Kormos Lili Ezt a generációt már nem lehet átverni

5 perc szünet Korn Anitával

A divat iránti szeretetének köszönhetően jött rá, hogy ezzel a témával közel lehet kerülni az emberekhez, a kereskedelmi tévék szórakoztató műsorainak főszerkesztőjeként pedig azt tanulta meg, hogyan lehet úgy felhívni a közönség figyelmét fontos ügyekre, hogy az ne váljon nyomasztóvá. Etikus divatról, egy ikonikus tornacipő valódi áráról és a divatipar óriásainak lehetőségeiről beszélgettünk Korn Anitával.

A cikkeidben és a videóiban is többször elmondtad, hogy egy környezettudatos ruhatár kialakítása nem csak úgy lehetséges, hogy valaki drága, tervezői darabokat vásárol, de még mindig az az egyik leggyakoribb félreértés a fenntartható divattal kapcsolatban, hogy az szükségszerűen nagyon költséges is. Mi a tapasztalatod, mi az, amit még mindig rosszul tudunk ebben a témában?

Sokszor például külön választják a fenntartható öltözködést és az etikus divatot, pedig ezek nem külön kezelendő jelenségek, az etikus divat a fenntartható divat része. Egy ruhadarabnak nem csak az anyagában kell környezetbarátnak lennie, nem csak arra kell figyelni, hogy minél kisebb ökológiai lábnyoma legyen, hanem tudnunk kell, hol és milyen körülmények között készült. Ezt elég egyszerű kideríteni, ha ott áll a címkén, hogy MADE IN BANGLADESH, akkor kezdhetsz gyanakodni, hogy biztosan fair körülmények között készült-e. Április 24-én, a Rana Plaza összeomlásának évfordulóján van a divatforradalom napja. Ez egy bangladeshi ruhagyár volt, ahol borzasztó körülmények között dolgoztatták a varrónőket, az összedőlése több mint ezer ember halálát okozta. Azóta beszélnek arról, hogy kik, hol, milyen körülmények közt, milyen bérezés mellett varrják a ruháinkat, ami nagyon fontos része az etikus divatnak. Ezzel vissza is kanyarodtunk oda, hogy persze nem feltétlenül helyi tervezőktől kell vásárolni, mert nem teheti meg mindenki. Bár, hogy ha nem öt szoknyát veszel, csak egyet, akkor lehet, hogy ugyanott vagy, viszont van egy sokkal minőségibb darab a szekrényedben. Ráadásul a lokális, kis márkák nyilván átláthatóbbak és megbízhatóbbak. Ha elmész egy showroomba, azt is láthatod, hogyan dolgoznak a varrónők.

A múltkor egy magyar tervező cipőit nézegettem. Úgy éreztem, nekem túl drágák. Aztán rájöttem, hogy nem is az ő cipői a drágák, hiszen abban benne van a tervezés, az anyag, a kollégái munkája és így tovább. Igazán drága az a tornacipő, amelynek filléres előállítási költségei vannak és több tízezer forintért lehet csak hozzájutni. Bár nem fair, hogy ezt mondom, de nekem is van ilyen tornacipőm.

Arról nem is beszélve, hogy ezeken a helyeken sokszor nem ellenőrzik azt sem, hogy milyen anyagokat használnak a textilfestéshez, vagy hogyan dolgoznak a mérgező kemikáliákkal a munkások, miket lélegeznek be, mi kerül utána a folyókba. Minél mélyebbre ásod magad ebben, annál rosszabb érzéseid lesznek a divatiparral kapcsolatban. Nem akarom démonizálni, nem akarom elvenni az emberek kedvét attól, hogy szépen öltözködjenek, csak szeretném felhívni a figyelmüket arra, milyen rétegei vannak ennek az egésznek. Füzes Eszterrel forgattam egy ruhastory videót, aki a USE tervezője volt, és ő mondta el, hogy egy kabát ára miből áll össze. Mennyibe kerül a gomb, ami rajta van, vagy az, hogy úgy van megvarrva, hogy métere annak a textilnek 10-12 ezer forint. És akkor belegondolsz, hogy te tízezer forintért kapsz télikabátot leárazáskor, és nem érted, hogyan lehetséges ez. Nyilván a nagyobb mennyiség miatt akár ilyen áron is megéri eladni, de hát a végén csak ott van az emberi tényező, az, hogy aki elkészítette, nem volt rendesen megfizetve.

Az, hogy a fast fashion márkák termékei mennyire embertelen körülmények között készülnek, egy ideje nem titok, a Netflix True cost címmel dokumentumfilmet is készített róla. De akkor miért választják még mindig ilyen nagy arányban ezeket az üzleteket a vásárlók? Nincsenek tisztában a választásuk árával?

Egyrészt azért, mert kényelmes, hiszen sokkal egyszerűbb besétálni egy bevásárlóközpontba és leemelni valamit, amit már láttál egy csomó mindenkin, amiről gondolod, hogy olyan nagyot nem hibázhatsz vele, mint bemenni egy secondhand boltba és válogatni. Ez utóbbi ugyanis időigényes, bár már vannak olyan boltok, ahol előválogatják a ruhákat és nem neked kell ezzel órákat eltölteni. Másrészt pedig, amikor környezettudatosságról beszélünk, akkor még mindig főleg a műanyagszennyezés jut az emberek eszébe, ami rendjén is van, kell is ezzel foglalkozni, de a ruházkodásra nagyon kevesen gondolnak ezzel kapcsolatban. Szelektív szemétgyűjtésről már az oviban is tanítanak, de az öltözködésről nem. Na, de ahhoz is meg kellett érni, hogy úgy vásárolj egy szupermarketben, hogy előbb megnézed mondjuk a müzli összetételét, s csak aztán teszed a kosaradba.

Ma Magyarországon az öltözködésre még mindig inkább valami funkcionális dologként tekintünk, semmint önkifejezési formára. Szerinted, ha ez megfordulna, jobban előtérbe kerülne a tudatosság is az öltözködésünkben?

Sokkal inkább, persze. Ha a ruháiddal magadat akarod kifejezni, akkor nem fogsz onnan vásárolni, ahonnan mindenki más is öltözködik. Értem én, hogy ez nem mindenkinek a szenvedélye, vagy nincs türelme, kedve hozzá, de idővel rájössz, hogy ha bemész egy vintage üzletbe vagy ellátogatsz egy hazai tervezőhöz, akkor sokkal egyedibb leszel és jobban ki tudod fejezni azt, amit te vagy. Ez itthon még kevésbé elterjedt, bár úgy látom, hogy most már sokkal bátrabbak a huszonévesek és újra menő secondhand butikokba járni, meg egyedi darabok után kutatni. Ennek a generációnak a környezettudatosság már ott van a mindennapjaiban, így az öltözködésükben is.

És ha e generáció tagjai belépnek a fogyasztók közé, akkor a nagy márkáknak is reagálniuk kell az igényeikre? Nem lesz elég már mondjuk azt mondani, hogy van egy környezetbarát kollekciónk, ezzel mi megtettünk mindent, amit lehetett?

Egyre jobban érzik a nyomást a nagy márkák, mert ezt a generációt már nem lehet átverni. Őszintén remélem, hogy ez a divatiparra is hatással lesz. Én nem gondolkodom annyira szélsőségesen ebből a szempontból, bár nyilván a greenwashing létezik és ezt átlátom én is, de ha ezeket fogalmakat valamilyen szinten használják ezek a márkák, és valaki már csak ezért utánanéz annak, hogy mit jelent az, hogy eco-conscious, az már valami. Ráadásul ezeknek a cégeknek van pénzük technológiai fejlesztésekre, például a textiliparban. Sokan tettek olyan vállalást, hogy 2026-ra csak fenntartható anyagokból fognak dolgozni. A COS nevű márka például, ami a H&M cégcsoport tagja, már most 76 százalékban fenntartható forrásból származó textilből dolgozik. De persze ott van, hogy az az iszonyat mennyiségű ruha, amit legyártanak, az a halmozás, amire buzdítanak, rettentően káros. Ettől függetlenül nem látom sötéten a dolgokat, mert egy kis márka nem fog tudni forradalmi újításokat bevezetni, erre csak a nagy cégeknek lesz pénzük, és ha a vásárlók is presszionálják őket, hogy foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel, ha bojkottot hirdetnek, amennyiben nem környezetbarát anyagokat használnak vagy nem fizetik meg azokat, akik nekik dolgoznak, akkor igenis elindulhat a változás.

 

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.