A vezető informatikai cégeknek túlságosan nagy a hatalmuk felettünk

Kormos Lili | 2022.09.15. 15:32

Olvasási idő kb. 15 perc

Vannak-e határai a szólásszabadságnak, és ezeket a határokat eltolta-e a közösségi média használata? Van-e joguk a tech-óriásoknak ellenszegülni demokratikus fölhatalmazással rendelkező kormányok akaratának, például a koronavírussal szembeni védekezés során? Hogyan hatnak az algoritmusok az életünkre? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Reich Orsolya filozófussal.

Jamie Susskind a Politika a jövőben című könyvében arról ír, hogy bizonyos fogalmak, amelyeknek a jelentését eddig adottnak vettük, mint például a demokrácia, a szabadság, a tulajdon, miként alakulnak át napjainkban a digitális-technológiai fejlődés hatására. Susskind ezzel a véleményével nincs egyedül. Sokan úgy gondolják, hogy a digitális korszak eljövetelével a véleménynyilvánítási szabadság határai elmosódtak, nincs többé világos képünk arról, hogy mit szabad mondani, és mit nem. Egyetért ezzel a diagnózissal?

Kicsit naivnak érzem az elképzelést, hogy a digitális korszak előtt teljesen világosak lettek volna a véleménynyilvánítás szabadságának határai. A vonatkozó törvények vagy éppen emberi jogi deklarációk jellemzően úgy fogalmaznak, hogy az embereknek joguk van a véleménynyilvánítás szabadságához, és ahhoz, hogy az állam ebbe ne avatkozzon bele. Viszont mindig voltak olyan esetek, amelyek végül bíróság elé kerültek, és ott dőlt el, hogy az adott megszólalás korlátozása jogos-e vagy sem.

Akkor mindösszesen annyi volna az újdonság, hogy a korábbinál lényegesen nagyobb közönség elé kerülhet ki sokkal több ember véleménye, de a szólásszabadságról alkotott fogalmunk ettől nem lett homályosabb?

Az kétségtelen, hogy a korábbiaknál sokkal több ember tud részt venni a nagy közönség előtt zajló közéleti vitákban, és ez a vita folyamatosan zajlik. Ez egészen biztosan új, korábban nem ismert problémákat hozott magával. Az állításom mindössze az, hogy a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának pontos jelentése sosem volt teljesen egyértelmű, világos és mindenki által osztott. Abban nagyjából mindenki, aki a demokrácia talaján áll, egyetértett a közösségi média megjelenése előtt is, hogy a szólásszabadág körébe biztosan beletartozik, hogy lehessen azt mondani, hogy „a miniszterelnök államférfiúi teljesítménye a béka segge alatt van”, vagy azt, hogy a kormány nem végzi jól a dolgát és így tovább. Ilyen megnyilvánulásokkal kapcsolatban általában nem volt, és közösségi média ide vagy oda, továbbra sincs vita a szólásszabadság védelmezői között.

De mindig voltak és lesznek is esetek, ahol nem fogunk egyetérteni. Ennek az oka az, hogy nem feltétlenül értünk teljesen egyet abban, hogy miért is fontos a szólásszabadság egy demokráciában, mi indokolja azt, hogy egy demokratikus jogállamban szabadságunkban álljon mindenféle dolgokat mondani vagy kifejezni. Mint ahogy abban sem, hogy ezek az indokok miképp súlyozódnak más szabadságokat és jogokat alátámasztó indokokkal szemben. A ’80-as, ’90-es évek fordulóján nagy tiszteletnek örvendő filozófusok között zajlott egy vita arról, hogy a pornót védelmezi-e a szólásszabadság vagy sem. Néhányan azt mondták, hogy tetszik vagy sem, beletartozik, mások pedig azt, hogy mindazok az indokok, amelyek miatt a szólásszabadságot védelmezzük, a pornó esetében nem állnak fenn. Megint mások pedig azt, hogy ugyan szólnának jó okok amellett, hogy ne korlátozzuk a pornóproducerek önkifejezési szabadságát se, vannak azonban ezeknél sokkal súlyosabb indokaink, amik a korlátozás mellett szólnak. De ezt csak annak illusztrációjául említem, hogy „régen” sem volt a szólásszabadág mindenki által pontosan ugyanúgy felfogott.

Fotó / Reich Orsolya archívuma

Miközben a közösségi média felületei végtelenbe nyúló teret kínálnak a véleménynyilvánításra, mégsem kontroll nélküli felületek, hiszen vannak szabályok. A profilokat korlátozhatják vagy akár meg is szüntethetik. Ez rendben van, hiszen akkor, ha elmegyek egy házibuliba, ott is elfogadom a házigazda által hozott szabályokat, és számolok azzal, hogy a megszegésük esetén hazaküldenek. Másfelől viszont ott az aggasztó perspektíva, hogy egy algoritmus által eltüntethetővé válnak emberek, de legalább egyes gondolataik ezekről a felületekről.

Ez egy roppant összetett kérdés. Fontos látnunk, hogy a közösségimédia-felületek régebben lehet, hogy leírhatóak voltak egy házibuli metaforájával, de ezek az idők már elmúltak. Ma már ezek a platformok a közösségi életben való létezés terepei. Sokan úgy gondoljuk, hogy hiába vannak magántulajdonban, ezek igazából magántulajdonú közterek, amiket az államnak szabályoznia kell, mert hihetetlenül fontos szerepet töltenek be a demokráciáinkban. Egy házibuliban elfogadható, ha a házigazda azt mondja, hogy nem szeretné, ha a vendégek számára visszatetsző gondolatok megvitatásával töltenék az estét, aminek létrejöttét ő biztosítja. Nem jogsértő, ha kitessékel a nappalijából, ha mégis megteszem. Lesz még ezer házibuli és hasonló rendezvény, ahol megpróbálhatom meggyőzni a résztvevőket, hogy az én álláspontom helyes ebben vagy abban a kérdésben. Ha azonban Mark Zuckerberg dönt úgy, hogy bizonyos gondolatok nem fejezhetőek ki az ő „nappalijában”, akkor azon gondolat képviselőinek nem lesz igazán alternatív „házibuli”, ahol meggyőzhetnék polgártársaikat igazukról. Ez megengedhetetlen egy demokráciában. Ugyanakkor, ha semmilyen szabály nincs, egy ekkora házibuli nagyon gyorsan toxikussá válik.

De akkor mi a megoldás?

Szabályozás, mégpedig olyan, amely az emberi jogok érvényesülését nem ássa alá. Amikor egy állam vagy éppen az Európai Unió azt mondja, hogy bizonyos tartalmak nem kerülhetnek ki közösségi felületekre, illetve, ha kikerülnek, a platformoknak komoly büntetés terhe mellett nagyon gyorsan el kell azokat távolítaniuk, akkor arra motiválják ezeket a platformokat, hogy minden olyan tartalmat, amely esetleg nem elfogadható az állam szerint, már a felkerülésük előtt kiszűrjenek. Mi történik ekkor? A szólásszabadságunk sérül, mert bizonyos dolgokat nem fogunk tudni megosztani. A mesterséges intelligencia alapú szűrők arra lesznek kiképezve, hogy a büntetés elkerülése végett minden gyanús tartalmat kiszűrjenek. Ha nincs beépítve olyan mechanizmus, amivel a felhasználók hatékonyan vitatni tudnának egy ilyen döntést, akkor egy lekorlátozott térben kell kommunikálnunk egymással. Viszont ez a büntetéses-beépített szűrős megoldás relatíve olcsó és hatékony, ezért igen tetszetős a döntéshozók számára. Ez az egyik időről-időre felmerülő probléma a közösségi platformok szabályozásával kapcsolatban.

Mi a másik?

Ahogy már utaltam rá, ezek a platformok ma olyan közösségi terek, ahol megvitatjuk a politikai nézeteinket, információkat szerzünk, s ezek alapján aztán eldöntjük, hogy adott esetben a kormányunk felelősen viselkedik-e, megfelelő teljesítményt nyújt-e és így tovább. Ezeken a felületeken állampolgárként tudunk létezni. A baj az, hogy ezek a platformok, pontosabban a mögöttük álló cégek, rettenetes erőt képviselnek. Hihetetlen hatalmuk van afölött, hogy milyen információk jutnak el hozzánk, s erre nekünk, felhasználóként, csak minimális befolyásunk van. Ha nem tetszik a működésük, gyakorlatilag nem tudunk csinálni semmit. Persze, voltak és vannak emberek, akik azt mondták, hogy egyáltalán nem tetszenek nekik a Facebook működési elvei, leiratkoznak a felületről. Ez remek, csak nincs alternatíva, ahol ugyanazokat az információkat be tudnánk szerezni, vagy ugyanúgy hozzájárulhatnánk a közvélemény formálódásához.

Van erre bármiféle megoldás egyébként?

Vannak mindenféle megoldási elképzelések. Az egyik, jogvédők körében népszerű megoldás például az lenne, hogy az információk és hálózatok, amelyeket jelen pillanatban több közösségimédia-felületen párhuzamosan építünk fel magunknak, mozgathatóak legyenek. Ha nekem nem tetszik a Facebook előírása azzal kapcsolatban, hogy lehet-e meztelennek tűnő szobrok képeit megosztani vagy sem, akkor átmehessek egy másik szolgáltatóhoz anélkül, hogy elveszíteném a szociális hálómat. Jelenleg van a felhasználó, az ő barátai, és a Facebook nevű cég dönti el a feje fölött, hogy mit lát abból, amit a barátai megosztanak. Viszont elképzelhető lenne, hogy ezeket a tevékenységeket másképp lássa, hogy egy másik algoritmus jelenítené meg őket az üzenőfalon. Vagyis elképzelhető lenne, hogy létezik egy másik cég, amely szintén működtet egy felületet, és oda a felhasználó átviheti a teljes hálózatát. Az egyikünk olyan céget választana, amely a hírfolyamban megosztott cicás videókat preferálja, a másik meg olyat, ahol az algoritmus azoknak az ismerősöknek a bejegyzéseit részesíti előnyben, akik érdekes újságcikkeket osztanak meg. Ez nagyon sokat segítene abban, hogy az egyes platformoknak ne legyen túlhatalmuk afölött, ahogy a világról gondolkodunk.

Ez remekül hangzik, de mintha a világról való gondolkodásunkkal kapcsolatban nem a nagy tech-cégek befolyása lenne a fő probléma. Hiába nincs az egyes platformoknak túlhatalmuk afelett, hogy mit látnak a politikai közösség tagjai a világból, ha a politikai közösség egyes tagjai fénysebességgel osztanak meg hamis tartalmakat mindenféle felületeken. Ezeket a hamis információkat aztán sokan elhiszik, s ezekre alapozzák aztán például a választói döntéseiket.

A hamis információk terjedése nagy probléma az egész világon. Ma például arról, hogy az oroszok mit csinálnak Ukrajnában, vagy az ukránok mit csinálnak az orosz katonákkal, rengeteg hamis információ terjed. Ezeket a különböző államok próbálják ellensúlyozni, például tényellenőrző csapatok felállításával, de ez az egész mégis, rettenetesen problémás. Ugyanis megint ott kötünk ki, hogy valakik el fogják dönteni, hogy mi az igazság és mi nem, és ez nem annyira kompatibilis a szólásszabadság gondolatával, ráadásul nem szünteti meg a dolog okát. Az igazi kérdés az ugyanis, hogy miért terjednek ennyire ezek a dezinformációs tartalmak. Hát azért, mert a közösségi médiaplatformok üzleti modellje azon alapul, hogy az emberek töltsenek lehetőleg minél több időt az adott felületen. Ezt pedig úgy a legegyszerűbb elérni, ha szenzációs, exkluzív, vagy legalábbis annak látszó tartalmakat kínálnak nekik.

„Jönnek az UFO-k, akik megmérgezik a COVID-vakcinákat, és húsz év múlva mind meghalunk, akik beadattuk magunknak a védőoltást.” Ez túlzás, de az ilyen típusú információk nyilván sokkal jobban megragadják a felhasználók figyelmét, mint azok a cikkek, amelyek arról szólnak, hogy XY tudós kimutatta, az emberiség 0.2 százaléka allergiás csupán a COVID-vakcinára. Innen könnyű belátni, hogy az algoritmus melyik tartalmat tolja majd a felhasználó falára. Ahhoz, hogy a félreinformáló vagy szimplán hamis tartalmak kevésbé terjedjenek, úgy kell átalakítani a profitszerzési lehetőségeket, hogy a platformoknak ne legyen érdekük ezeket terjeszteni. Illetve óriási szükség lenne a médiatudatosság oktatására, bár ez a legkevésbé népszerű megoldás, mert a törvényhozók jobban szeretik a közvetlen módszereket.

De ezek a beépített kontrollfunkciók, legyen szó letiltásról vagy ­factcheckingről, az összeesküvés-elméletek táptalajai, hiszen azok, akik elhiszik ezeket a konteókat, azt mondják, így hallgattatják el az igazságot. Szóval az egyik problémát megoldottuk, de mindjárt meg is jelent a másik.

Ez így van, és ezért is tartom jobb megoldásnak az üzleti ösztönzők megváltoztatását a törvényhozás által, illetve a médiatudatosság növelését. Azok, akik nem tudják megállapítani, hogy kinek mekkora a legitimitása, nyakló nélkül osztanak meg tartalmakat.

Egyébként értelmes ismerőseim heti rendszerességgel osztanak meg a rák gyógyításában tett szenzációs felfedezésekről szóló híreket, vagy épp nemzetközi hírességeknek tulajdonított idézeteket, amelyek talán soha el sem hangzottak.

Élt egy olyan elképzelés, hogy a fiatal felhasználók hajlamosabbak erre, pedig ez egyáltalán nem igaz. Az a generáció, amelyik már a közösségi médiában nőtt fel, sokkal több kritikai érzékkel viszonyul hozzá. Akik ezeket a szenzációs tartalmakat megosztják, nem értik, hogy az eléjük kerülő információkat alig szűrik ahhoz képest, ahogy mondjuk harminc évvel ezelőtt szűrték őket.

Csakhogy a háborús dezinformációnak, akár az egészségügyi témájú, minden tudományos megalapozottságot nélkülöző cikkeknek is, nagyon káros következményei lehetnek.

A megoldás akkor sem a tiltás. Meg kell tanítani az embereket, hogy mit jelent, amikor egy cikknek az a címe, hogy „Szenzációs áttörés”.

Többször említette az állami beavatkozás szükségességét. Be kell valljam, nekem ezzel kapcsolatban nem múltak el beszélgetésünk során a rossz érzéseim.

Ezért nem tudom hibáztatni. Amikor a magyar kormányban felötlik a Facebookon való szólásszabadság szabályozásának a gondolata, akkor az emberben nyilván felmerül, hogy akarná-e vajon, hogy Mark Zuckerberg helyett Varga Judit gyakoroljon befolyást afölött, hogy milyen információ jut el hozzá. De az tagadhatatlan, hogy ma a nagy tech-cégeknek túlságosan nagy a hatalmuk felettünk, és nem csak abban, hogy milyen információk kerülnek a szemünk elé, hanem számtalan más területen is. Ha valódi demokráciákban akarunk élni, ezt a túlhatalmat vissza kell szorítanunk. Gondoljunk egy pillanatra például arra, hogy mi történt Európában a COVID-applikációkkal. A kormányok egy részének az volt az elképzelése, hogy ezek egy-egy centrális szerveren fussanak, így rálátást szerezhessenek arra, hogy ki kivel találkozott, milyen láncokon terjed a vírus. Erre az ­Apple és a Google azt mondta, hogy ez ki van zárva, és csak olyan appokat tesznek jól használhatóvá a saját eszközeiken, ahol a kontaktok kiértékelése az egyes telefonokon zajlik, tehát senki nem látja, hogy a felhasználó kikkel találkozott, és egyáltalán, volt-e fertőzésveszélyes kontaktja.

Sokan úgy gondoltuk, hogy mindenféle okokból a Google és Apple által favorizált decentralizált megoldás volt a helyes, de az mégis felháborító, hogy a Google meg az Apple dönti el, kormányokkal szemben, hogy mi lesz a helyes megoldása a pandémia kezelésének. Egy demokráciában a hatalom a néptől ered, ehhez képest itt a nép képviselői mondtak valamit, amire két magáncég azt mondta, hogy márpedig nem. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a magáncégek álláspontjával, akkor is hatalmas baj, hogy ez megtörténhetett.

Az mennyire hajtja a magáncégek malmára a vizet, hogy az állampolgárok mindinkább elveszítik az államba vetett bizalmukat?

Ez jó kérdés, és magam sem vagyok biztos a válaszban. Talán. De akárhogy legyen is, az életünk kereteit meghatározó szabályok meghozatala a demokratikus meghatalmazással bíró kormányok feladata és nem magáncégeké.

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés