Keresztes Tamás: Ennyire sosem volt súlyos a helyzet

Petike Áron | 2022.11.01. 08:16

Címkék:

színház

Olvasási idő kb. 15 perc

Hatalmas sikerrel játszotta Akszentyij Ivanovics Popriscsint Gogol művében, az Egy őrült naplójában, Pinokkiót rendez a Vígszínházban, szinte mindent elért, amit az ő korában színész elérhetett. Azt mondja, néha olyan dimenzióba kerül a színpadi léte, amely talán túl is mutat valamiféle szakmunkásságon. Színjátszásról, dadogásról és diszlexiáról, rossz reflexekről és a közéletről is beszélgettünk Keresztes Tamással.

Noszogatni kellett, hogy interjút adj. Nem szeretsz nyilatkozni?

Annyira kusza mostanában a világ. A körülöttünk zajló események valós indokairól és valós összefüggéseiről, úgy sejtem, olyan keveset tudok, hogy inkább nem akarok felületesen nyilatkozni. Nem szeretnék ítélkezni olyan dolgokról, amelyekben nem vagyok igazán jártas. Nem ezt tartom feladatomnak, hanem a színházi munkáimat és a magánéletem ügyeit. Sebezhetővé válik az ember manapság, amikor megnyilvánul.

És a szakmai kérdésekben való nyilatkozást sem érzed feladatodnak? Merre kéne a színháznak haladnia, mi egy rendező, egy színész feladata, milyennek kéne lennie a színházi oktatásnak?

Nem tudok ezekről okosakat mondani. Nem is az a legaktuálisabb kérdés amúgy sem, hogy merre kéne a színháznak tartania. Háborog körülöttünk a világ, sokkal égetőbb kérdések vannak mostanság.

De a színház történetében mindig voltak olyan események, gyakorta háborús helyzetek, amelyek mellett a szakmai kérdések eltörpültek.

De rég volt ennek ekkora tétje. Rég fenyegetődztek ilyen súlyú mondatokkal. Most még szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy egyelőre játszhatunk színházban. Január-februárban számos színház be fog zárni. A kérdés az, hogy lesz-e néző, aki tud majd pénzt félretenni színházra. Borús kérdésfelvetések ezek, de amióta az eszemet tudom, ennyire sosem volt súlyos a helyzet. Ám nem akarom ilyen búskomor felütéssel kezdeni ezt a beszélgetést. Benne vagyok egy izgalmas próbafolyamat előkészítésében, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, és hagyni, hogy a fantáziám minél szabadabban garázdálkodjon.

Ilyen időszakokban nem lesz fontosabb szerepe a színháznak?

Mikor a mindennapi történések nagy mértékben érintenek közösen mindenkit, olyankor a színház is sokkal elevenebbé válik. És ez persze a jó színdarabokra jellemző, mert azok mindig egyetemesen aktuális problémákról beszélnek, olyanokról, amelyek nem kopnak el, hiszen az emberi természetről nyilvánulnak meg, nagyon pontosan. Sokszor éltem át azt, hogy egy színdarab esetén az egyik napról a másikra bizonyos mondatok sokkal élesebbé váltak, mint korábban. A nézőknek lett ugyanis egy-egy mondathoz jelen idejű kapcsolódásuk.

Különleges pillanatok voltak ezek, amikor azt lehetett érezni, hogy az élet bekúszik a színdarab alá. Persze, a színház átlagos hétköznapokon is lehet eleven. Képes rá, hogy a jelent időtlenné tegye. Hogy a pillanatot kitágítsa és olyan nyomot hagyjon a nézőben, amelyre akár hónapokon vagy éveken át is vissza tud emlékezni. Megszabadítja a nézőt saját problémáitól. Megszabadulhat az egyedüllét érzésétől, mert egyszer csak egy közösségben éli meg azt, amit ott sokan mások vele együtt. Én próbálok jelen idejű és minél szabadabb lenni a színpadon. Arról pedig, hogy a színháznak merrefelé kell tartani, beszéljenek a tudósok.

Bár a színházak szemszögéből is nehéz ez az időszak, mégsem szakmai kérdésekről folyik a diskurzus. A legfelkapottabb téma az elmúlt időszakban az volt, hogy Vilmányi Benett visszautasította a Junior Príma-díjat. Az igazgatód, Máté Gábor is beszélt erről. Benned, aki közelről szemléli, ismeri az ügy szereplőit, nincs hiányérzet amiatt, hogy nem szólalsz meg?

Visszakérdezhetek? Benned nincs hiányérzet amiatt, hogy nem tudod, valójában mi történt? Tudja valaki, hogy valójában mi is történt? Van róla pontos információ?

A sajtó lényegében mindent megírt.

Nem. A sajtó annak tényét írta meg, hogy Benett nem vette át a díjat, mert – és innen kezdve feltételez – állítólag megkérték, hogy ne politizáljon. Erre kérték? Tudjuk? Nem tudjuk. Útjára kelt egy hír úgy, hogy az nem lett tisztességesen feltárva. Én sem tudom pontosan, mi történt, csak beszámolókat hallottam. Van itt egy ügy, amelyről számos véleményt lehetett már olvasni, hallani, miközben nem tudjuk rendesen, hogy miről is vitatkozunk. Ez nekem furcsa.

Minek a hitelessége mentén alkotunk véleményt? Ez számomra egyfajta látlelete annak, hogy manapság hogyan ítélkezünk, s hogy azt milyen hangosan tesszük, és az hogyan mozgósít másokat is arra, hogy véleményt alkossanak. Ilyenkor elgondolkozom, hogy van-e bármi haszna, ha én is elmondom a véleményemet. Olyan terepe lett az internet a véleményformálásnak, akár egy véres csatamező, ahova önként és dalolva járnak az emberek mészárolni egymást. Van természetesen saját véleményem a történtekről, de ez olyan vélemény, amely az innen-onnan hallott információ-foszlányokból állt össze valamivé. Úgy érzem, hogy nem lett jól megfogalmazva a Benettel szemben írt nyílt levél, mert számomra inkább egy személy elleni állásfoglalást sugallt, semmint a díj méltóságát és függetlenségét megőrizni kívánó nyilatkozatot, és ez nekem nagyon nem üzent jót. Egyszerűen rosszul lett megfogalmazva.

Szerintem történhetett valami egymást belehergelés, és közben már nem láttak rá tiszta szemmel, nem hallották már tiszta füllel, hogy valójában mi is ennek a nyilatkozatnak a saját hangja. Tudom, hogy az aláírók közül többen nagyon szenvedtek később, mert azt érezték, hogy nem olvasták azt éber figyelemmel. De számomra Benett sem hőse ennek a történetnek. Ez azon kivételes díjak egyike, amelynek odaítélésében a politikai térfél mindkét feléről egy asztalhoz ülnek a díjazók. A ritka szakmai terepek egyike. Amikor hallottam, hogy nem vette át, azt gondoltam, valamit elmért. Valamit félreértett és rossz reflexszel reagált. Nem tudom pontosan, mit mondtak neki. Nem jártam utána én sem. Nem tudom pontosan megítélni, igazam van-e ebben.

Itt a díj, pofa be!

Negyedjére vettek fel a Színművészeti Egyetemre. Mi volt az utolsó felvételinél a siker kulcsa?

Négy évvel voltam tapasztaltabb, meg kevésbé voltam már gyerek. És azt is tudtam, hogy ha nem vesznek fel, akkor Debrecenben jó feladatok várnak rám, ami adott egyfajta lazaságot. Akkor talán kevésbé, de így utólag teljesen érthető az, hogy miért nem vettek fel korábban. Nagyon kicsi és eleve kölykösebb alkat voltam a koromnál. Görcsös is voltam az azt megelőző felvételiken, a negyedik alkalommal az volt az élményem, hogy könnyedén besétáltam.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

A szétválás lett az ellenzéki csodafegyver az összefogás helyett

Lakner Zoltán

Tíz hónappal a katasztrofális választási vereséget követően az ellenzéki pártok igyekeznek azt a benyomást kelteni, hogy hamarosan készen állnak a tizenhárom hónap múlva esedékes újabb megmérettetésekre. Az előző parlamenti ciklust meghatározó együttműködési törekvésekkel szemben most az önállóság hangsúlyozása áll a középpontban, az eggyel korábbi, 2014-2018 közötti periódushoz hasonlóan. Az eredmények mindegyik esetben ismertek, s mostanra egy minden korábbinál szűkebb ellenzéki szavazói közeg várja pártjaitól a játszmaváltó fordulatot.

Elolvasom

Léggömbfrász – Blinken nem megy Pekingbe

Krajczár Gyula

A nemzetközi közvélemény feszülten várta, hogy öt év szünet után ismét amerikai külügyminiszter utazik Pekingbe. Hát nem utazik. Montana felett ugyanis nagy magasságban haladó, kínaiként és feltételezhetően hírszerzési célúként azonosított ballont, léggömböt fedeztek fel, s Anthony Blinken útját lemondták, illetve elhalasztották. A kínai fél gyorsan reagált, elismerte, hogy az övék a léggömb, de eltévedt meteorológiai célú eszköznek nevezték.

Elolvasom

Vig Dávid: A kormány bírósági csomagja még rosszabb állapotot teremt

Tóth Ákos

A kormány közzétette azokat a javaslatokat, amelyekkel az Európai Unió által meghatározott feltételeknek kíván eleget tenni az igazságszolgáltatás területén. Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet azt állítja, hogy ez a csomag messze nem tesz eleget az EU elvárásainak, pedig azok világosan kijelölik azt az utat, amelyen vissza lehet térni a független igazságszolgálatáshoz. Vig Dáviddal, az Amnesty International Magyarország igazgatójával beszélgettünk.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

EU-Ukrajna csúcstalálkozó: örömóda helyett légiriadó

Fóti Tamás

Az EU-Ukrajna kétnapos csúcstalálkozó nem a kijevi reményekkel ért véget: a zárónyilatkozat homályos ígérete a csatlakozási tárgyalások kezdetéről csalódást kelt az ukrán politikusokban és a közvéleményben. Ugyanakkor az uniós vezetők a szolidaritás jegyében további konkrét támogatásokat jelentettek be.

Elolvasom

Grósz Károly, az elfeledett utód

Lakner Zoltán

A Grósz Károlyról szóló könyvén dolgozó Medgyesi Konstantin történész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kutatója és a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa e munka leágazásaként külön könyvben tárja az olvasók elé Kádár János 1988-as menesztésének és Grósz hatalomra kerülésének hátterét. Apagyilkosság című kötetét az Open Books adta ki tavaly év végén, mi pedig arról beszélgettünk vele, miben állt Kádár és Grósz politikusi képessége, s miért csúszott ki mégis a kezükből a hatalom.

Elolvasom
Keresés