Az EU nem pénzautomata

Jaume Duch a jogállamisági mechanizmusról, a média szabadságáról és a spórolásról

Fontos, hogy különbséget tegyünk aközött, hogy kormányt vagy társadalmat büntetünk. A jogállamisági mechanizmus lehetővé teszi a kormány szankcionálását, egyúttal azonban esélyt ad arra is, hogy tovább folyósítsák az alapokat független szervek bevonásával, hogy a források eljussanak a jogosultakhoz – nyilatkozta a Jelennek Jaume Duch, az Európai Parlament szóvivője.

Akció

Az Európai Parlament a közelmúltban beperelte az Európai Bizottságot, amiért az nem alkalmazza a jogállamiság megsértői ellen a tavaly elhatározott jogállamisági mechanizmust. Milyen kérdésekben várnak korrekciót például Magyarországtól, hogy elkerülje a szankciókat?

Az Európai Bizottság feladata, hogy rávilágítson a konkrét ügyekre. Az EP számára annak a tudatosítása a fontos, hogy a jogállamisági mechanizmusnak korlátai vannak, az főként a korrupcióra fókuszál. Ügyelni kell arra, hogy ne keverjünk össze dolgokat. Ha leállítunk pénzalapokat valamelyik országgal szemben politikai döntések miatt, és nem azért, mert bizonyítottan korrupciós esetek történnek, akkor az Európai Bíróság igazat adhat az adott országnak a Bizottsággal szemben. Persze, ha megelőzzük vagy korlátozzuk a korrupciót, akkor azzal elérjük azt is, hogy csökkenjen a lehetősége a pénz politikai manőverekre való fordításának, vagy hogy csak bizonyos politikai szereplőket segítsenek általa.

A magyar kormány szerint Brüsszel a pedofil-törvény miatt büntet. Ön szerint elképzelhető, hogy beélesítik a jogállamisági mechanizmust a törvénynek az LMBTQ embereket érintő része miatt?

Ismétlem, a Bizottság dolga, hogy döntsön ebben. Ami a Parlamentet illeti, nos, ez is a hosszú lista egyik, éppen a legfrissebb eleme. Fontos, hogy különbséget tegyünk aközött, hogy kormányt vagy társadalmat büntetünk. A mechanizmus lehetővé teszi a kormány szankcionálását, egyúttal azonban esélyt ad arra is, hogy tovább folyósítsák az alapokat független szervek bevonásával, hogy a források eljussanak a jogosultakhoz. Az is fontos, hogy az emberek megértsék, az EU nem pénzautomata: megjelensz Brüsszelben, tartod a markodat, majd távozol. Az EU értékek közössége, amelynek egyik jellemzője a szolidaritás, azaz a gazdagabb tagállamok felől jut pénz a szegényebbeknek. A tagállamok az EU egészéhez csatlakoztak, nem csupán ahhoz a szeletéhez, amely az érdekükben áll. A tagság haszonnal jár, vannak előnyei, de ezekhez társulnak kötelezettségek is. Aminek része, hogy tiszteletben tartják az Európai Unió Alapjogi Chartájában és a Lisszaboni Szerződés második cikkelyében lefektetett értékeket.

Az Európai Bizottság a média szabályozását kezdeményezi azért, hogy megakadályozzák a kormányok beavatkozását. Mi a véleménye, ez helyreállíthatja a média szabadságát és sokszínűségét?

Igen. Ezt az Európai Parlament is régóta napirenden tartja. A média pluralitása nem csak annyit jelent, hogy megakadályozzuk a cenzúrát vagy az újságírók nyomás alá helyezését. A legtöbb sajtótermék mögött üzleti modell húzódik és a tulajdonos cégek számára biztosítani kell a tisztességes verseny feltételeit. A tartalomszolgáltatás eleme mellett ott van a kereskedelmi elem is, mindkettő védelemre szorul. Biztosítani kell egyfelől annak szabadságát, hogy megfelelhessenek saját szerkesztői elveiknek, másfelől meglegyenek a fennmaradásuk kereskedelmi feltételei. Tehát igen, a Parlament abból indul ki, hogy itt helye van az európai jogalkotásnak.

Az Európai Parlament Szaharov-díjának 2021-es kitüntetettje az orosz ellenzéki Alekszej Navalnij, akinek leánya vette át a díjat. Ünnepi beszédében ostorozta az európai politikusokat, mondván, ahelyett, hogy keményen fellépnének Vlagyimir ­Putyin orosz elnök rendszerével szemben, pragmatikusan a megbékélést keresik. Az Európai Parlament képviselőinek azonban nem kell tekintettel lenniük nemzeti érdekekre.

Roppant kíváncsisággal hallgattam a beszédet, és természetesen az ember első reakciója az volt, hogy teljesen egyetért annak üzenetével. Ám a politika nem légüres térben zajlik, hanem nagyon is konkrét társadalmi, gazdasági szférában. A politikának figyelembe kell vennie ezt a kontextust, továbbá azt is, hogy az adott fellépésnek milyen következményei lehetnek. Tehát felmerül a kérdés, hogy van-e így értelme az adott reflexiónak. Morális szempontból kétségkívül helye lehet, de a politikának mérlegelnie kell, hogy azzal hozzájárul-e a probléma megoldásához. Értem én, hogy egyfelől nem lehet az ember csak pragmatikus, másfelől viszont nem is lehet tisztán idealista. Vagyis meg kell találni az arany középutat.

Ennek a dilemmának a foglya az Északi Áramlat 2 vezeték, amely Oroszországból szállítana gázt ­Németországnak, és amelyet az amerikaiak nem néznek jó szemmel.

Pontosan. Ezek borzasztóan bonyolult dolgok, és azt gondolom, éppen ez az oka, hogy világunkban nem mindenki készül politikusnak. Gyakorta nagyon nehéz a választás. Valóban, lehet nagyon brutális döntést hozni Oroszországgal szemben, különösen, ha 2000 kilométeres távolság választ el az orosz határoktól. De ha szomszédja vagy Oroszországnak, a viszonyotok attól is függ, mire van szükséged tőle. Ez is magyarázza, miért van más helyzetben Németország, mint például a balti államok. És akkor még nem beszéltünk a saját hazai közvéleményről, amit szintén figyelembe kell venni. Mint kormány, képviselned kell a saját szavazóidat, és emellett természetesen az egész társadalmat. Tudnod kell, hol húzódnak az emberek számára még elfogadható határok. Ez ­egyaránt igaz a nemzetközi kérdésekre, a migrációra vagy a klímaváltozásra adott válaszokra.

Segítsen eligazodni az Európai Parlament egyik „belső” ügyében. Az EP elnöke, David Sassoli (lapzártánkkor érkezett a hír a szociáldemokrata politikus haláláról – a szerk.) kis híján felrúgta a megállapodást, amely szerint a félidőben néppárti politikusnak adja át a helyét. Mi zajlott a háttérben?

Amit David Sassoli tett – és ez sosem volt titok, ő maga az elnök is beszélt róla a médiában –, az az, hogy saját szocialista parlamenti csoportjában (az EP-ben így nevezik a frakciókat – a szerk.) vitára bocsátotta a kérdést, miként lehet kivitelezni a 2018-as megállapodást, tükrözi-e az a mai helyzetet. Ezt szembeállították azzal a szemponttal, hogy ha felrúgják a megállapodást, az valószínűleg gyengíti az EP Európa-barát erőit. Végül Sassoli be is jelentette, hogy nem indul az újabb ciklusra, és pontosan azzal magyarázta döntését, hogy nem akarja megosztani az Európa-párti csoportokat. Különösen most, amikor figyelembe kell venni olyan, előttünk álló kihívásokat, mint például a szélsőséges pártok és mozgalmak több tagállamban is látható törekvését, hogy megszilárdítsák együttműködésüket. Tehát arra jutott, hogy ez nem a legjobb pillanat arra, hogy megzavarja a szocialisták, a néppártiak, a liberálisok és a zöldek közötti viszonyt. A szavazás egyébként január 18-án lesz, a következő plenáris ülésünkön.

Legalábbis, ha a Covid nem szól közbe, hiszen feltétel a képviselők személyes jelenléte. Tulajdonképpen miért nem lehet online lebonyolítani a szavazást?

Mert a választás titkos szavazással történik, és bár lehetséges volna technikailag megoldani a távszavazást, el akarják kerülni még a gyanú árnyékát is annak, hogy valamilyen rendellenesség történjen.

Az euroszkeptikusok egyik kedvenc témája az Európai Parlament strasbourgi ülésszaka, az „utazó cirkusznak” elkeresztelt valóságos népvándorlás, amikor az EP megannyi intézménye fölkerekedik Brüsszelből és Luxemburgból, hogy az elzászi városba utazzanak. Ennek éves költségét minimum 150 millió euróra taksálják.

Az Európai Unió a kiegyensúlyozottság eredménye. Ez a kényes egyensúly érvényes az uniós intézmények kompetenciájára, például az Európai Bizottság és a nemzeti kormányok viszonyára. Hasonlóan fontos a földrajzi szempont. Amikor 1957-ben létrejött az Európai Közösségek, ügyeltek arra, hogy a különféle intézmények székhelyeit szétosszák az alapító tagok között. El akarták kerülni, hogy bármelyikük is arról legyen híres, hogy ott van az EU „fővárosa”. Amikor az Európai Közösségekből Európai Unió lett, sokkal több intézménnyel és jogkörrel, megindult egyfajta centrifugális hatás, s a hatalom hatalom után kiáltott. Ez azt jelentette, hogy az intézmények egy bizonyos ponton – és ez logikusnak volt tekinthető – elkezdtek Brüsszelbe költözni. Így aztán a belga főváros – százalékban nézve – adhat otthont a legtöbb uniós intézménynek. Ma már nem az ötvenes évek szemszögéből nézzük ezeket a dolgokat. A hatvanas, hetvenes években mindenki normálisnak tekintette, hogy az Európai Parlament Strasbourgban van, az Európai Bíróság Luxemburgban, a tagállamok Tanácsa pedig Brüsszelben.

Az intézmények földrajzi térképe azóta is tarka, az Európai Központi Bank Frankfurtban kapott helyet, s az európai ügynökségeknek is számos ország ad otthont. Annak az oka tehát, hogy az Európai Parlamentnek két székhelye lett, Brüsszel és Strasbourg, a múltban gyökerezik. Függetlenül attól, hogy a történelmet még mindig fontosnak találjuk-e, hasonlóan súllyal nyomnak a latba az anyagi megfontolások. Egyre több képviselő számára vált kényelmetlenné a két székhely. De ezért a tagállamok felelősek, az ő egyhangú döntésük következménye, amelyet még az alapszerződésben is lefektettek. Ahhoz, hogy ezen változtassanak, módosítani kell az alapszerződést, aminek ugyancsak egyhangúnak kell lennie, tehát Párizsnak és Brüsszelnek is egyet kell vele értenie, továbbá ­Luxemburgnak is, ahol a parlament adminisztrációja dolgozik. Élénk vita van róla, miközben a parlament igyekszik lefaragni működési költségéből, de ez nem mehet a strasbourgi jelenlét rovására, mert az marad, hiszen tiszteletben tartjuk az alapszerződést. Megértem természetesen, hogy ezt a helyzetet sokan nehezen emésztik meg, de hát ez a történelmi folyamat eredménye. Nem hiszem, hogy könnyű volna olyan parlamentet találni, ahol a képviselők maguk dönthetnének arról, hol ülésezzenek. Nehezen tudom elképzelni, hogy Magyarországon az alkotmány módosítása nélkül a képviselők elhatározásán múlna, melyik városban legyen a székhelyük.

Említette, hogy a parlament igyekszik csökkenteni a költségeit. Részletezné?

A közelmúltban megszüntettük a temérdek dokumentáció havonkénti ide-oda fuvarozását, a hírhedt „kamionok végtelen sorát”, hiszen ma már lényegében mindent digitálisan mentünk el. Megállapodtunk a belga és a francia vasúttársasággal utazási kedvezményekről a Brüsszel-Strasbourg vonalon, ami nem csak a költségeket, de a klímalábnyomot is csökkenti, csakúgy, mint a műanyag evőeszközök száműzése a parlamentből. Néhány szolgáltatást távmunkával oldunk meg, amiben a Covid is szerepet játszott, így például ma már a tolmácsszolgálatunknak sem kell feltétlenül fizikailag jelen lennie. Ha megnézik a plenáris üléstermet, látják, hogy a tolmácsfülkék üresek. A fordítók Brüsszelből vagy az otthonukból dolgoznak. Például egy lett szabadúszónak nem kell kitennie a lábát otthonából, ami persze hatalmas technikai kihívás, de működik.

Egy másik visszatérő kritika, hogy az EP ­strasbourgi székháza egy hónapból három hétig üresen tátong. Vannak elképzelések arra, miként hasznosíthatnák?

Tulajdonképpen már meg is valósítottuk, csak most, a Covid idején, le kellett állnunk. Három évvel ezelőtt vágtunk bele, felajánlottuk a tereinket különféle szervezeteknek, NGO-knak, kormányszerveknek, hogy rendezzenek konferenciákat, kongresszusokat, és elmondhatom, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Most, hogy január 1-től Franciaország tölti be az EU elnöki tisztét hat hónapra, megállapodtunk a francia hatóságokkal, hogy itt, Strasbourgban tartsák a minisztériumok által meghirdetett tematikus rendezvényeiket. Ugyancsak ide invitáltuk az Euroscola program középiskolás diákjait, hogy első kézből nyerjenek információkat, tájékozódjanak az EU ügyeiről, két plenáris között alkalmanként több száz fiataltól hangos a parlament épülete.

Apropó, francia elnökség. Párizs azt akarja, hogy a következő félévben nagyobb hangsúlyt kapjon a francia nyelv, miközben az EU nemhivatalos nyelve, a lingua franca az angol, különösen amióta a kelet-közép-európai országokkal bővült az EU. Nem szül ez problémát a parlamentben?

Az Európai Parlament tiszteletben tartja a soknyelvűséget, és talán az egyetlen olyan intézmény vagyunk, amely az EU valamennyi nyelvét használja. Az összes hivatalos dokumentumot lefordítják a tagállamok nyelvére, a plenáris ülések, de számos bizottsági ülés is mindenki számára elérhető az anyanyelvén. Kisebb technikai csodával ér fel ez a szolgáltatásunk. Az EU minden hivatalos nyelvén jelennek meg tájékoztató anyagaink és minden tagállamban működtetünk információs irodákat. Mindazonáltal igaz, hogy a parlament folyosóin egyre inkább az angol honosodott meg, a képviselők informális találkozóikon is jobbára angolul kommunikálnak. Sokan azt gondolták, hogy a Brexittel vége lesz ennek, de éppen fordítva történt. Miközben csupán Írországban és bizonyos tekintetben a kétnyelvű Máltán hivatalos nyelv az angol, mégis, a parlamentben, az uniós intézményekben 90 százalékban az angolt használják, ami ugyan nem egészen az eredeti angol, de ez vált az EU eszperantójává.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.