Ónody Gomperz Tamás Amikor a cinizmus a műveletlenséggel találkozik

Gyáni Gábor: A mostani műsor csak a saját táborról szólt

Az idei augusztus 20-i hivatalos ünnepségen egymás mellett tűnt fel két szobor: az egyik Szent Istvánt ábrázolta, a másik egy hatalmas turulmadarat. Sokan felszisszentek a felvonulás bazári külsőségei láttán, de az a tartalmi ellentmondás nem váltott ki széles körben megbotránkozást, hogy a keresztény uralkodó ünnepén a pogány hitvilághoz tartozó totemállatot is felmagasztalják. Gyáni Gábor történésszel ennek a jelenetnek az abszurditásáról, valamint az Orbán- és a Horthy-rendszer különbségeiről beszélgettünk.

A politikus bemegy az ideológiai szupermarketbe, tolja a kocsiját, leemel egy hozzávalót a kereszténység polcról, utána egy másikat a pogányság polcról, hazamegy, összeönti őket, aztán feltálalja, amit készített. Ez a rendezvény nem olyan volt, mint egy szilvalekváros halászlé?

Ez egy kétszáz éves történet, a Szent István-kultusz és a pogány magyarok kultusza két évszázada hat párhuzamosan. Először az előbbi született meg, méghozzá az ellenreformáció jegyében, Mária Terézia uralkodása idején, majd erősödött meg István szentté avatásának hétszázadik évfordulóját követően. A Szent István-kultusz vallásfelekezetileg a katolicizmushoz, politikailag a Habsburgokhoz kötődött. A kultusz állami szintű fölkarolása ettől kezdve az uralkodóházhoz való lojalitást kívánta elősegíteni.

A pogány magyarok kultusza tehát egyfajta antiklerikális-függetlenségi ellenhatásként született?

A Szent István-ünnepnek sok ellenzője volt. A katolikus jellege miatt a protestánsok eleve nem azonosultak vele. Képek, ereklye, szentté avatás: az ilyesmiket a protestánsok nem szeretik. Kényszeredetten részt vettek a megemlékezésben, de mindig volt bennük rossz érzés. Csak a kiegyezés után törölték el azt a törvényt, amely kötelezővé tette a nem katolikus felekezetek számára is az ünneplést. A másik feszültségpontot a Habsburgokhoz való viszony jelentette. A függetlenségi eszmények hódolói szemben álltak a Szent István-kultusszal, mert azt Habsburg-ünnepnek tekintették.

Paradoxon, hogy az önálló magyar államot megalapító királyt függetlenségi alapon utasítják el.

A császári udvar által támogatott ünnep ideológiai jellege miatt mégis így volt. Ezért már a XVIII. század végén megkezdődik az ellenkultusz felvetése. Decsi Sámuel, aki kitűnő publicista és a korai magyar sajtótörténet fő alakja volt, írt egy könyvet, amelyben bírálta Szent Istvánt, méghozzá azért, mert keresztény államot létesített, ami idegen alkotás, nyugati konstrukció, amit külföldről hozott papokkal erősített meg.

Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat…

Márpedig a keresztény állam nem hazai termék. A könyv 1792-ben jelent meg, de amit írt, hatni fog egészen a XX. század végéig, vagy akár a mai napig anélkül, hogy tudnának róla azok, akik a pogány, törzsi, magyar létezést állítják szembe Szent István államalapítási tettével.

Hogyan hatott a két, elméletileg egymást kizáró felfogás egymásra?

Nagyjából a 19. század végéig dominált a Szent István-kultusz, amelynek évenkénti csúcspontja az augusztusi körmenet volt. Az ünnep egyházi formát öltött és csak fokozatosan töltődött meg nemzeti tartalommal. A Millennium azonban alapvető változást hozott, mert a honfoglalás témája került középpontba, amit nem Szent István hajtott végre, hanem Árpád fejedelem. Az a vezető, aki nem egy keresztény, feudális állam, hanem egy törzsszövetség élén állt. Az emlékévhez közeledve elhatározták, hogy nagyszabású eseménysorozat keretében ünneplik meg a Kárpát-medencei magyar jelenlét töretlen ezer évét, amit nagyon fontosnak tartottak a korban, mert Magyarország akkori népességének a többsége nem magyar volt. Az etnikai kisebbségek feletti magyar uralom történeti létjogosultságát kellett hirdetni. Már ezer éve itt vagyunk. Mi államépítő nép vagyunk, a többiek nem. Szlávok, románok az alávetettjeink. Így került előtérbe logikusan a honfoglalás, és vele együtt Árpád.

Ő lett az ellenkultusz megszemélyesítője?

Az önálló Árpád-kultusz kialakulásának van hivatalos és nem hivatalos vonulata. Miután kimondták, hogy mikor történt a honfoglalás (önkényesen, mivel nem ismerjük a pontos dátumot), akkor vált hirtelen Árpád fontossá. A Hősök terén felállított emlékművön a mérvadó szobor az övé. Kétszer akkora, mint Szent István szobra, amely csak a galéria soron kapott helyet. Ez nem jelenti azt, hogy eldőlt a rivalizálás a király és a fejedelem között, hiszen ez egy honfoglalási emlékmű, ami eleve indokolja Árpád hangsúlyos megjelenését. Ennek ellenére itt már valamiféle átbillenést figyelhetünk meg, mivel ez egy hivatalos elismerés. Nagyon fontos megkülönböztetni a hivatalos és a nem hivatalos kultuszt. Itt a kettő közel került egymáshoz. A 19. század végén egy gyulai lelkész fogalmazta meg azt az ötletet, hogy Pusztaszeren hozzanak létre emlékhelyet Árpád tiszteletére. A legenda szerint ott kötöttek vérszerződést az ősi magyarok pogány vezérei, ami természetesen nem igazolható, de ez most lényegtelen. Végül 1897-ben fel is avatnak itt egy emlékművet. Ettől kezdve létezik a pusztaszeri Árpád-kultusz, ami társadalmi és nem állami kezdeményezésre született meg.

Az újabb fordulatot Trianon hozta el?

Igen. Most tartották az Eucharisztikus világkongresszust Budapesten. Nos, augusztus 20-át az 1938-ban rendezett Eucharisztikus világkongresszus alkalmával hozott törvény jelölte ki állami ünneppé. A Horthy-korszakban minden kultusz a revíziós ideológiát szolgálta. Ebben fontos szerep jutott az úgynevezett Szent István-i állameszmének, amely Magyarország területi egységét is magában foglalta. Ráadásul a trianoni határok a felekezetek közti arányokat is megváltoztatták, a népesség kétharmada immár a katolikus egyházhoz tartozott, amely a keresztény nemzeti kurzusban kvázi államegyházként működött. Ez is erősítette Szent István pozícióját. Ugyanakkor a honfoglalás tematikája sem szorult háttérbe, mert a trianoni döntés jogosságát kérdőjelezte meg az a tudat, hogy mi az egész Kárpát-medencét foglaltuk el a magunk számára, amely a későbbi magyar történelem színtere lehetett. Az elfoglalás ténye szentesítette azt, hogy nekünk ez az otthonunk. Ez a tett viszont Árpádhoz köthető. Tehát mindkettőjükben benne rejlett az a lehetőség, hogy a revízió gondolatát történeti érvekkel támogassák.

Emiatt az Árpád-kultusz is nyilván folytatódott.

Töretlenül. Csakhogy vannak lényeges különbségek. István keresztény király. A kereszténység univerzális eszme, a királyság pedig feudális hatalmi képződmény. Istvánt külföldről kapott koronával koronázták meg, a keresztény vallást és társadalomszervezést importálta, hatalma megerősítése érdekében idegeneket telepített le. Soknyelvű országot kívánt létrehozni, megértő volt a kisebbségekkel szemben. Árpád egyáltalán nem ilyen alak. Ő egy pogány korszak vezető politikai személyisége. Hódító, aki úgymond a népének szellemét képviselte. Természetesen ez fikció, hiszen az ő népe sem csak magyarokból állt, de ez most nem érdekes. A pogányság azt fejezi ki, hogy mi nem külföldről hozunk magunknak mezt, hanem a sajátunkat hordjuk. A két személy különböző történelmi tartalmakat jelenít meg, a kultuszuk ezért párhuzamosan kezdett el hatni.

A mára feledésbe merült Árpád-kultusz mintha Koppány alakjában élne tovább. Az utóbbi évtizedekben az ő alakja szimbolizálja az ősi magyar pogány világ iránti nosztalgiát kifejező történelemszemléletet és identitást.

Ezt már az említett Decsi Sámuelnek a szent koronáról szóló könyve megelőlegezte, aki számon kérte Istvánon azt, ahogyan az ellenségével, nevezetesen Koppánnyal bánt. Pontosabban a Koppányként azonosított alakkal, az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy létezett. Lehet, hogy csak kétszáz évvel később találták ki a krónikaírók a figuráját.

Függetlenül a személytől, Istvánnak nyilván meg kellett küzdenie az akkori euroszkeptikus, konzervatív erők ellenállásával.

Persze. És Koppány alakját is szembe lehet állítani a Szent István-kultusszal, mint aki az Árpád-féle értékeket képviselte volna tovább. Ebben az értelmezésben István könyörtelenül eltiporta az autentikus magyar történelmi hagyományt.

Ha máshonnan nem, a népszerű rockoperából mindenki megtanulhatta, hogy István és Koppány között választani kell, mert az általuk szimbolizált két világ kizárja egymást. Azt láttuk előbb, hogy a Horthy-korszakban a revizionizmus ideológiája összebékítette egymással a kereszténységhez és a pogány eredethez kapcsolódó kultuszokat. Az orbáni nacionalizmus nem ugyanilyen szintézisre tesz kísérletet? István és a turul nem véletlen találkozása az Andrássy úti boncasztalon azt fejezi ki, hogy az eszünk elfogadja Európát, de a szívünk mélyén szittyák maradunk.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!