Lakner Zoltán Egyenrangú felek lehetnénk a teremtettségben – Ferenc pápa globális üzenetei

Ferenc pápa globális jelenség, akinek óriási szerepe van abban, hogy ráirányította a figyelmet a szegénységre, az egyenlőtlenségekre, a menekültekre és más elesettekre, a méltányosságra és empátiára szorulókra. Gesztusai nagy szerepet játszanak a keresztény felekezetek és más vallások közötti megértés erősítésében. Laborczi Dóra evangélikus teológus, újságíró és Tarcsay Tibor katolikus középkorász, közösségszervező azonban azt is állítják, a katolikus egyház álláspontja a nőkkel kapcsolatban továbbra sem mozdult el erőteljesen, s bár Ferenc pápa tett bizonyos lépéseket, az egyházon belüli abúzusok széles körű feltárása jócskán várat magára.

A hétköznapi hírfogyasztó számára szinte forradalminak tűnnek Ferenc pápa gesztusai. Mekkora jelentőségük van ezeknek az önök szemében?

Laborczi Dóra: A reformáció 500. évfordulóján Ferenc pápa Svédországba látogatott, ahol az ünnepi esemény díszvendégeként többek között arról beszélt, hogy Luther Márton jogosan bírálta a korabeli egyház működését. Meg is ölelte Antje Jackelén svéd érseknőt. Ferenc pápa mestere ezeknek a nyilvános gesztusoknak. Kifogásolni szokták vele kapcsolatban, hogy teológiailag keveset tesz le az asztalra, de létezik olyan felfogás is, hogy a Ferenc pápa által kiválóan használt gesztusnyelv is megkerülhetetlen része a teológiának, mert cselekvéssel fejezi ki a krisztus-követést és a szimbolikus gesztusok a nem hívő emberek számára is értelmezhetők. Nem csak a protestáns egyházak irányában vannak ilyen megnyilvánulásai, húsvétkor muszlim menekültek lábát mosta meg, és még sok más példát említhetnénk.

Ezt hogyan fogadja a katolikus közvélemény?

L. D.: Az egyház retteg a botrányoktól, a botránkoztatástól. A szó biblikus értelmére utalok, amely szerint az a botrány, ami egy mindenkori elnyomó szituációban a legsebezhetőbb emberekkel történik, akkor is ha nem kerül nyilvánosságra, és Ferenc pápa pontosan erre irányítja rá a figyelmet a gesztusaival.

Tarcsay Tibor: Ferenc pápa három enciklikája ügyesen fűzi össze a teológiát a gazdasággal, a környezettudománnyal, a fizikával és sok minden mással, tehát teológiailag is értékes írások. Fontos az is, hogy az éhezésnek vagy a környezetvédelemnek nincsen teológiája. Ferenc ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, tulajdonképpen egy új teológiai irány első dokumentumait alkotja meg. Azt mondja, ezekre a problémákra a hit lencséjén keresztül kell néznünk, mert úgy tudjuk beilleszteni a nagy egészbe.

Mennyire számít ez újdonságnak a katolikus egyházban? Hiszen bíboros, pápa nem válhat bárkiből.

L. D.: Ha csak Assisi Szent Ferencre gondolunk, a szegények megsegítése, a feléjük fordulás létező egyházi hagyomány. Igaz, abban a politikai szemfényvesztésben, amelyben gyakran partner az egyház, például a magyar is, sokszor nehezen észrevehetőek azok a hiteles keresztény lelki vezetők, gyülekezetek, amelynek tagjai így működnek.

T. T.: Ferenc gondolatainak rengeteg előfutára van, sokkal régebbre visszanyúlóan is, legyen elég csak Szent Ágostonra utalni. Ferenc pápa hivatkozik is rájuk, miközben olyan újszerű gondolati kontextusban alkalmazza tételeiket, mint korábban senki más.

L. D.: Mint bármilyen szervezetben, az egyházban is vannak különféle irányzatok, belső mozgások, s hogy Ferenc pápát helyzetbe hozták, szerintem azt mutatja, volt igény arra a nyitásra, az embereknek arra a fajta megszólítására, amit ő képvisel.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egyéves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!