Kormos Lili Grosan Cristina: Mindig saját magamért döntök

A legjobb dolgokon bőgni kell címmel mutatták be Grosan Cristina első nagyjátékfilmjét, amelynek főszereplőjét, Maját és rég nem látott barátnőjét, Sárát újra összehozza egy váratlan haláleset. A hol abszurd, hol vicces, hol megható pillanatokban gazdag éjszaka során Maja szembesül azzal, hogy talán nem azt az életet éli, amit élni szeretne, hanem azt, amit mások szerint szeretnie kéne. Humorról, felnövésről, identitáskeresésről és egy változóban lévő szakmáról beszélgettünk a rendezővel.

Amikor beültem megnézni a filmet, klasszikus vígjátékra készültem, és bár a film humora működik, mégsem ezen van a hangsúly, ami a felvezető kampány után egy kicsit meglepett.

Pont arról beszélgettünk a vágószobában – épp dolgozunk egy új projekten Meller Anna vágóval –, hogy most kezdenek körvonalazódni a nézők élményei, amelyek sokszínűek, de kedvezőek: van, aki látja a trailert és pont erre a filmre számít, s van olyan is, akinek az előzetes alapján nincs kedve megnézni a filmet, mert túl csajosnak gondolja, mégis beül rá és tetszik neki, és van az, aki megnézi, aztán meglepődik, hogy van mélysége is ennek a történetnek.

Az mennyire nehezíti meg a dolgodat, hogy forgatás közben nem feltétlenül kapsz egyből visszajelzést arra, hogy működik-e egy poén?

Megnehezíti, főleg, ha vígjátékszerűséget forgatsz, de nem teljesen vaklövés. Onnantól kezdve, hogy megírtunk Rainer-Micsinyei Nóra író társammal egy szöveget, amit az emberek szájába adunk és vannak elsődleges nézőink, ebben az esetben a stáb, valamilyen visszajelzés mindig van, csak az a kérdés, hogy mennyit szűrsz ki ezekből, hogy mit tekintesz valódi visszajelzésnek. Volt egy tesztvetítésünk, amikor a vágás közepén jártunk. Ezek az alkalmak arról szólnak, hogy a film ugyan még nincs kész, de kiválasztunk 15 embert, akinek megmutatjuk. Ilyenkor általában nem nevetnek, mert azzal foglalkoznak, azért is hívjuk őket oda, hogy mondják el, nekik mi nem működik, melyik szál nem érthető, és így tovább, és ez teljesen rendjén is van így. De arra nem számítottunk, hogy mennyit fognak nevetni, hogy minden olyan ponton, amit mi viccesnek szántunk, ilyen jól fognak reagálni. Csak reménykedtünk benne. Egy nevetgélős közönséggel filmet nézni jó, már a reakciók miatt is megváltozik a film ritmusa, gyorsabbnak hat, mint amikor komolyan, csendben nézik a filmet. Ez érdekes tapasztalat nekem.

Abban, hogy a nézők értik és értékelik a film humorát, mennyit számít az önreflexiójuk, az, hogy egy-egy helyzet kapcsán magukra ismernek?

Nagy részben ezen az élményen alapszik a film. Persze olyan helyzetek is vannak benne, amiknek örülsz, hogy nem veled történtek meg, s jobban esik a másikon nevetni, de igazán azokat fogja megérinteni, akik engedik, hogy az önirónia működjön az életükben. Hasznos volt, hogy a mi korosztályunk több tagjától kapjunk visszajelzést a gyártás során. Például Stalter Judit producer, a Laokoon Filmgroup-tól a fejlesztési fázisban csatlakozott, ő úgy 8 évvel idősebb nálam, ennyi év távolságból tudta mondani, kicsit idősebb fejjel, hogy ez az egész korosztály-problematika milyennek látszik az ő szempontjából.

Nevezték női filmnek és generációs filmnek is, ami nekem azért volt furcsa, mert ha a megélés másmilyen is, azért generációs szinten mind ugyanazokkal a problémákkal küszködünk.

Mármint, nők meg férfiak? Persze, ez így van, ezért mindig, amikor ez szóba kerül, próbálom elmondani, hogy ez csak azért, mert nő a főszereplő és a stábtagok részben nők voltak, még nem nőifilm. Persze, az én gondolataim nem fogják megváltoztatni azt, ahogy ezt az egész kérdést kezelik, de azért elmondom mindig, mint egy jó diák, én miben hiszek. Igen, felmerül benne az anyaság, fontos szerephez jut egy terhességi teszt, és igen, ez biológiailag a nőket érinti, de a problémák, amikkel a főszereplő küzd, az, hogy nincs rendes munkája, viszont van hitele, hogy bizonytalannak látja a jövőjét, egy férfi életében is megvannak.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!