Ónody-Molnár Dóra És kaptak egy visszautasíthatatlan ajánlatot

Negyedszázada kezdte el működését az újságírók továbbképzését célul tűző Független Médiaközpont (CIJ), amely néhány évvel az első médiaháború után, egy pezsgő és dinamikusan fejlődő médiatérben alakult, és annak ellenére talpon maradt, hogy az internet és közösségi média lassan kiszorítja a hagyományos médiaszolgáltatókat és megváltoztatta az újságírást. A CIJ világítótoronyként jelzi, hogy ezekben a viharos években is ragaszkodnunk kell az etikus, tradicionális szakmai sztenderdek szerinti újságíráshoz. Orbán Sándort, a CIJ igazgatóját és helyettesét, Móricz Ilonát kérdeztük.

25 éves a Független Médiaközpont, amit a New York-i Független Újságírók Alapítványa hozott létre Budapesten. Milyen volt az a média, amelyben működni kezdett a CIJ?

O. S.: 1995-ben már öt évvel vagyunk a rendszerváltás után. Önmagában is furcsaság, hogy miért ekkor jön létre egy független médiaközpont, és miért nem korábban, mondjuk 1990-ben, 1991-ben. A New-York-i szervezetet, a Független Újságírók Alapítványát két veterán újságíró, James Greenfield és Donald M. Wilson alapította, akik a nyugdíjba vonulásuk után nem akartak otthon üldögélni. Ahogy annak idején sokan, ők is Prágában kezdték, s ott hoztak létre egy központot. Aztán Csehszlovákia széteste után, Pozsonyban is. Egy ideig volt egy kisebb központ Kassán is. Majd Bukarest következett, s csak az után Budapest. Ebben az időszakban Amerikában és a nyugat-európai országokban nagy volt a lelkesedés a rendszerváltás miatt. Ezért rengeteg pénzt biztosítottak különféle programokra. Magyarországnak volt egy tíz évre szóló államközi szerződése az amerikai kormánnyal, amelynek része volt a média is. A forrás tehát megvolt a független média támogatására, s ekkor találták meg a Kelet-Európában akkor már aktívan tevékenykedő James Greenfieldet. A „Jimmy központok” a már a pályán lévő újágírókra koncentráltak, tehát a továbbképzésen volt a hangsúly. Jimmynél megvolt a „know-how”, így alakult meg Budapesten is a központ, 1995 végén. Az első igazgató egy amerikai lány volt, de kerestek valakit, egy magyar újságírót is. Én akkoriban a Kurír című lapnál dolgoztam, előtte a Magyar Televízió Híradójánál, ahonnan 1990 nyarán elmentem, mert nem tetszettek azok az átalakítások, amelyekbe belefogott Pálfy G. István és csapata. 1993-ban kint voltam Amerikában fél évig egy ösztöndíjjal, s utána az amerikai haverjaimmal sokat jöttem-mentem Budapesten, így találkoztam Jimmyvel is, aki az első találkozásunkkor megkérdezte tőlem, hogy akarok-e a Független Médiaközpont igazgató-helyettese lenni. Igent mondtam.

Milyen célokkal indult el a CIJ? Akkoriban már túl voltunk az első médiaháborún, sok új szereplő lépett piacra, a kereskedelmi televíziózás is ekkor indult meg.

O. S.: Olyan, mint ha a történelem előtti időkről beszélnénk. Ellentmondásos időszak volt.

Máig ható következményekkel…

O. S.: Az 1993-ban született médiatörvény nem volt jó, de azt utóbb egy sokkal rosszabb váltotta. Az indulásunk után indult be a kereskedelmi televíziózás, a Horn-kormány idejére esik a furcsa frekvenciaelosztás. Még nincs internet, de az írott sajtó piacán hatalmas a felfutás. Sok kiadvány jelent meg, s tudni lehetett, hogy nagy részüket nem fogja eltartani a piac. De a rendszerváltás utáni időszakban híréhség volt, az emberek naponta több lapot is vettek. Ekkor jöttek be a nyugati, nagy kiadók, elindult a privatizáció, modernizálták a lapkiadást. Gyors átalakulásba csöppentünk bele. Mi egy belvárosi, gyönyörű irodában alakítottunk ki két oktatótermet. Az egyik kisebb konferenciák megtartására is alkalmas volt. Ott volt a Freedom Forum könyvtára, és volt egy rádió- és egy tévé-stúdiónk is, mert közben elindultak nálunk a BBC-tanfolyamok is.

A CIJ ekkoriban afféle szakmai mágnes lehetett.

O. S.: És potyogott a pénz az égből médiafejlesztésre, szinte túl sok forrás is jutott erre a kis országra. 15 éve viszont beköszöntött a hét szűk esztendő, s ez azóta is tart. Amikor bőség volt, annyira sok program futott egyszerre, hogy néha azt sem tudtuk, hogyan szerzünk rá közönséget. Ott voltak a három hónapos BBC-tanfolyamok, aztán beindítottuk a saját képzéseinket, plusz az amerikai Knight Alapítványtól idejött minden évben 6-10 profi szakember, akiket munkával kellett ellátnunk. A cél az első perctől kezdve az etikus, minőségi újságírás, a BBC- és az amerikai újságírás sztenderdjeinek elsajátíttatása volt. És nagyon szerettünk az amerikai szponzorokkal dolgozni. Erősen EU-párti vagyok, de az uniós támogatások rendszere maga a katasztrófa. Borzasztóan bürokratikus, és a pénz gyakran nem a projekt célközönségéhez kerül. Az amerikaiak rugalmasak, mindent át lehet beszélni velük, át lehet alakítani menet közben a programot, nem szóltak bele semmibe. Hagyták, hogy helyi emberek bevonásával dolgozzunk. Fontos volt nekik, hogy megmaradjon a tudás.

Kik voltak a helyi emberek?

O. S.: Voltak például oknyomozó újságíró tanfolyamaink, ezeket az ELTE kérésére Weyer Balázs és Kóczián Péter tartotta, akik alig kerültek ki az egyetem padjaiból. Weyer most a kuratóriumunk elnöke. Aztán Vajda Évával és Mong Attilával dolgoztunk, ők írták az első magyar nyelvű, oknyomozásról szóló tankönyvet. Ez a rugalmasság az EU-nál hiányzik. Az EU-s projektben 80 százalék az adminisztráció, 20 százalék a konkrét munka, az amerikai projekteknél ez az arány fordított. Amikor amerikai projekteket csinálsz, akkor emberekkel kommunikálsz, egy EU-projekt esetében pedig egy betonfallal. Megalakulásunk után két év alatt összerázódtunk, mentek a BBC-s képzések, jöttek az amerikai szakemberek, s akkor már tudtuk, mi az, amit még fel tud szívni a hazai újságíró közeg. Közben elment az amerikai igazgatónk, én vettem át a helyét. Ide hívtak magam mellé helyettesnek Móricz Ilonát. Minden baj ellenére úgy tűnt, megyünk ki az erdőből, egyre jobban mentek a dolgok, felnőtt egy tényfeltáró újságíró nemzedék. Aztán 2003-2004-ben az amerikaiak kivonultak és elzárták a pénzcsapot.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!