Dimenziók nélküli lebegés

Nem csak itthon, októbertől Európában és Amerikában is kapható a Karosi Júlia Quartet új albuma, amelyen ötödik tagként egy New York-i jazzgitáros zenél. Nem is akárki. Arra is választ kaptam, hogy miért ez jut eszembe a magyar énekesnőt hallgatva: éteri lebegés. De csak ennyi lenne a titok? 

Szeptemberben ünnepelted a születésnapodat, október első napjaiban jelent meg új lemezed. Ajándék, mellyel megleped magad?

Mondjuk, hogy igen. Persze ez már nem olyan nagy meglepetés.

Without Dimensions – azaz dimenziók nélkül. Mit jelent az album címe?

Arra az élményre utal, amikor a zene kiragad minket térből és időből. Ezt a dimenziók nélküli lebegést szerettem volna megörökíteni.

Az énekhangodról nekem ez is ez a szó jut eszembe: éteri lebegés.

Talán azért is, mert az album legtöbb dala szöveg nélküli. Színpadon és az alkotás folyamatában is megélem ezt az élményt, elsősorban pedig az improvizáció az, amiben én a klasszikus műfajjal szemben megtaláltam a szabadságot, a korlátok nélküli létezést.

Az album felét Bartók Béla és Kodály Zoltán műveinek feldolgozásai teszik ki. Izgulnál, ha – tegyük fel – nekik kellene lejátszanod a lemezt?

Bizonyára! Utólag jöttem rá, hogy bátor, sőt vakmerő vállalkozás volt a saját szerzeményeimet az övéik mellé rakni. Ilyesmi gyakran történik velem: valamit kitalálok, fejest ugrok a megvalósításába, és csak utána gondolom végig, mit is jelent.

Bartók évtizedek óta hat a műfajra, nem is csak az itthoni ága szívta magába a hatását. Dave Brubeck, Cecil Taylor és sok más amerikai zenész inspirációi között ott volt az ő zenéje is. Azt viszont tudni lehet, hogy sem Bartók, sem Kodály nem volt kifejezetten jazzrajongó.

Valóban szokás emlegetni, hogy nem voltak feltétlen hívei a jazznek, de eltelt egy kis idő az ő működésük óta. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnának ahhoz, ahova a műfaj mára eljutott. Én úgy gondolom, örömmel hallgatnák az improvizált zenét, hiszen – kiváltképpen az európai jazz – szellemiségében közel áll ahhoz, amit képviseltek: tartsuk meg a gyökereinket, merítsünk a népzenéből, a világzenéből, legyünk nyitottak!

Három dalra rákérdeznék, mindegyik a te szerzeményed. Rebirth (Újjászületés) – honnan a cím?

A kisfiam születésére utal, aki már öt éves. És arra az újjászületésre, amit ő hozott.

Insomnia (Álmatlanság).

Szintén a kisfiammal kapcsolatos. Kisbabaként különösen rossz alvó volt, a férjemmel gyakran azt sem tudtuk, éjszaka van, vagy nappal.

Madeleine Moment.

Természetesen Proust regényére utal. Két éve visszaköltöztem abba a lakásba, arra a kör-nyékre, ahol felnőttem, és állandóan déjà vu-élményeim voltak: minden arc, minden illat, minden fény emlékeket ébresztett bennem.

A Without Dimensions-ön az a Ben Monder játszik, aki David Bowie utolsó, Blackstar című albumán gitározott. Hogy ismerkedtél meg vele?

A szálak New Yorkba vezetnek, ahol a bátyám (Karosi Bálint orgonista-zeneszerző – a szerk.) él. Többször jártam és zenéltem is kint. Egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg Ike Sturm nagybőgőssel, aki Ben muzsikustársa. Akkoriban kezdtem dolgozni a Bartók-műveken, és megragadt a fejemben a gondolat: de jól szólna ezekben a dalokban Ben sound-ja! Emailben kerestem meg, elküldtem neki a demókat. Rögtön válaszolt, nagyon tetszett neki, és jelezte, hogy szívesen dolgozna velünk. Tavaly februárban közös koncertünk volt a Müpában, a rákövetkező nap pedig felvettük a teljes anyagot. Közben az is kiderült, hogy Bartók milyen fontos inspiráció számára.

Mit mondott róla?

Gyerekként egy erdélyi származású tanártól kezdett hegedülni tanulni, aki rögtön megismer-tette Bartókkal. Azt hiszem, Bartók neve is nagyban motiválta abban, hogy igent mondjon az én kérésemre.

Az a zenész, aki Bowie-val csinált lemezt, nem vált dominánssá a próbákon és a felvételen?

Nem, egyáltalán nem! Ben kimondottan szerény, introvertált ember, és ez a zenében is megnyilvánul.

Én is úgy hallottam, remekül belesimult a gitárja a kvartett hangzásába. Akikről még nem beszéltünk.

Idén vagyunk tízévesek. Szerettük volna alaposabban megünnepelni az évfordulót, de a jól ismert körülmények közbe szóltak. A tíz év alatt két tagcsere történt: Balázs Tamást Tálas Áron váltotta a zongoránál, Horváth Balázst pedig Bögöthy Ádám a nagybőgőnél. A zenekarom alapítása óta férjem, Varga Bendegúz dobol.

Egy klasszikus zeneszerzőnél világos a kotta: minden egyes hangjegy, minden egyes utasítás szerepel a partitúrában. A jazznél viszont kérdés, mennyit komponál meg a zeneszerző, és mennyit bíz az együttes tagjaira.

Igyekszem részletesen kidolgozni a szerzeményeimet, általában nem csak az akkordokat, hanem azt is, hogy milyen legyen az akkord-felrakás, a basszusmenet, a szólamok, a ritmikai váltások. De meg kell hagyni a szabadságot is. Egy valamire való jazz-zenésznek nem tesz jót, ha megkötöd a kezét.

Zongoránál komponálsz?

Igen. Korábban kezdtem, mint az éneklést. Már tízéves koromban a hangszernél ültem, kis dalokat alkottam. Egyszerűen igényem volt erre. Amikor felvettek a jazztanszakra, evidens volt számomra, hogy saját zenét csináljak.

Zeneszerzőként érezted valaha hátrányát annak, hogy nő vagy?

Nem tartom magam zeneszerzőnek a szó hagyományos értelmében. A saját zenémet csinálom, erre van egy kialakult módszerem. A kérdésedre válaszolva: nem éreztem ilyen hátrányt. Nyilván nőként más vagyok a zenekarvezető szerepében. Lehet, hogy nem tudok sok helyzetben olyan határozott lenni, mint egy férfi, nem teszem helyre a többieket, ha például elkésnek. De van, ami jobban megy, mint egy férfinak. Például sokkal kevesebb a konfliktus köztünk, nincs kakaskodás. És azt hiszem, a zenémen is érződik, hogy nő komponálta, ahogy egy női regényíró is máshogyan ír, mint egy férfi.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.