadásokat készíteni, pedig mind a rendezőknek, mind a színészeknek szükségük lenne rá. Alternatív társulati formában működni pedig azért nehéz, mert a műfaj elég költséges.

Névjegy

Somogyi Tamás
rendező, dramaturg, színházpedagógus

  • 1989-ben született
  • 2012 óta a hazai bábszínházak állandó vendégrendezője
  • 2014 óta előadásai sikert arattak nemzetközi fesztiválokon is, többek közt a világ egyik legrangosabb felnőtt bábszínházi fesztiválján, Byalistokban.
  • 2016 óta rendszeresen tanít és tart színészeknek tréningeket
  • 2018 óta báb és tánc-színházi előadások dramaturgja 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.