Győrffy Dóra

Gazdaság a gyök alatt

Szolidáris válságkezelést javasolnak a közgazdászok

Lakner Zoltán | 2020.09.08. 06:45

Olvasási idő kb. 17 perc

Hogyan jött létre ez a közgazdászcsoport, amelyben eléggé eltérő szakmai karakterű személyiségeket találunk?

Amikor a kormány áprilisban beharangozta a valaha volt legnagyobb gazdaságvédelmi intézkedéscsomagot, Mellár Tamás szervezett egy csapatot, hogy ezt a programot értékeljük. Csoportunk előnyére válik a sokszínűség, hiszen vannak közöttünk korábbi gyakorló jegybankárok, elméleti közgazdászok, illetve olyanok is, akik politológiával és közgazdaságtannal egyaránt foglalkoznak. Amit a megszólalásainkban megfogalmazunk, az egy közös minimum, miközben sok témát másképp ítélünk meg. Az elmúlt hónapokban elég jól megismertük egymás gondolkodását, és folyamatosan megvitatjuk az aktuális történéseket.

Augusztus 27-én közzétett véleményük és javaslatcsomagjuk a kormány várakozásaihoz képest rosszabb gazdasági mutatókhoz kapcsolódik?

Igen, egyértelműen. A kormány irányából sok kritikát kaptunk tavasszal, hogy túlságosan pesszimisták vagyunk, nem jól ítéljük meg a folyamatokat, nem értékeljük a biztató jeleket. A második negyedévi adatok láttán azonban azt kellett megállapítanunk, mégsem mi ítéltük meg hibásan a magyar gazdaságban zajló folyamatokat. Mi azonban nem azt kívántuk közzétenni, hogy tessék, igazunk volt, ehelyett javaslatokat fogalmaztunk meg. A hatékony válságkezelés az egész ország érdeke, szükség van az eddigi gazdasági lépések korrekciójára.

Az világos, hogy önökkel sem konzultál a kormány, de azt meg tudják ítélni, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank közül melyiknek van nagyobb ráhatása a válságkezelési döntésekre?

Az álláspontunkat nyilvánvalóan olvasták a kormányzati döntéshozók, hiszen kritizáltak érte minket. A döntéshozatal módjáról viszont csak spekulálni tudok. Érzékelhető, hogy vannak egymással versengő döntéshozási központok. Jelen van továbbá egy olyan hozzáállás, miszerint a várakozások formálják az eseményeket, és pontosan emiatt gondolják azt, hogy a pozitív adatok pozitív hangulatot keltenek, ettől a gazdasági szereplők is optimistábbak lesznek és ennek megfelelő döntéseket hoznak.

Ennek biztos van valami alapja, csak kérdés, nem jelent-e ez egy ponton már teljes elrugaszkodást a valóságtól.

Sokan elhiszik, hogy ha tele van a Balaton, akkor meglódul a belföldi turizmus és minden a legnagyobb rendben van. Csak eközben a nemzetközi hangulat nem jó, hogyan is lehetne jó, hiszen mindenki bizonytalan. Nálunk a nemzeti össztermék nyolcvan százalékát az export adja, tehát ha nyolc-tíz százalékos a visszaesés az exportpiacainkon, akkor ennek a hatása nem áll meg a határainknál. Innen nézve nem is annyira nagy meglepetés a második negyedévi 13,5 százalékos GDP-visszaesés.

Ön még áprilisban írt arról, hogy miközben a kormány, ahogyan azóta is, egy V-alakú válságról beszél, valójában jó, ha egy U-alakúval megússzuk, vagyis hosszabb időt töltünk a gödör alján. Milyennek látja ma a válság lefutását?

Páratlan a gazdaságtörténetben, ami történik. Nem tíz-húsz vagy ötven százalékos a visszaesés egy-egy ágazat esetében, hanem akár kilencven-száz százalék. Mivel azt régóta lehet tudni, hogy a koronavírus elleni vakcinára csak a jövő év közepén lehet számítani, eleve irreális volt V-alakú válságra készülni. Emellett, a válság során megváltoznak a fogyasztói szokások, az emberek átértékelik a szükségleteiket, ezek rögzülhetnek a válság utáni időszakra is. Nem ugyanott folytatjuk majd az életünket, ahol a válság előtt tartottunk. Ezen kívül sok cég nem tudja kihúzni, hogy akár egy éven át nem működik rendesen a gazdaság, és nálunk a kormány nem is ad túl sok segítséget ehhez a vállalkozásoknak. Tehát felbomlanak szervezetek és információs csatornák, kooperációs hálózatok, amelyeket nem lehet gond nélkül visszaépíteni.

És akkor ettől lesz U-alakú a válság?

Ezt az álláspontomat némileg revideálom, ma már inkább a gyökjel alakú válság mellett foglalnék állást. Tehát a lezárások idején a gazdasági tevékenység lemegy ötven-hatvan százalékra, és bár utána tényleg van egy visszapattanás, de csak nyolcvan-kilencven százalékra, majd pedig onnan hosszabbodik meg az egyenes. Az Economistban már tavasszal megjelent egy cikk, amely a kilencven százalékos gazdaságról szólt, tehát hogy lesz visszapattanás, de azt a tíz százalék mínuszt, ami a korábbi teljesítményhez képest hiányozni fog, nagyon megérzik majd az egész világon. Magyarországon szinte biztosan nem érjük el 2022-nél előbb a 2019-es gazdasági szintet, és mivel nem tudjuk, miként alakul a járvány, lehet, hogy még akkor sem. De ilyen messzire nem akarok előretekinteni, mert tényleg teljesen bizonytalan minden.

Mennyire alkalmas a magyar gazdaság szerkezete a válság utáni, akár csak kilencven százalékos visszapattanásra?

Három szektort említenék, amelyek problémát okozhatnak. A turizmusba temérdek pénzt öntöttek és fel is lendült az elmúlt évtizedben, de az újabb szállodák építése most, amikor nem is tudjuk, visszatér-e valaha a korábbi szintre az ágazat, nem a válságkezelés leghatékonyabb módja. A másik az építőipar, amelybe szintén rengeteg forrás áramlott, de a leggyorsabban fejlődő országokban éppen hogy nem ez a húzóágazat. A korábbi válság idején Írország azért került bajba, mert a korábbi, exportvezérelt modelljét leváltotta egy építőipar-vezérelt modellre. A harmadik tényező az autóipari függés. Válság idején a személygépkocsi tipikusan az a tartós fogyasztási cikk, amelynek a cseréjét könnyű elhalasztani. Eközben pedig például az elmúlt évtizedben nem fordítottak elég figyelmet a digitális átalakulással összefüggő beruházásokra. Az uniós „ingyenpénz” és a negatív reálkamatok sokáig elfedték a problémákat, bár azt végig lehetett látni, hogy a termelékenység az elmúlt évized egészében jóval kevésbé nőtt, mint a régió többi országában.

Mára a Pénzügyminisztérium elfogadta, hogy messze kerültünk még a módosított hiányszámtól is, már a GDP 7-9 százaléka közé várja a deficitet. Történik mindez úgy, hogy a kormány éppen azért nem juttatta készpénzhez a háztartásokat és a vállalkozásokat, mert nem akarta a központi hiányt növelni. Most ilyen kifizetések nélkül is elszáll a költségvetés. Miért?

Ilyen hiánymérték közel másfél évtizede nem volt, és tudjuk, hogy akkor mekkora károkat okozott. Ennek most az egyik oka az elmaradt bevételek nagy tömege, ami a visszaesésből következik. A másik az úgynevezett nevezőhatás: a költségvetési hiány összegét a válság miatt a nemzeti össztermék alacsonyabb értékével kell elosztanunk. Itt mutatkozik meg az elmaradt kormányzati intézkedésekből adódó csapdahelyzet, ugyanis a nevező, tehát a nemzeti össztermék azért is süllyedt ilyen mértékben, mert a kormány nem adott forrásokat a háztartásoknak, nem tompította a visszaesés hatásait, emiatt a kereslet is sokkal nagyobb mértékben esett vissza.

Nem az volt a 2008-2009-es válság egyik fő tanulsága, hogy nem szabad hagyni lezuhanni a háztartásokat, mert az nekik sem jó, meg az egész gazdaságnak sem?

Ez már ennél sokkal régebbi tanulság. Ha a gazdaságpolitika kellően felelősségteljes a ciklus felívelő szakaszában, akkor visszaesés esetén anticiklikus lépésekkel lehetőség van tompítani a visszaesés mértékét. 2009-ben erre nálunk kevés lehetőség volt, de a mostani helyzetben lehetett volna tere annak, hogy támogassák a leginkább rászorultakat. Voltak is figyelmeztetések, például a mi részünkről, hogy jobb lenne, ha a háztartások a válság idején is költeni tudnának. Csakhogy a kormány a rendelkezésre álló forrásokat másképp és másoknak osztja el. A magas hiány harmadik tényezője ezzel függ össze: a válságkezelésre fordított pénzeket olyan célokra fordították, amelyek nem igazán növelik a keresletet.

Milyen kiadásokra gondoljunk?

A közvetlenül járványkezelésre fordított pénzek közel fele ment lélegeztetőgépek vásárlására. Tizenhatezer gépet vásárolt a kormány, öt-tízszeres áron más országokkal összevetve, miközben – erről Lantos Gabriella írt korábban – kétezer-hétszáz ilyen eszköz működtetéséhez áll rendelkezésre szakszemélyzet. Az így elköltött 300 milliárd forinthoz képest három hónap plusz családi pótlék kifizetése 90 milliárd forintos kiadást jelentett volna. Futotta volna a feleslegesen elköltött pénzből a munkanélküli-ellátások meghosszabbítására is.

És ez csak egyetlen tétel a sorban.

Ott van a két nagy infrastrukturális beruházás is, az egyik a Paks 2., amiről nagyjából tudjuk, hogy soha nem fog megtérülni, a másik a Belgrád-Budapest vasútvonal, amelynek a megtérülésére vonatkozó becslések 130 és 2400 év között ingadoznak. Ezek a beruházások éves szinten legalább 200 milliárd forintot emésztenek fel. Hiába van tehát válság, a kormány a forrásokat ugyanazoknak a csoportoknak, ugyanolyan mechanizmusok alapján juttatja, mint ahogyan eddig tette.

Be tudná azonosítani, mi az a válságkezelési stratégia, amiben a kormány gondolkozik vagy reménykedik?

Azt hiszem, szerették is volna elhinni, meg el is hitték, amit ők maguk mondanak a válságkezelésről.

A saját hatásuk alá kerültek?

Részben igen, valahogy úgy, hogy hát rendben, a valóság egy kicsit talán rosszabb a hivatalos közlemények által tükrözött helyzetnél, de majd valamit kezdünk vele. Másrészt, amiben még reménykedhetnek, az az uniós támogatások felpörgése. Az viszont komoly kérdés, hogyan alakul végül a jogállami kritériumok és a pénzügyi támogatások összekapcsolása. Az Európai Parlament meghatározó frakciói jelezték, hogy ilyen mechanizmus nélkül nem fogadják el az uniós költségvetést. Ezen kívül a kormány improvizál, sodródik az eseményekkel. Nincs hosszú távú terv, amit tartani kell, így viszont a pénzosztás megszokott rutinjai dominálnak. Ezekhez gyártanak ideológiát, hogy például a munkaalapú társadalmat építik, meg majd közmunka lesz és toborzás a honvédségbe. Mintha nem éreznék a helyzet súlyát.

A közgazdászcsoport válságkezelő javaslatai:

 

  • A bérgarancia-program bővítése, hozzáférésének egyszerűsítése és átláthatóvá tétele.
  • A munkakeresési járadék időtartamának meghosszabbítása 6 hónapra és az aktív munkaerő-piaci programok jelentős megerősítése.
  • A társadalmi válsághelyzetet és a növekvő szegénységet érdemben és célzottan kezelő programok bevezetése, például a családi pótlék érdemi emelése. A társadalmi válságkezelés az önkormányzatokkal és a civil szervezetekkel partneri viszonyban való megvalósítása.
  • A rosszul célzott, pazarló és korrupciós kockázatokat tartalmazó támogatási programok kivezetése, az így megtakarított források átcsoportosítása az érdemi válságkezelésre. A kis- és közepes vállalkozások támogatása a terhek csökkentésével, az EU-támogatásokat felhasználó valós és differenciált fejlesztési programokkal.
  • A gazdasági és szociális helyzettel kapcsolatos adatok átláthatósága.A szolidaritás érvényesítése, az összetartozás érzésének erősítése a társadalmi csoportok között. A jelenlegi rendszer nyerteseinek, a legfelső rétegeknek érdemi szerepet kell vállalniuk a válságkezelés terheiben. 

A Közgazdászok a válságkezelésről csoport tagjai:

Bihari Péter / Bod Péter Ákos / Chikán Attila / Felcsuti Péter / Győrffy Dóra / Király Júlia / Mellár Tamás / Nagy Zoltán / Oblath Gábor / Palócz Éva / Petschnig Mária Zita / Prinz Dániel Riecke Werner / Scharle Ágota / Vértes András

Az önök csoportja mely társadalmi csoportokra célozná a válságkezelésre szánt forrásokat?

Az első ilyen csoport a gyereket nevelő családoké. A gyerekek fele a társadalom alsó három tizedében nevelkedik, olyan családokban, ahol eleve nagyon kevés a pénzügyi tartalék. Hosszabb távon a gyerekekre lehet a legsúlyosabb hatása a válságnak, például mert egy részük kiesik a közoktatásból, ami az egész későbbi életüket meghatározza. Ezért is tartanám nagyon fontosnak a családi pótlék emelését. Szintén nagyon lényeges azoknak a civil szervezeteknek és önkormányzatoknak a támogatása, amelyek a bajba került családokkal foglalkoznak. A második csoport a munkanélkülieké, közöttük is különösen a fiatalok, ezért mondjuk, hogy hosszabb ideig kellene folyósítani a munkanélküliek támogatását. Nem lehet három hónap alatt munkát találni válság idején. A munkanélküliség ezen kívül súlyos pszichés hatásokkal is jár, amelyeket kezelni és főként kivédeni kellene, különben a későbbi elhelyezkedésnek is akadályává válnak. A kiemelt védelemre szoruló harmadik csoportot azok a kis- és középvállalkozások alkotják, amelyek még talpon vannak, még nem bocsátották el a dolgozóikat. Munkahelyeket létrehozni sokkal több pénzbe kerül, mint a meglévőket megőrizni. Ha ezeket a csoportokat, amelyek biztosan itthon költik el a pénzüket, az állam támogatná, a visszaesés is kisebb lenne.

Oblath Gábor még májusban vitatkozott a Pénzügyminisztériummal annak kapcsán, hogy nem a háztartásoknak, vállalkozásoknak, hanem az államnak kellene hiteleket felvenni. Meddig tudna ebben elmenni egy olyan ország, ahol az államadósság szintje több évtizedes probléma?

Nagy híve vagyok a költségvetési fegyelemnek, ebből írtam a doktorimat, tizenöt éve foglalkozom a témával, tehát én biztosan nem tartom jónak, ha 9 százalék a hiány és 80 százalék az adósság a GDP-hez mérten. Ha viszont baj van, akkor az állam van abban a pozícióban, hogy hitelt vegyen fel. Olcsóbban is tudja megtenni, mint a háztartások és a vállalatok. Egy cégnek fejlesztési hitelt felvenni teljesen irreális, amikor jön a járvány második hulláma, és ki tudja, milyen újabb korlátozásokat vezetnek be. A bankoknak is kockázatos ilyenkor hitelt nyújtani. A legtöbb uniós országban hitel helyett bértámogatással segítik a vállalkozásokat – ez a forma nálunk szűkmarkú és bürokratikus –, ami azt jelenti, hogy hozzájuk képest a hitellel agyonnyomott magyar cégek versenyhátrányba kerülnek.

Nyilatkozatukban a válságkezelés vezérelveként hivatkoznak a szolidaritásra. Mit értenek ez alatt, és milyen lépésekre gondolnak, amikor arra utalnak, hogy a társadalom felső rétegeinek érdemi részt kell vállalniuk a válságkezelés terheiből?

A szolidaritás alatt egyfajta sorsközösséget értünk: a bajbajutottakon segítenek azok, akik ezt megtehetik. Azok az intézkedések, amelyeket mi javaslunk, maguk is a szolidaritás megnyilvánulásai lennének. A felsőbb rétegek hozzájárulását illetően a mi csoportunkban a legkisebb közös többszörös az, hogy ha létrejött a magyar gazdaságban egy erős hazai tulajdonosi réteg, akkor a tagjainak úgy is kellene eljárniuk, mint akik egyek közülünk. Egy évtizeddel ezelőtt a kormány kreatívan adóztatta meg a korábbi időszakban keletkezett „extraprofitokat”. Ezt most megtehetné azokkal is, akik elmúlt tíz évben az uniós támogatásokból és a közbeszerzésekből milliárdokat nyertek. Nincsenek illúzióink, hogy ez megtörténik, hiszen a válságkezelésre fordított pénzek is éppen őket támogatják, nem a rászorulókat. Mégis, fontos jelezni, hogy nem törvényszerű a visszaesés mostani mértéke, és lehetne kezelni a válságot másképp is.

(Ez a beszélgetés az Új Egyenlőség online folyóirat szeptember 2-i podcast adásának szerkesztett változata.)

Névjegy

Györffy Dóra

közgazdász, politológus

  • 2001-ben az amerikai Harvard Egyetemen szerzett politológia szakos diplomát
  • 2003-ban a CEU-n végzett nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon
  • 2006-ban a CEU-n doktorált
  • 2008-ban a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karán habilitált
  • 2015-ben az MTA doktora közgazdaságtudományból
  • 2016 óta egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora

 

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés