Az örökké mosolygó anya félelmetes

Vera történetébe ott kapcsolódunk be, amikor elköltözik az őt bántalmazó férjétől. Több szakasza van egy ilyen kapcsolatnak, miért pont ezt választottad, miért innen indulunk?

Vizuális típus vagyok, úgyhogy amikor elkezdtem foglalkozni a könyvvel, idővonalakat rajzoltam magamnak, hogy lássam a cselekmény dinamikáját. Három-négy változat volt a fejemben, az egyik egy házasság története lett volna, ami azzal ér véget, hogy látjuk a távolodó autót az Andrássyn. Azt is meg lehetett volna írni, de ahogy figyeltem az arányokat, mindig oda lyukadtam ki, hogy irodalmilag az a legtermékenyebb, ha innen indulunk. Ráadásul ez kicsit más is, mint amit megszoktunk a hasonló történetektől. Az az érdekes az írásban, hogy amikor van egy nyom, amin el tudok indulni, akkor egyszer csak összeállnak a dolgok és valahogy minden a megfelelő helyre csatornázódik. Nagyon érdekelt a válás utáni nehéz, szélsőséges állapot, amelyben férfivel, nővel egyaránt sok minden megtörténhet.

Fotó: Bazánth Ivola

Ráadásul mindjárt az első oldalon megismerjük a fontos szereplőket. Ott van Vera, az édesapja, a kislányok, szó esik Péterről is.

Vicces, hogy azt mondtad, kislányok, mert nincsen megemlítve a könyvben a gyerekek neme, és nagyon változatos, hogy ki hogyan olvassa.

Eddig bele sem gondoltam ebbe, nekem magától értetődőnek tűnt, hogy Verának két lánya van.

Ez onnan indult, hogy elvittem az első fejezetet egy szemináriumra. Próbálkoztam különböző nevekkel, de egyikkel sem voltam megelégedve, úgyhogy azt írtam, hogy kicsi meg nagy. Gondoltam, majd később kitalálom. Aztán valaki a kisebbik gyerekről, mint fiúról beszélt, mert van egy jelenet, amelyben egy fakockával megüti a másikat. Meglepett, hogy mennyire kódolva, milyen előítéletek mentén olvasunk, hogy ha ilyen történik, rögtön az merül föl, hogy ezt egy kisfiú csinálta. Annyira megtetszett, hogy ez valamiféle plusz játékot hoz a történetbe, hogy végül nem neveztem el őket, bárki gondolhat bármit.

Nem ez az egyetlen nyitva hagyott lehetőség a könyvben, hiszen Verát egy nagyon intenzív és jelen idejű történetben látjuk, a múltjából, a Péterhez fűződő kapcsolatából csak annyit mutatsz meg, amennyi a megértéshez feltétlenül szükséges. Ezzel együtt te mennyit tudsz Vera háttérsztorijáról, mennyire volt fontos, hogy egészében lásd őt?

Egyértelműen Veráról tudok a legtöbbet a Mély levegő szereplői közül, bár több, hozzá kapcsolódó történet végül nem került be a végleges szövegbe. Sok mellékszál kiesett, mert túl erősek voltak ahhoz, hogy csak minimálisan jelenjenek meg a regényben. Nem akartam, hogy a történet szétessen, ezért eldöntöttem, hogy teljesen Vera lesz a középpontban és csak annyira fejtem fel, amennyire a történethez elengedhetetlen.

Nehéz volt megválni a mellékszálaktól?

Nehéz, mert az ember megírja az első könyvét, és úgy érzi, hogy jó lenne még több mindent beletenni. Tudatosan vissza kellett fognom magam, mert arra gondoltam, ha minden jól megy, van ötven évem, amit írással tölthetek, még sok lehetőségem van, nem muszáj ellőni mindent az első könyvben.

A könyv bemutatóján elmondtad, sokat gondolkodtál azon, hogy milyen tehetséget adj Verának, aki a történet szerint a MOME-n végzett, pályaelhagyó iparművész. Miért volt fontos, hogy legyen „elhagyott” tehetsége? Nem működött volna ugyanígy a történet akkor, ha például sales manager?

Akár működhetett is volna, de fontos volt, hogy a könyv vége legyen valamennyire reményteli, és azt akartam, hogy a művészet és az alkotás, mint lehetőség, kiteljesedés jelenjen meg. Nem happy end, mert egy ilyen sorsnál a happy end sok év múlva jön el, mégis szerettem volna, hogy pozitív kifutása legyen, de ne egy férfi legyen a megoldás. Ezzel nem azt mondom, hogy Vera ne találja meg a társát, de ha ebben a szituációban egy férfiban teljesedik ki, az azt mutatná, hogy ez a nő még sehol nem tart. Persze ez is felvet egy csomó kérdést: elég, hogyha visszatalál oda, ami volt Péter előtt, vagy egy teljesen új személyiséget kell felépítenie? Ezek a kérdések mind-mind nyitva maradnak a könyv végén, csak annyit látunk, hogy valami elindult. Amikor az ember újra akarja alapozni magát, megnézi a múltját, s ha talál egy olyan pontot, amelyre azt mondja, hogy akkor még jó volt, akkor visszatér hozzá. Az pedig, hogy két művész embernek milyen az együttélése, hosszabb távon is érdekel, de már itt is motoszkált a fejemben, hiszen Vera férje festő. Azon a ponton, amikor Pétert már nagyon lehet utálni, mégis elismeri Vera tehetségét.

Péter, aki „pszichedelikus minimálban nyomul”.

Ez is olyan mondat, amelyről érzi az ember, hogy meg akarja írni és akkor hozzákölt egy személyiséget, egy embertípust.

A szerelmesét, akinek minden csodálatos, amit a másik csinál, meg a környezetében lévőkét…

…akik fogják a fejüket és azt mondják, hogy jól van, persze, pszichedelikus minimál.

Azzal, ahogy Veráról írsz, felvetsz egy nagyon fontos témát, amelyről még mindig nem szívesen beszélünk, azt, hogy az anya nem csak anya, hanem nő is. Érzésekkel, indulatokkal, szexualitással, mindennel.

Verának a gyerekei iránt érzett indulatát volt a legnehezebb megírni. Többször meg kellett állnom, át kellett gondolnom, hogy ez így rendben van-e. Az én gyerekeim felsősök, amikor megjelent a könyv, rögtön kérdezték, hogy elolvashatják-e? Azt válaszoltam, hogy 18 éven felülieknek ajánlom, de annyira izgatta őket, hogy végül elmondtam nekik, miről szól. Elmondtam, hogy van benne bántalmazás, erőszak, szex, drog, és hogy ez az anyuka sokszor ideges a gyerekeire, néha úgy érzi, hogy legszívesebben odacsapna és ez neki nehézséget okoz. Nem volt könnyű, ráadásul tele voltak kérdésekkel, de úgy gondoltam, az a legjobb, ha tőlem hallják és nem mástól, hogy milyen rossz anyuka van az anyád könyvében. Nagyon ijesztő és félelmetes tud lenni, amikor a szülő indulatot érez a gyereke iránt. Az ember megrémül saját magától. Ez is én vagyok? A lényeg, hogy a választás a mi kezünkben van, és mindig lehet azt mondani, hogy nem alkalmazok erőszakot. Nem csinálod meg azt, amit legszívesebben megtennél, hátrébb lépsz eggyel és vársz. Ugyanakkor az elfojtás is nagyon veszélyes. Csak akkor tudod kezelni a gyengeségeidet, ha szembenézel velük. Az örökké mosolygó anya félelmetes. De nem szeretnék pszichologizálni, csak azt szerettem volna megmutatni, hogy Vera egy adott ponton ezekkel a dolgokkal szembenézett.