A zsidó nép fennmaradása jobban érdekel a politikai filozófiai elveknél

Tatár György: A Szabadság téri emlékmű ideológiai hazudozás

| 2021.05.21. 06:26

Olvasási idő kb. 16 perc

Többféle magyarázat született arra, mi vezetett e mostani krízishez. A palesztin családok kitelepítése Kelet-Jeruzsálemben, az izraeli rendőrök fellépése a Templom-hegyen, Netanjahu kavarása a hatalmon maradása érdekében, a Hamasz törekvése a befolyása növelésére – csak hogy a legnépszerűbbeket említsem. Van értelme az éppen aktuális izraeli-palesztin konfliktusban konkrét kiváltó okot keresni vagy mindig csak ürügyekről beszélhetünk?

Nincsen „mostani krízis”: fél évszázadnál is hosszabb ideje halmozódnak ugyanazok a feszültségek, amelyek hol a mélyben parázslanak, hol a felszínre törnek. A palesztin családok nem lettek kitelepítve, a több évtizedes birtokjogi vita most jutott el (arab kezdeményezésre) a Legfelső Bíróságig, amely kimondta, hogy a szóban forgó pár ház csakugyan zsidó tulajdonban volt és van, azaz a jordán megszállás alatt betelepített családok vagy fizessenek lakbért, vagy távozzanak belőle. Az izraeli rendőröket a Templom-hegyen megtámadták a Ramadan utolsó napjára odagyűlt muszlim tömegek. Tudni kell, hogy ott egyáltalán nincsenek elhajítható kövek. Mintha a magyar rendőrséget kőzáporral támadnák meg a Hősök Terén. Ez csakis úgy lehetséges, ha már hosszabb ideje készülnek az összecsapásra, és zsebben, zsákban hordják oda a köveket. A megtámadott rendőrség kétségkívül behatolt az Al-Aksza mecsetbe, már csak azért is, hogy megfékezze a kőutánpótlást. A „Netanjahu kavar” kitétel értelmezhetetlen. Hogy érte el azt, hogy a muszlimok tonnaszámra készletezzenek követ a mecsetben, valamint azt, hogy a Hamasz készítsen elő több ezer(!) kilövésre kész rakétát? A Hamasz pedig nem szorul rá, hogy növelje a befolyását: óriási a befolyása, a jelenlegi Palesztin Autonómia csak elnyomással és mindennemű demokrácia elfojtásával képes fennmaradni vele szemben.

Sokak szerint ebben a válságban az új elem és egyben a legrémisztőbb fejlemény az, hogy olyan településeken, ahol eddig viszonylag békésen éltek egymás mellett zsidók és arabok, most polgárháborús jeleneteket látni, ami az utolsó illúziók elvesztését jelenti a két etnikum együttélésével kapcsolatban. Ön is így látja?

Ez kétségkívül új elemnek tűnhet, valójában az egyik legrégebbi elem, amelyről a legtöbben már azt hitték, hogy elmúlt. Fontos kiemelni, hogy ezek a városi összetűzések arab pogromkísérletekkel kezdődtek, aztán a zsidók részéről is előkerült a csőcselék, de kizárólag felgyújtott zsinagógákról tudunk, felgyújtott mecsetekről egyről sem. Itt igazából nem két etnikum nem fér meg egymással, hanem két kulturális-vallási civilizáció. Végtelenül leegyszerűsítve: ahol eddig a zsidók megjelentek, mindenütt fennmaradt az érkezésük előtti nép, nemzet, állam, kultúra. Ehhez képest az egész Közel-Keleten, Észak-Afrikában, azaz a hajdani Bizánci Birodalom, a Perzsa Birodalom és a Nyugat-Római Birodalom egy részén az addigi – főleg keresztény – kultúra majdnem nyom nélküli eltűnését vonta maga után az iszlám megjelenése. Egyetlen kivétel Egyiptom, tíz százaléknyi kereszténnyel. Egészen tragikus, hogy az Izraelen belüli arab pártok vagy közismert személyek nem lépnek fel eltökélten a pogromok és Tóra-égetések ellen, amit ellenkező oldalról a zsidó vandálokkal szemben még a zsidó telepes szervezetek vezetője is megtett. Ez azt vonhatja maga után, hogy az izraeli cégek és állami szervek egyáltalán nem mernek majd arabokat foglalkoztatni, különösen veszélyes üzemekben. 

Ami azért drámai, mert egy hete még úgy tűnt, hogy – a történelem során először – a kormánykoalíció része lesz egy arab párt, amibe akár azt is bele lehetett látni, hogy egyszer talán az izraeli arabok is a hazájuknak tekinthetik Izraelt. A polgárháborús képek ezt a reményt biztosan lerombolják.

Én nem örültem volna annak, hogy egy anticionista párt legyen a kormányban egy cionista szemléletű államban. Soha nem is kerülhetett volna sor ilyesmire, ha a parlament nem merült volna fülig bele a részben kisszerű, nagyrészt pedig egyéni érdeket szolgáló politikai küzdelmekbe és korrupcióba. Az arab pártok egyike sem képviselte eddig soha az izraeli arab társadalom valóságos érdekeit. Az arabok integrálását az izraeli társadalomba szinte kizárólag a zsidók erőltetik (ezt én főleg az egyetemeken tapasztaltam), az arab politikusok az ellenkezőjében érdekeltek: nekik az kell, hogy az arabok mindig is arabokra szavazzanak, a programoktól függetlenül. Egyelőre a törzsi politizálás kultúrája nem látszik feltörhetőnek. Ebben a vallási-nacionalista kultúrában valójában egyáltalán nem lehetséges az, hogy az arabok a hazájuknak érezzék Izraelt. Egyéni kivételekről tudunk, nem is kevésről, de ennek általánosként való felmutatása egyszerűen ideológiai hazugság. Kivált annak az uralkodó nézetnek az ismeretében, amely szerint a zsidóknak soha semmi történelmi közük nem volt se Izrael földjéhez, se Jeruzsálemhez, vagyis pusztán gyarmatosító betolakodók ott.

Nyugaton inkább így fogalmaznak: lehet, hogy a zsidók valamikor ezen a földön éltek, de azóta sok víz folyt le a Jordánon. Mire eljött a modern Izrael megalapítása, addigra ez a föld az araboké is lett. A zsidók tehát jó részt betelepülők. Ebből az következik, hogy meg kell osztozniuk a területen, tehát csak a két állami megoldás legitim.

A Nyugat még soha nem mutatott egyetlen olyan konfliktust sem, amelyre megoldást jelentett volna a „két állam”. Fel sem merült Észak-Írország esetében, hogy osszák meg Anglia és az Ír Köztársaság között, ahogy Baszkföld vagy Katalónia esetében sem. Ha nemzetiségi feszültség van Romániában, mint ahogy van, akkor az Európai Unió szerint az volna a jó megoldás, ha Erdély egy része elszakadna Romániától? Továbbá: a zsidók „betelepülők” lennének? A lengyelek Sziléziában, mik? Az oroszok a Baltikumban, Kalinyingrádban, Karéliában, Kirgizisztánban, mik? A csehek Szudétaföldön? Ezeken a helyeken vagy elűzték az ott élőket, vagy legalábbis szerették volna ezt tenni. Sehol nem merült fel a két állami megoldás. Ha összecsapások történnek Párizs külvárosaiban a rendőrség és az ottani muszlim lakosság közt, akkor nem merül fel, hogy ideje államilag is szétválasztani őket.

Mondok három állítást. Az első: Izrael demokrácia. A második: Izrael zsidó állam. A harmadik: a Libanon-Szíria-Jordánia-Egyiptom által határolt területen egyetlen állam működik: Izrael. Úgy tűnik, a három állításból legfeljebb kettő lehet egyszerre igaz. Ha ezen a területen egy állam van és az demokratikus, akkor az az állam nem lehet zsidó, hiszen a népesség közel fele ezt nem akarja. Ha egy állam van és az zsidó, akkor nem lehet demokratikus, mert a népesség közel felét ehhez ki kell zárni a politikai részvételből. Ha Izrael zsidó is és demokratikus is, akkor viszont nem töltheti ki az egész területet egyedül. Van olyan megoldás, amely mind a három feltételt kielégítheti?

A népek létezésének nem a demokrácia a legmagasabb célja, hanem a létezés maga. A demokrácia erkölcsi és politikai célként legfeljebb ezután következhet. A létükért harcoló népeken nem szokás a demokratikus ügyvitelt számon kérni. Ugyanakkor, ha nem a demokratikus elvek érvényesülésével, akkor vajon mivel magyarázza az EU azt, hogy Izraelben az arab lakosság létszáma az állam létrejötte óta folyamatosan növekedik, míg az egész iszlám világból gyakorlatilag eltűnt a zsidóság és – Egyiptom kivételével – a kereszténység is? Mi okból nem hajlandó az EU észlelni, hogy miközben az izraeli arabok gyarapodnak, a határon túli magyarok száma szünet nélkül csökken? Lehet valakinek az a rögeszméje, hogy Izrael nem elég demokratikus. És melyik arab állammal vetjük ilyenkor össze? Szíriával? Libanonnal? Szaúd-Arábiával? Ha a Nyugat el van azzal, hogy a földkerekség 95 százaléka nem demokratikus állam, talán ezt is kiheveri valahogy.

Izrael nyilván az öt százalékhoz tartozik, de ebből nem az következik, hogy az állam területén élő népesség nagyjából felét nem lehet kizárni a politikai jogok gyakorlásából?

Az arabok Izraelben politikailag és minden szempontból szabadon tevékenykedhetnek, és a polgári egyenlőségnek megfelelően szavaznak. Mit gondol, honnan van az izraeli parlamentben hat arab párt? Izrael lakosságának a 25 százaléka nem zsidó, nem a fele. Az ország minden polgára jogilag teljes értékű polgár, szavazati joggal. Az egyetemek tele vannak arab diákkal. Itt valami tévedést gyanítok.

A népesség nagyjából felét arra az esetre értettem, ha deklaráltan egyetlen állam marad a teljes területen, a két állam koncepciója végleg lekerül a napirendről, a gázai övezet és a palesztin autonómia önállósága megszűnik, hiszen ezek a palesztin állam előfutáraként jöttek létre, és így lenne közel ugyanannyi palesztin és zsidó egyetlen államalakulatban. Ami Izrael végét jelentené teljes jogegyenlőség esetén.

Értem. De engem – másokhoz hasonlóan – a zsidó nép fennmaradása jobban érdekel a politikai filozófiai elveknél. Akikkel nem lehet egy országban élni, azokkal előreláthatólag két szorosan egymás mellettiben sem lehet, kivált, hogy nem adják fel Izrael megsemmisítésének a szándékát, amiben a fél világ támogatja őket. Benne van a Hamasz alkotmányában. És Irán pénzeszközei korlátlanok.

Nem vitás, hogy a világon sokkal durvább jogsértések történnek mind mennyiségüket, mind súlyosságukat tekintve, mint Izraelben. Muzulmánokat terrorizálnak kínai átnevelő táborokban, a muzulmán országok hallgatnak. Oroszország lerohanja a szomszédját, az ENSZ néma. Törökország gyilkolja a kurdokat, az Európai Unió csendben marad. Izrael keleti határától a Sárga-tengerig lényegében ismeretlen fogalom a női emancipáció és a vallásszabadság. A nyugati progresszív mozgalmak mégsem mennek emiatt az utcára. Bezzeg, amikor Izrael válaszol a polgáraira kilőtt 2000 rakétára, akkor az ENSZ összeül, az arab országok fenyegetőznek, az Európai Unió mindkét felet egyformán elítéli, a progresszívek tiltakoznak. Mi ennek a megkülönböztetésnek a magyarázata?

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés