Ónody-Molnár Dóra Thaisz Miklós: Sürgős és komoly bérrendezésre van szükség

Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között volt feszültség, emiatt számos szakmai kérdést nem lehetett szakmai alapon megvitatni – nyilatkozza lapunknak Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának kuratóriumi elnöke, aki arról is beszél, hogy miként látja azt az időszakot, amikor Hoffmann Rózsa államtitkár mellett aktív részese volt a közoktatás átalakításának. Szerinte annak, hogy ma nagyobb az iskolai szegregáció, mint öt vagy tíz éve, nem csak oktatáspolitikai okai vannak.

Akció

Ön 2016-ig Hoffmann Rózsa közvetlen munkatársa volt, s részt vett az oktatási rendszer 2010 és 2014 közötti átalakításában. Még a köznevelési törvény 2011 novemberi elfogadása előtt, a Népszabadság munkatársaként interjút készítettem Hoffmann Rózsával, aki akkor egyáltalán nem akart teljes államosítást, s Hiller Istvánhoz hasonlóan csak azokat a kistelepülési iskolákat vette volna át, amelyeket nem tudtak az önkormányzatok fenntartani. Nem szerepelt a tervei közt a tankötelezettség 16 évre csökkentése sem, ő 17-nél megállt volna. Ám a köznevelési törvény megszavazásakor eldőlt a teljes államosítás, illetve az, hogy 16 év lesz a tankötelezettség korhatára. Most hogyan látja ezt a két intézkedést?

Lassan már megvan az a perspektívánk, hogy objektíven tekintsünk vissza a 2010-2014 közötti időszakra. Akkor is azt éreztem, hogy az államtitkár asszony azzal a határozott elköteleződéssel vágott bele 2010-ben a munkába, hogy a pedagógusok bérét rendezni kell. Mégpedig úgy, hogy az ne csak egyszerű béremelés legyen, hanem illeszkedjen egy motiváló rendszerbe is. Vagyis, ne csak attól keressen valaki jobban, mert régebb óta van a pályán, hanem a fizetésben tükröződjön az elvégzett munka minősége is. A portfólió, amit sokan bírálnak, kifejezetten a szakmától érkezett, a kidolgozásában neves oktatáskutatók vettek részt. Az más kérdés, hogy miként valósult meg a pedagógusok minősítése, de az alapelv az volt, hogy ez ne egy pillanatfelvétel legyen, hanem összetett képet mutasson. Szóval, nekem mindvégig az volt az érzésem, hogy államtitkár asszony mindent megtett azért, hogy legyen pedagóguséletpálya, továbbá érzékelhető béremelés.

A Medgyessy-kormány 2002-ben 50 százalékkal megemelte a közalkalmazottak bérét, ám az néhány éven belül elinflálódott, szinte eltűnt. Erre a tapasztalatra tudtak építeni?

Igen. Hoffmann Rózsa, amíg államtitkár volt, mindent az értékálló béremelésnek rendelt alá, ezért rengeteg kompromisszumot kötött kormányon belül, mivel fegyelmezett állami vezető volt. Véleményem szerint úgy érezte, ha az az ára a pedagógus-életpálya bevezetésének, hogy olyan intézkedéseket is meg kell hoznia, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, kompromisszumot kötött. Így jött be a teljes állami fenntartás megvalósítása. Motiváció volt az is, s mi, akik az ország legszegényebb településein dolgozunk a Máltai Szeretetszolgálattal, látjuk ezt, hogy voltak, vannak olyan önkormányzatok, amelyek olyannyira nem tudtak iskolát fenntartani, hogy akkoriban még a pedagógusfizetések elutalása is bizonytalan volt.

De ezek az iskolák beazonosíthatók voltak a minisztériumból, minden adat rendelkezésre állt. Az nem merült fel, hogy az érintett iskoláknak a tárca segítséget adjon, de az önkormányzati iskolafenntartás megmaradjon? Hiszen az önkormányzatok zöme szerette az iskoláit, és viszonylag jól működtette azokat.

Az biztos, hogy a szándék az iskolák közötti egyenlőtlenségek csökkentése volt, az, hogy a legnehezebb helyzetben lévő települések iskolái felzárkózzanak. Az, hogy mi lett a tervekből, egy másik kérdés. Sajnos nem az, amit szerettünk volna.

Csakhogy akkoriban mértékadó, nagynevű akadémiai kutatók próbáltak érveket megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy az államosítás nem hozza el az áhított felzárkózást. Sőt, arra figyelmeztettek, hogy az ilyen mérvű központosítással a szegény iskolák helyzete nem fog javulni, viszont a jobbak lefelé nivellálnak majd. De nem volt párbeszéd a szakmával.

Igen, bizonyosan több párbeszédre lett volna szükség. Sajnos a lefelé nivellálás is megvalósult, bár legalul volt némi felzárkózás. A tankötelezettség korhatárával kapcsolatban sem szeretnék kategorikus kijelentéseket tenni. Viszont kétségtelen tény, hogy 16 éves kor körül bekövetkezik a nagyarányú lemorzsolódás. Az is kétségtelen tény, hogy sajnos az elmúlt évtizedben nem javultak a lemorzsolódási mutatók. Inkább stagnálnak.

A pedagógustársadalom egy részében nagy megkönnyebbülést lehetett érezni, amikor leszállította a kormány a tankötelezettséget 16 évre.

Tegyük hozzá, hogy voltak kisebb korrekciók. Módosították, hogy nem a 16. születésnapon szűnik meg a tankötelezettség, hanem annak a tanévnek a végén, amelyben betölti a tanuló a 16. életévét. Illetve a szakképzésben két éve számos új lehetőség jelent meg, amely akadályozza a végzettség nélküli lemorzsolódást. Kétségtelen viszont, hogy 16 éves kor körül a szakképzésben tanulók közül sokan lemorzsolódnak. Lehet azt mondani, hogy azok közül, akik elvégzik a nyolc általánost, ami korántsem magától értetődő, mindenki bejut középiskolába. Ez nálunk is így van, az ország leghátrányosabb helyzetű településein. De kilencedikben, tizedikben sokan lemorzsolódnak.

Az a furcsa, hogy az oktatásirányítás nem az iskolákat kötelezte, és adott nekik segítséget ahhoz, hogy bent tartsák a tanulóikat 18 éves korig az iskolapadban, e helyett megszűnt az intézményi kötelezés, ami nyilván hat arra, hogy 16 éves koruk körül a fiatalok elhagyják az iskolát.

Ezen a ponton is történtek korrekciós lépések.

Igen, például a teljesen kudarcos Híd-programok.

Ezeket felváltotta a Dobbantó-program, ami sokkal jobb. De itt van a műhelyiskola, vagy az orientációs évfolyam bevezetése, ezek mind-mind esélykiegyenlítő intézkedések. Az oktatás ingyenes, bármikor vissza lehet térni végzettséget szerezni. Nem igaz, hogy semmit nem tesz az oktatásirányítás annak érdekében, hogy csökkentse a lemorzsolódást. A lemorzsolódás mögött szociális, szocio-kulturális okok állnak.

Én azt hallom hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozó pedagógusoktól, hogy a fiatalokat elszippantják a közmunkarendszeren keresztül elérhető képzések, amelyek akár 60-70 ezer forint havi támogatást is kínálnak. Illetve maga a közmunka, ami azért is vonzó, mert a 25 év alattiak adókedvezményével egy fiatal akár százezer forintot is kereshet, miközben egy gimnáziumban nincs ösztöndíj.

Én a 25 év alattiak szja-mentességét jó intézkedésnek tartom. De visszatérve a korrekciós lépésekre: az állam részéről érzékelhető egyfajta igyekezet arra vonatkozóan, hogy minél hosszabban bent maradjanak az oktatásban a fiatalok. A legesleghátrányosabb helyzetű családoknak nagyon nehéz elmagyarázni, hogy nem csak az van, hogy azonnal tudsz keresni 60 ezer forintot, hanem van a holnap is, vagyis az iskola elvégzését követően 2-300 ezer forintot is kereshetsz. Ez a perspektíva nincs meg. A nyomorban csak az azonnal van, csak a most van.

Miért volt szükség új pedagógus minősítési rendszerre? Miért nem lehetett támaszkodni például a Pokorni Zoltán által 2000-ben bevezetett közoktatási minőségfejlesztési Comenius programra?

A tanfelügyeleti rendszer megalkotásánál arra is támaszkodtunk. De erre a kérdésre a válasz messzire vezetne. Sok ellentét volt a kormányzaton belül, Pokorni Zoltán akkoriban oktatási bizottsági elnök volt, a Fidesz országos élvonalába tartozott. Pokorni és az államtitkár között volt feszültség és emiatt számos szakmai kérdést nem lehetett érdemben, szakmai alapon megvitatni.

Az életpályamodellt miért úgy tervezték, hogy a tapasztalattal növekedjen a bér, miközben a kutatások szerint a kezdő béreket kellene nagyon megnyomni?

Ez fontos kérdés. 2011-2012-ben a magyar pedagógusok bérhelyzete tragikus volt. A modell egyszerre akarta orvosolni a bérkérdést és egyben bevezetni a minőségi munkát ösztönző rendszert. Ez nem volt könnyű, és nem is sikerült úgy megvalósítani, ahogy kellett volna. A béremelés nem volt olyan óriási a régebben pályán lévők esetében sem, és sajnos a pályakezdőké sem nőtt a kívánt mértékben. Ráadásul az a döntés született, hogy a 2013 szeptemberi béremelés több évre eloszlott, 5 év alatt valósult meg a pedagógus életpálya bevezetése. Nem akarok túl rózsaszín képet festeni erről az időszakról, de ha megnézzük a számokat, akkor azt látjuk, hogy 2016-2017-re a magyar diplomás átlagbérhez képest a pedagógusbér feljött az európai átlagra. Ma már visszasírja mindenki a pedagógusbérek minimálbérhez kötését. Ez Hoffmann Rózsa ötlete volt. Pedig amikor ezt kitalálta, ugyanúgy mindenki támadta és szidta.

A kritika arra vonatkozott, hogy sok pedagógusnak nem emelkedést jelentett az új életpályamodell, hanem – a pótlékok eltörlése miatt – stagnálást, miközben munkateher-növekedéssel járt együtt.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!