Kormos Lili Enyedi Ildikó útja Störr kapitánnyal

Nehéz helyzetben vagyok, mert nagyon mély benyomást gyakorolt rám a film, és nehéz egzakt módon beszélni valamiről, ami érzelmileg ennyire megérinti az embert.

Ez nagyon jó hír, mert kapunk hideget-meleget, most már hál’Istennek külföldről is egyre több elismerő kritika érkezik, de ilyenkor az ember nagyon összeszorult lélekkel várja azt a pillanatot, amikor a film kijön a mozikba.

Hozzá lehet ehhez szokni, vagy az új film bemutatójánál mindig elölről kell kezdeni az izgulást?

Mindig elölről kezdem, de szerintem ezzel mi rendezők általában így vagyunk. Ráadásul annyira szoros szövetségben dolgoztunk a stábbal, hogy rajtuk is érzem a drukkot, a szeretetet, a féltést a film iránt.

Ennek a filmnek nem csak rendezője, hanem forgatókönyvírója is, az írás pedig elég magányos folyamat, benne van a saját, teremtett kis világodban. Milyen érzés, amikor megérkeznek ebbe a folyamatba az alkotótársak, és ők is hozzák a saját értelmezésüket?

Ezt az előbb említett szövetséget kell már az elején megkötni, hogy most együtt indulunk expedícióra, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe. Azt, hogy milyen nehézségekkel szembesülünk, csak nagyjából tudjuk felmérni, és bármi, ami ezen az úton szembejön, az mindannyiunkat frissen és váratlanul ér, viszont együtt kell rá reagálnunk. A forgatókönyvet egyébként mindig többször átírom, amikor már megvannak a helyszínek, fixek a szereplők, akkor csinálom a végleges verziót, és abban már mindenki kreatív jelenléte, személyes szenvedélyessége benne van. Én ugyanis nagyon szeretek szenvedélyes emberekkel dolgozni.

Korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy már-már babonás tisztelettel viselt a szépirodalom iránt, ahogy azt is többször elmondta, hogy nagyon nagy hatást gyakorolt önre Füst Milán életműve már akkor, amikor kamaszként először találkozott vele. Milyen érzés volt hozzányúlni ezzel az attitűddel a nagyon tisztelt és nagyon szeretett szerző regényéhez?

Ez a felelősség nagyon erősen jelen volt, amikor végül bele tudtunk kezdeni a filmbe, de csak rövid ideig, mert a rengeteg tennivaló elsodorta. Füst Milán olyan szerző, aki sokunk számára nagyon fontos, de szintén sokan vannak ebben az országban, akik, ha tényleg ismernék, nagyon sokat kapnának tőle, de nem ismerik. Az irodalmi kánonban ott van ugyan a neve a nagy Nyugatosok között, tisztelik is, mégsem olyan magától értetődő hozzányúlni, mint néhány más szerzőhöz. Lényegében a lelkes könyvmoly dolgozott bennem, aki mindenkinek megkopogtatja a vállát, hogy „Te, figyelj, ezt olvasd el!”. Nem úgy tekintettem rá, hogy ez jó kiinduló pont nekem ahhoz, hogy valami nagyon egyedit és sajátot csináljak, hanem már a legelső verzió is egyfajta szolgálat volt, hogy készítsünk kicsit drágább, kicsit hosszabb könyvajánlót ennek a regénynek. Az életműből pedig azért ezt választottam, mert annyira filmre való, annyira sok színnel, érzéki benyomással játszik. Annak, hogy ez dús, hogy minden érzéknek szólóan gazdag, közvetlen köze van a regény lényegéhez. Azt éreztem, hogy a sok, pici mellékszál szinte jobban szól a lényegről, mint maga a nagy, szerelmi történet. Ami pedig ennyire a szövetében képvisel valamit, ráadásul számomra iszonyúan fontos, izgalmas valamit, azt jól lehet filmre adaptálni.

Azok az értelmezések, amelyeket a kánon ráragasztott akár Füst Milánra, akár A feleségem történetére, hogy szerelmi regény, a féltékenységről szól, így kell érteni, mennyire csontosodtak meg az idők folyamán? Volt olyan szándéka, hogy ezeket a burkokat megrepessze, föllazítsa kicsit?

Tulajdonképpen ez volt az eredeti vágy bennem. Itt van a fantasztikus mű, mindenki látja, mindenki beszél róla és a lényeget senki nem említi. Hát ettől meg lehetett bolondulni. Olvastam korabeli kritikákat, akár általam tisztelt, értelmes, érzékeny emberek recenzióit is, akik mindenről írtak, csak a lényegről nem. De nem csak a kortársak. Emlékszem, a regény egyébként kitűnő angol fordításához Konrád György írt előszót. Abban ugyanezzel a vaskággal találkoztam. Konrádot nagyon éles és mély gondolkodónak ismerem, de a féltékenység természetrajzán nem ment túl még az ő tudománya sem. Arra gondoltam, hogy filmmel talán rá lehet irányítani a figyelmet a regény más rétegeire is, persze nem úgy, hogy erőszakkal belenyomom a néző arcába, hiszen a regény maga is arra fut ki, hogy ne akarjuk mesterségesen uralni, kontrollálni a világot, meg más véleményét se. Elég kicsit odairányítani a reflektort ezekre a rétegekre, amelyek számomra egyébként a legfontosabbak és amelyekről tényleg nincs szó az irodalmi kánonban.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!