Szabó Brigitta Az orbáni rendszer nem fél semmitől és senkitől

Kristóf Luca: Maga alá gyűrte az elitet a NER

Magyarországon az elit nem tölti be a tőle elvárt szerepet, nem hoz a társadalom számára kedvezően ható döntéseket és nem mutat példát az erkölcsös viselkedésre. A rendszerváltozáskor megkötött elitmegállapodást Orbán Viktor rúgta fel végleg, amikor a kormánya maga kezdett bele az alkotmányozásba, s a konszenzusos demokrácia felől a többségi demokrácia irányába indult. A gazdasági elit behódolt a politikai elitnek vagy az érdekei miatt beállt a rendszer mögé. A kulturális elit legyűrése pedig a végéhez közeledik, a meghatározó személyiségeknek nincs hangjuk, a média nagy része kormánypárti, pár kőszínház kivételével mindenütt fideszes az igazgató, s most nekimentek a végvárnak, a Színház-, és Filmművészeti Egyetemnek olyan áron is, hogy az egyetemi autonómia kemény hívószó, s megsértése politikai költséggel jár – mondta lapunknak Kristóf Luca, elitkutató.

Mi az elit? Sok a félreértés a fogalom körül.

Az elitet azok az emberek alkotják, akik az egész társadalomra ható döntéseket hozzák. A 20. század elejének filozófusai, például Oswald Spengler (A Nyugat alkonya) vagy Julian Benda (Írástudók árulása) azonban tovább mennek, szerintük az elitnek példát is kellene mutatnia. A magyar közéletben sokat idézett Bibó István szerint is több az elit feladata, mint a társadalom vezetése. Szerinte nekik az erkölcsi viselkedésre, az emberi szükségletek finomítására és gazdagítására kell mintákat mutatniuk. Nem csak önmagában fontos, amit írt, hanem azért is, mert 2009-ben, Kötcsén, Orbán Viktor is erre hivatkozott, amikor a holdudvarának arról beszélt, hogy amikor majd megnyerik a választást, hogyan kell viselkedniük és mit vár el tőlük elitként. Azt mondta az akkor még csak leendő miniszterelnök, hogy az elitnek szép, nemes és választékos életre való példát kell mutatnia, s nem lehet az önelégültség és a törtetés állapotában.

Hogy egy klasszikust idézzek: és, sikerült?

Nem. A felállított normákat folyamatosan megszegik.

Gyurgyák János történész azt írta, nagyon reméli, hogy jön valaki, aki véget vet az urambátyám világnak és a dzsentritempónak, a mérhetetlen korrupciónak, a behódolásnak és a szolgalelkűségnek, a velejéig hazug közmédiának, a trágár közbeszédnek, a tudományellenességnek, a köztől elvett kastélyokba költözött oligarchavilágnak, az új földesurak tízezer holdjainak, a celebmentalitásnak, az elcecíliásodott stílusnak és kulturálatlanságnak.

Az a baj, hogy nem csak az Orbán-kormány elitje szegi meg az alapvető szabályokat.

Hanem?

Amikor megtörtént a rendszerváltozás, fontos kérdés volt a szociológusoknak és a politológusoknak, hogy Magyarországon történt-e vagy sem elitcsere, s hogy átmentik-e a hatalmukat a régi elitek vagy sem.

Mire jutottak?

Abból indultak ki, hogy a rendszerváltozás nem forradalommal, hanem elitmegállapodások révén történt meg. A 20. század végi elitelméletek főleg az elitek és a politikai rendszerek típusai közötti összefüggéseket vizsgálták, például, hogy milyenek a konszolidált demokráciák elitjei és ezekhez képest milyenek a diktatúráké vagy féldiktatúráké. Az elitkutatók szerint a konszolidált demokráciához az kell, hogy a versengő elitfrakciók megegyezzenek a játékszabályokban. Nem tartalmilag kell egyet érteniük, hanem abban, hogy mik a demokratikus normák és azokba mi fér bele. Az amerikai, magyar és más európai kutatók akkoriban azt mondták, Magyarország jó irányba megy, hiszen az elitek meg tudtak állapodni. Majd a kétezres évek közepére azt látták, hogy valami hibás a feltételezésükben, hiszen látszik, hogy nem mennek jó irányba a folyamatok a magyart elitben. Ez különösen krízishelyzetben látszott, kezdődött az EU-csatlakozás miatti csalódottsággal, azzal, hogy nem értük utol Ausztriát, majd jött 2006, az őszödi beszéd, s később a 2008-as gazdasági válság. Az elitkutatók feltették a kérdést, lehetséges, hogy az elitmegállapodás színlelt volt? Erre példa, hogy elhatalmasodott a fiskális alkoholizmus, az ígérgetések a költségvetés terhére. Hogy ez ne így történjen, az egymást követő kormányoknak be kellett volna tartaniuk a játékszabályokat azzal kapcsolatban, hogy ne szaladjon el az államadósság. Amikor Gyurcsány Ferenc bevallotta a hazugságokat, akkor az tipikusan az írástudók árulása volt. Már a látszat fenntartásához sem ragaszkodtak. Aztán 2010-ben jött a NER, amely konkrétan felmondott minden konszenzusos döntéshozatalt, legelőször azzal, amikor a kormány a kétharmados felhatalmazással egyedül kezdett alkotmányozni. Orbán meg is mondta, hogy a konszenzusos demokrácia felől a többségi demokrácia irányába indul.

Az elit többféle csoportból áll össze, van politikai, kulturális és gazdasági lába is. Ezek közül egyik sem tudott volna vagy tudna visszarendeződést elérni az egyensúly felé?

Valóban, az elitelmélet azt feltételezi, hogy egyensúly van az említett csoportok között. Nagyon nem jó, ha valamelyik túlságosan maga alá gyűri a többit. A kulturális elit soha nincs irányító helyzetben, inkább olyan frakció, amelyet elnyom a másik kettő. Amikor a gazdasági elit dominál, akkor foglyul ejtheti az államot, ha meg a politikai elit a legerősebb, akkor jön a képbe a neoprebendalizmus. Max Weber fogalma szerint ez olyan gazdasági rendszer, amikor a hatalom birtokosa a hozzá hűséges gazdasági szereplőknek kiosztja a gazdasági tulajdont, de ha úgy érzi, hogy nem eléggé lojálisak hozzá, akkor vissza is veheti tőlük.

Na, íme valami, amiben Magyarország nem különutas, hanem egy fogalom eredeti értelme szerint működik.

És nem is nagyon kell hozzá tanulmányokat olvasni, elég meghallgatni a híreket, hogy ezt meglássuk. Trafikok, kaszinók, média, turizmus, patikák – a gazdaság nagyon sok területén megtörtént az újraelosztás. Laki Mihály, aki a gazdasági elitet kutatja, több eszközt is leírt, hogy ez az újraelosztás miképp valósulhat meg: az egyik ilyen terep a közbeszerzéseké. Eleinte talán nem volt világos, de mára teljesen tiszta, hogy Magyarországon a közbeszerzésekben nem a gazdaság, hanem a politika diktál. Szó sincs oligarchákról, olyan gazdasági szereplők jelentek meg a piacon, akiktől vissza lehet venni a vagyont. Végül Simicska Lajos is visszaadta, amit vissza akartak kapni tőle, pedig ő a NER rendszerének megalkotója volt. De folyik a kulturális erőforrások és pozíciók újraosztása is. A tömegkultúra, mondjuk egy bestseller szerző, nem érdekli a kormányt. Viszont annál jobban a média, ahol a legdurvább újraelosztás zajlott. Fontos még a NER számára az értelmiség részére szimbolikus értékkel bíró magaskultúra területe, főleg az irodalom és a színház. A kötcsei beszédben azt mondta Orbán, bár nem akarom, hogy vele legyen tele az interjú…

…nehéz bármiről úgy beszélni, hogy az ő szempontjai ne jelenjenek meg.

Tényleg nehéz, mert ha politikai elitről beszélünk, akkor Orbán Viktorról beszélünk. Bármilyen eliten belüli konfliktus van, az másodperceken belül felkerül az ő szintjére, s ő dönt. Ez így van a gazdaság területén is, a kultúrában annyi a különbség, hogy ott ezt nem is titkolják különösebben a szereplők. Lehet tudni, hogy ha gond van, Demeter Szilárd,a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója bemegy a miniszterelnökhöz és vele megbeszéli. Ugyanezt csinálják egyetemi rektorok is.

És Vidnyánszky Attila, aki attól erős, hogy ott áll mögötte Orbán.

Természetesen. De visszatérve a kötcsei beszédre, Orbán ott azt mondta a saját kulturális elitjének, hogy a társadalom szerinte a kulturális elitet a politikai elit teljesítménye alapján ítéli meg, mert nincs más univerzális mérce. Nem arról akart beszélni, hogy Esterházy Péter jó könyveket ír-e vagy sem, hanem hogy a balliberális politikai elittel együtt megbukott a kulturális elit is, mert a baloldalnak a kulturális elit adott ideológiai tanácsot.

Tényleg megbukott? Csak azért kérdezem, mert én nem azt látom, hogy a kulturális elit alapvetően más lenne, mint korábban volt.

Jogos a felvetés, ám Orbán Viktort politikai értelemben beszélt. A kulturális elitet a politikai elittel nagyon szorosan együtt létezőnek és politikailag értelmezhetőnek tartja. Vagyis, a könyvek és a színdarabok talán nem lettek rosszabbak, de szerinte nem tudják azt nyújtani a társadalomnak, amire az embereknek szükségük van. Majd el is mondja, mit kell nyújtani: a létezés magyar minőségét és a magyar kultúrát kell megőrizni. Ebből nyilvánvalóan sok minden következett, amit kormányon csinál.

Ami a színházakkal és a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történik, az már a végjátéka a kultúrharcnak?

Egyrészt igen, másrészt szerintem ezt az egészet nem úgy kell elképzelni, hogy van egy mesterterv, amelyben lépésről-lépésre megvolt előre, hogy mit és hogyan kell megvalósítani. Ez sokkal inkább úgy működik, hogy a kulturális elit valamely tagja felhatalmazást kap – a NER első éveiben ilyen volt Kerényi Imre, Fekete György, Schmidt Mária, most pedig Demeter Szilárd és Vidnyánszky Attila – arra, hogy megvívja az ideológiai harcot és levezényelje az adott területen az elitcserét. Gondolom, mindenkinek feltűnt, hogy ezt a csatát nem a kulturális államtitkár vezeti.

Ugyan, még kulturális miniszter sincs.

A probléma az, hogy Magyarország kicsi, így a nem tömegkultúrára szánt termékek nem élnek meg a piacról. A legrosszabb helyzetben a színházak vannak, amelyek állami támogatás nélkül pláne életképtelenek. Három vagy négy olyan kőszínház van az országban, amelyet nem a Fidesz választottja vezet. Ha lejárt az igazgató megbízása, kinevezték a helyére a nekik megfelelő embert. Esetleg kicsit kellemetlen volt, hogy a szakmai bizottság nem őt javasolta, de mit számít. De azért sincs mesterterv, mert a kormányzaton belül is érdekcsoportok vannak, 2018 után a kormányzaton belül is elkezdődött a kultúrharc, aminek áldozatául esett például Prőhle Gergely és kis híján ugyanígy járt Ókovács Szilveszter. Az elitcserének nem csak ideológiai funkciója van, hanem az is, hogy a lojális embereket pozícióhoz juttassa. Ahogy a gazdasági, a kulturális elit is harcol a hatalomért, a pénzért, a finanszírozásért. Orbán meg azt várja el, hogy eredmény legyen. Amíg van, addig szabadsága van az adott embernek, így például Vidnyánszkynak is.

Ehhez képest elég érdekes, hogy éppen ők vádolják azzal az SZFE-t, hogy ideológiai képzést folytat.

A sokat emlegetett liberális hegemónia azért abban az értelemben létező dolog, hogy bár a pozíciók és a finanszírozás tekintetében sikerült az elitcsere, de a kánonban, az értelmiségi tekintélyek esetében nem. Nem lehet kinevezni egy másik legnagyobb magyar írót Nádas Péter helyett. Az SZFE esetében is így van, s Ascher Tamást sem lehetséges leváltani abból, hogy nagy rendezőnek tartsák. A liberális kánon erős. Ami persze nem direktben azt jelenti, hogy az egyetemen elvárnák a diákoktól, hogy Karácsony Gergelyre szavazzanak. Közben meg az is igaz, hogy a Fidesz nem szereti, ha egy ügynek politikai költsége van, ezeknek csak akkor állnak neki, ha nincs más lehetőségük, mondjuk, nem tudnak felállítani egy párhuzamos intézményt. MTA, CEU, SZFE. Az egyetemi autonómia kemény hívószó, s ebbe most nagyon belefutottak.

Mindent és mindenkit, ami vagy aki hatalmi pozícióban vagy véleményformáló szerepben van, bekebelezte a hatalom? Vagy miért nincs ellentartás? Tudjuk, a társadalom fásult. De mi van a gazdasági szereplőkkel? Gattyán Györggyel, Csányi Sándorral, akik nem függenek a NER-től? Vajon miért nem emelik fel a szavukat?

Scheiring Gábor írt egy könyvet a NER-ről, amiben a gazdasági elittel is foglalkozik. Számomra megvilágító volt az általa felállított tipológia. Hagyma alakú szerkezetben képzeli el a gazdasági elitet. Van a belső kör, a NER-közeli elit, Mészáros Lőrinc, Garancsi István, akik kapják a közbeszerzéseket és az állami pénzeket. Van egy másik csoport, amely azért lojális, mert ideológiailag egyetért a kormánnyal, ezek közé tartozik például Széles Gábor. És vannak azok, akiket Scheiring kooptált milliárdosoknak nevez, vagyis akiknek korábban az volt a stratégiájuk, hogy egyenlő távolságot tartanak a politikai oldalaktól, de most kiegyeztek a Fidesszel. Olyan hihetetlen aránytalanság van hatalom szempontjából a politikai ellenfelek között, hogy a gazdasági elit pragmatikus, realista módon viselkedik. Ha ők vannak hatalmon, ők vannak. Ebben működnek. A profit az profit. Ráadásul a lázadásnak a realitását sem érzik.

Akkor kijelenthetjük, hogy a kormány senkitől sem tart, sem a politikai, sem a gazdasági, sem a kulturális elittől.

Senkitől. De nincs is rá okuk.

Azért mégiscsak keresi az ember, hogy hátha…

I need a hero?

Vagy bárkire, aki ezt az aránytalanságot ellensúlyozni tudja. Helikopterezés, jachtozás, vadászat, bulizás Ibizán – bármit szabad?

Mi az élvezet a hatalomban, ha egy jó kis helikopterezés vagy jachtozás sem fér bele? Az elitben sem mindenkinek rögeszméje a politikai hatalom. Sokan csak egyszerűen jól akarnak élni.

És ez milyen példa a társadalom számára?

Mindenkinek van egy szavazata a parlamenti választásokon, azzal mond erről véleményt.

Névjegy

Kristóf Luca

szociológus, elitkutató

  • 2002-ben végzett az ELTE-n szociológia szakon és a Budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiumában
  • 2011-ben szerzett doktori fokozatot a Budapesti Corvinus Egyetem szociológiai PhD programján
  • 2003-2011 között az MTA Politikatudományi Intézetében,
  • 2011 óta a Szociológiai Intézetben dolgozik kutatóként
  • A socio.hu online folyóirat szerkesztője

 

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.