Szabó Brigitta Bennük van a sisu

5 perc szünet a finn életérzésről Simon Valéria nyelvtanárral

Tisztaság, egyszerűség, becsületesség, a sokszínűség elfogadása – ezek miatt jött úgy haza az 1980-as évek elején egy évnyi ott tartózkodás után Finnországból Simon Valéria, az ELTE Finnugor Tanszékének oktatója, hogy foglalkoznia kell az észak-európai ország kultúrájával, nyelvével. Tanít, baráti kört szervez, énekel, műveket fordít, könyveket ír és lektorál, finn-magyar táborokat menedzsel. A Finn Oroszlánrend lovagja sokat tud a sisu-ról is, amire ezekben a koronavírusos időkben Magyarországon is nagy szükség lenne. Kár, hogy születni kell hozzá.

Azt olvastam az ELTE honlapján, hogy 2011-ben Tarja Halonen finn államfő a Finn Oroszlánrend lovagjává nevezte ki, nem csak a finn nyelv oktatásában végzett munkájáért, a kultúrájuk megismertetéséért, hanem a finn zene magyarországi népszerűsítéséért is. Amit akkor méltatott, a Revontulet nevű együttes, lassan 25 éves. Hogy tudják ennyi ideje életben tartani?

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!