Ónody Gomperz Tamás Amint a zsidónegyed védett lett, azonnal elkezdték bontani

Az év elején heves indulatokat váltott ki az a hír, hogy megsemmisítenek két régi épületet a fővárosban: a hajdani Wichmann-kocsmát a zsidónegyedben és a Márványmenyasszony éttermet Budán. A váratlan tiltakozás hatására a műemlékvédelmi intézményrendszert korábban felszámoló kormány megtiltotta a bontást. Ennek kapcsán beszélgettünk Perczel Annával, a zsidónegyed megmentése érdekében alakult ÓVÁS! Egyesület vezetőjével, aki szomorúan állapítja meg: bár a legtöbb európai városban már nincsenek zsidók, mégis védik az örökségüket, Pesten viszont, ahol jelentős zsidó közösség él, veszélyben van az egykori negyedük.

 

Meglepődött a fejleményeken?

Igen. Már két napja elkezdtük az aláírásgyűjtést a Kazinczy utca 55. megmentéséért, amikor megérkezett a hír arról, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását mind a két épület esetében.

Ön szerint mi lehet az intézkedés oka?

Nem tudom.

Az biztos, hogy nem az eddig folytatott műemlékvédelmi gyakorlatból következett a döntés.

Valóban, hiszen az utóbbi időkben számos műemlék védettsége szűnt meg, elég a Radetzky-laktanyára utalni, amelynek bontásához a kormányhivatal annak ellenére hozzájárult, hogy az épület világörökségi területen áll.

Azt ígérik, hogy a homlokzatot meghagyják díszletnek.

Ez Patyomkin-megoldás. Érdekes, hogy az ilyen nagy léptékű rombolások az embereket kevésbé nyugtalanítják, mint ennek a két kicsi háznak a sorsa. Az egyik egy földszintes épület, a másik meg a legkisebb ház a zsidónegyedben. És mégis, rengeteg e-mailt és telefonhívást kaptunk, hogy védjük meg őket.

Talán éppen a méretük miatt menekülhetnek meg. A kormány kalkulálhatott úgy, hogy többet árt az imidzsének, ha engedi lerombolni a magyar kártya megalkotásának vagy Széchenyi lakodalmának helyszínét, mint amekkora sérelmet okoz az adott érdekkörnek a beruházás leállításával. Viszont az olyan hatalmas „ingatlanfejlesztések” hátterében, mint amilyennek a Közvágóhíd esett áldozatul, már akkora pénzek mozognak, hogy nincs az a romantikus felháborodás, amely el tudná érni a buldózerek visszahívását. Ezt a két kis épületet odaadták kárpótlásul a lelkes műemlékvédőknek.

Az eljárás eredménye még nem tudható. Akármilyen furcsán hangzik, nem gondolom, hogy ezek az épületek feltétlenül műemléknek számítanak, de azt igen, hogy védeni kell őket. Nem feltétlenül az egyedi építészeti érték, hanem a történeti, kulturális és a hangulati érték miatt. Ha egy épület korai korszakban épült, ami Pesten nem a középkort, hanem a 18. század végét, a 19. század első felét jelenti, akkor abban az esetben is védendő, ha nem képvisel különleges építészeti értéket. Azért, mert ebből a korból nagyon sok épület mára eltűnt.

Hogy áll most a házrombolók és az örökségvédők közötti küzdelem a belső-Erzsébetvárosban?

22 házat sikerült megmentenünk, de szinte ugyanennyit nem.

Ha Pallasz Athéné azt mondaná önnek, hogy a lerombolt házak közül egyet visszavarázsol eredeti formájában, melyiket választaná?

Nem egyetlen épületnek van jelentősége, mert hiába áll egy műemlék az utca közepén, ha körülötte már minden új. A városrész jellege, hangulata ott megváltozott. Tulajdonképpen egy-egy épületet csak azért kell külön védenünk, mert a magyar törvények egy városrész védelmét kevésbé biztosítják, mint egy kiemelt alkotásét, de sokszor azét sem.

Mégis, melyik épület hiánya fáj a legjobban?

A Rumbach Sebestyén utca 8.-ban 2002-ig állt egy korai historizáló két emeletes, gyönyörű ház. A kertjét nem lehet elfelejteni, tele volt rózsákkal. Mivel a zsidónegyed kereskedőnegyed volt, majdnem minden épület földszintjéről üzletek nyíltak vagy műhelyek. Itt sem volt másképp, de különlegesnek számított, hogy a belül fa, kívül vaslemez portál nemcsak az utca felé jelent meg, hanem az udvaron is körbe. A Károly kőrúton és környékén a lakóházakat eleinte arisztokrata családok építették, ez volt közülük az utolsó. Azóta mindegyiket lebontották. Ezt az elvarázsolt épületet utcaszélesítésre hivatkozva.

Miért fenyegeti folyamatosan veszély a pesti zsidónegyedet?

Más városokban is civil tiltakozások kellettek ahhoz, hogy a zsidónegyed megmaradjon. Párizsban több mint 50 évvel ezelőtt az író André Malraux kulturális miniszterként az utolsó pillanatban akadályozta meg a Marais, benne az ottani zsidónegyed elpusztítását. Tulajdonképpen nem tudunk olyan városról Európában, ahol bontást kezdtek volna az utóbbi időben a zsidónegyedekben, ellenkezőleg, rendbe hozták őket. Ott is, ahol már nem élnek zsidók. Budapesten viszont jelentős zsidó közösség él, mégis rombolják az örökséget. 2002-ben minősítették a világörökség részének az Andrássy utat és környékét, ami a zsidónegyed egy részét is magában foglalja, mint védőövezet. Amikor a negyed védett lett, akkor azonnal elkezdték bontani. Azzal indultak el az építkezések, hogy a világörökség területén új lakások épülnek. Azért romboltak le épületeket, amiért a környék védett lett.

A legsúlyosabb pusztítás Hunvald György polgármestersége alatt érte ezt az örökséget. Érzett valamiféle elégtételt, amikor börtönbe került?

Egyszer részt vettem egy beszélgető esten a Spinoza kávéházban, amely a zsidónegyed megmentéséről szólt. Pát nap múlva megszólított egy idősebb úr, amikor a Holló utcában sétáltam. Azt mondta, hogy nagyon egyetért velünk, csak arra kér, hogy ne bántsuk a Gyurikát. Nekem nem okozott örömet, hogy börtönbe zárták, csak azt kívántam, hogy soha többé ne kerüljön olyan helyzetbe, amelyben dönthet a városról.

Az ő bukása óta azért kellett kevesebbszer tiltakoznia az ÓVÁS-nak, mert alábbhagyott a rombolási vágy vagy azért hagyott alább a rombolási vágy, mert az ÓVÁS tiltakozásai miatt megváltozott a szemlélet?

2004-ben alakult meg az ÓVÁS!. Annak biztosan volt hatása, hogy tiltakoztunk, emellett bemutattuk a negyed jelentőségét és értesítettük az UNESCO-t. A szervezet küldöttsége először 2007-ben járt Budapesten, a zsidónegyed miatt. Egy párizsi kulturális egyesület, a Mardis hongrois de Paris is mellénk állt és aláírásgyűjtésbe kezdett. A tiltakozást számos kiemelkedő személyiség mellett például támogatta a Marais polgármestere és a Francia Rádió kulturális rovatának vezetője is. Ezután jött ide először az UNESCO körülnézni.

Valaki azt mondja, hogy olyan történelmi környezetbe, mint amilyen a zsidó negyed, lehetőleg egyáltalán ne kerüljön kortárs épület. Mindent, ami ott található, meg kell óvni. Mások úgy gondolják, hogy a városok folyamatosan változnak, mindig új rétegek adódnak a korábbiakhoz. Szerintük valamennyi generációnak joga van arra, hogy a saját felfogása szerint alakítsa a környezetét és hagyjon építészeti nyomot maga után. Ön melyik felfogással ért egyet?

Soha nem mondanék olyat, hogy valami csak így jó, vagy csak úgy. Az Erzsébetvárosban nem is lehetett elkerülni a kortárs épületek megjelenését, mert sok volt az üres telek. Nem kellett volna bontani ahhoz, hogy új épüljön. Ha lehet valamit használni, ami létezik, akkor azt nem jó lerombolni – már csak környezetvédelmi okokból sem. 1990 és 1994 között fővárosi képviselőként pontosan láttam, milyen tervek születtek erre a területre már a rendszerváltás előtt is. Nagyon durva bontásokkal járt volna például a Madách-sétány megvalósítása. Emiatt úgy éreztem, hogy tönkretesznek egy városrészt csupán azért, hogy irodák és új lakóházak épülhessenek, ami bárhol lehetséges lenne. A Józsefvárossal, amivel a 80-as években a VÁTI munkatársaként foglalkoztam, ugyanez volt a helyzet. Az volt az általános nézet, hogy ami ott található, az értéktelen, ezért le kell bontani. Én meg azt próbáltam megértetni, hogy ez nem igaz és az értékeket át kell menteni, ami pedig nem működik jól, azon lehet javítani.

Mivel érvel azoknak, akik azt mondják: kevés a lakás, az egyszintes házak és a 3 és fél méteres belmagasságú lakások pazarlóan bánnak a szűkös földterülettel. Több négyzetméterre van szükség, a festői hátsó udvarokat, a titokzatos lépcsőházakat, a színes üvegablakokat az átlag járókelő úgysem láthatja, mert kapuk akadályozzák meg a bejárást. A műemlékvédelem csupán néhány értelmiségi hobbija, a szecessziós díszítéseket vigyék múzeumba, de a fejlődést ne akarják megállítani.

A házak rendbehozása is fejlődés, felértékelődés. Ennek a negyednek többek között az egyik jellegzetessége a korai épületek alacsonyabb beépítése, a sok belső kert és ezáltal a napfény. Mivel ez a városrész egykor mezőgazdasági terület volt, a parcellákat nem szabályosan jelölték ki, az utcák organikusan alakultak ki a dűlők vonalán. Ezért rendkívül változatosan lehetett itt építkezni még azonos korban is. A széles telkeken tágas udvarok jöttek létre, máshol hosszú és keskeny telkek határozták meg a lehetőségeket. Ez a változatosság a látványt is meghatározza, amely örömet okoz az arra járóknak és az ott élőknek. A túlzott beépítés mindezt tönkreteszi. A Hunvald György idejéből származó szabályozás nagyon sok mindent megenged ahhoz képest, hogy milyen a negyed karaktere. A történelmi Párizsban a szintterületi mutatót 3,5-ről 3-ra csökkentették néhány éve. Budapesten a belső városrészekben ez a szám 4 és 5 között mozog. Tehát Párizsban, ahol lényegesen magasabb a négyzetméterár, sokkal kevesebbet építhetnek egy telekre, mint Budapesten. A nagyobb beépíthetőség következtében nálunk eltűnnek a régi udvarok, a kertek, holott az lenne a jó, ha a még meglévő üres telkek egy részét sem beépítenék, hanem zsebparkokká alakítanák.

Ehhez képest azt is a megszűnés fenyegeti, ami spontán módon jött lére, mint a Király és a Kazinczy utca sarkán található játszótér.

Sajnos, de remélem nem fog sikerülni.

A rombolással párhuzamosan terjedtek el a romkocsmák a kétezres évek közepétől kezdve. Ez a folyamat megmentette a zsidónegyedet azáltal, hogy anyagilag is érdekeltté tette a tulajdonosokat és az önkormányzatot a különleges atmoszférát árasztó régi épületek megőrzésében, avagy éppen ellenkezőleg, a bulinegyed sikere az átalakítás második hullámát indíthatja el, mert a régi megőrzésénél újra kifizetődőbb lehet ötemeletes szállodát létesíteni a turisztikailag felkapott területen?

Mi eleinte nagyon örültünk a romkocsmák megjelenésének. Addigra Hunvaldék már rengeteg házból kiköltöztették a lakókat. Egy üresen álló ház állapota rendkívül gyorsan romlik. A romkocsmák működtetői megjavították a tetőt, visszahelyezték az esővízcsatornákat, és megállították az épületek kifosztását. Tudtuk, hogy ez egy átmeneti helyzet, ugyanakkor esély a megmenekülésükre. Emellett a romkocsmák kezdetben sokszínű kulturális programot kínáltak, így a zsidónegyed nagyon érdekes kulturális negyed lett. Aztán többek között bezárták a legérdekesebb helyeket, a Sirályt, a Tűzraktért, most a Kuplungot. A negyed ismertségének hatására pedig megjelentek azok a befektetők, akik elkezdték tönkretenni a zsidónegyed élhetőségét.

Akkor a városvédők és a befektetők közötti örök harc folytatódik?

Akadnak lelkesítő példák arra, hogy ez az ellentét nem szükségszerű. A Király utca 9. szám alatt áll egy timpanonos klasszicista ház, amelyet két, korábban külföldön dolgozó tanár vásárolt meg. Bár a szabályozási terv szerint beépíthették volna az udvart, ehelyett fantasztikus kertet alakítottak ki és műemléki gondossággal hozták rendbe az épületet. A földszinten virágüzlet és kávéház, az első emeleten nyelviskola található és néhány lakás, a másodikon laknak ők. Nem építették be a tetőteret, pedig biztosan kaptak volna rá engedélyt. Beszélgettem velük, kiderült, hogy így is megérte nekik, de, kétségtelen, lemondtak egy még nagyobb nyereségről. Mások is dönthetnének úgy, hogy beérik egy kisebb házzal, amelyhez ilyen gyönyörű kert kapcsolódik. A ház és a lakások értéke ezáltal felértékelődik.

Az emberi természetből kiindulva, lehet, hogy a zsidónegyed megmentését célszerűbb az önkéntes mértéktartás helyett az építési szabályozásra bízni.

Ez így van. Ha csökkentenék a beépíthetőség mértékét, akkor a bontás már nem feltétlenül érné meg a tulajdonosnak, de a védelem betartatásáról sem szabadna elfeledkezni.

Az erzsébetvárosi önkormányzat részéről azzal védekeznek, hogy a kormány elvette tőlük a hatósági jogköröket, ami igaz, és ezért nem tudják megakadályozni a kultikus hely lebontását. Ezek szerint maradt még eszköz a kezükben?

Amennyiben nem szabadna ötemeletes szállodát építeni egy ilyen kicsi telekre, akkor talán fel sem merülne a Wichmann-kocsma épületének lebontása. A szabályozási tervről még az önkormányzat dönt. Ha nem változtatnak rajta, akkor állandóan harcolniuk kell.

Akárcsak önöknek…

2012-ig a civilszervezeteknek, így az ÓVÁS!-nak is volt ügyféljoga urbanisztikai kérdésekben. Azaz jogunk volt óvni, ha találtunk valamilyen szabálytalanságot. Volt olyan épület, amit így, per útján sikerült megmenteni. Aztán 2012-ben egyik napról a másikra, ahogy az Örökségvédelmi Hivatalt is megszüntették, eltörölték a civilszervezetek ügyféljogát.

Nem ironikus, hogy a sokszor lezsidózott baloldali-liberális pártokhoz kötődő városvezetés szisztematikusan rombolta a zsidónegyedet, majd egy hitvallásában hagyományőrző, konzervatív kormány számolja fel a magyarországi örökségvédelem rendszerét?

De igen, ez elképesztő.

Most nem az történt, hogy a szakmai autonómiát élvező állami műemlékvédelmi rendszer védte meg a szóban forgó két házat, hanem egy végkimenetelét tekintve pozitív, de amúgy önkényes, politikai döntés született, Deus ex machina alapon. Nincs semmi garancia arra, hogy holnap az a műemlék is megmenekül, amely nem részesült abban a szerencsében, hogy a sorsa a kormánypárti közvéleményt is izgatja.

Valóban, ez a döntés azt is üzenheti: most igen, de általában nem. Nem tudjuk mi lesz ennek a vége, de reménykedjünk.

Névjegy

Perczel Anna
építész

  • Párizsban született
  • Építészként hosszú ideje Budapest történelmi
  • városrészeivel foglalkozik
  • 2004-ben a zsidónegyed védelmében alakult ÓVÁS! Egyesület egyik alapítója, majd elnöke
  • 2008-ban jelent meg Védtelen örökség című könyve

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.